Real Madrid: „A blancóknál akarok játszani, ez reális cél!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.14. 16:14
Bár a Real Madrid labdarúgócsapatával rendszeresen összeboronálnak játékosokat, olyat viszonylag ritkán hallunk, hogy egy futballista őszintén bevallja, a királyiaknál szeretne futballozni. Memphis Depay azonban most pontosan ezt tette.

A jelenleg a Lyont erősítő Depayt nemrég még a legnagyobb holland tehetségek közt emlegették, a támadónak azonban nem jött ki a lépés a Manchester Unitednél, mióta pedig Franciaországba igazolt, kevés szó esik róla.

Pedig a szélső újra kezd formába lendülni, a Lyonban a 2017–2018-as idényben nyolc bajnokin már két gólnál és három gólpassznál jár.

És úgy véli, ez még messze nem a csúcs…

„Nem tartom titokban, szeretnék egy nap a Real Madrid játékosa lenni. Hiszek magamban, szerintem ez egy reális cél lehet!” – mondta Depay a PSV Supporter magazinnak.

A holland támadó azt egyelőre nem árulta el, mikorra tervezi a váltást, és azt sem mondta el, beszélt-e már valakivel a Real Madridnál, vagy csak „megálmodta” a transzfert.

Szerződése mindenesetre 2021-ig a Lyonhoz köti Depayt, akinek piaci értékét jelenleg 19 millió euróra becsüli a transfermarkt.de.

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

Két lábbal ráállt a labdára, a Depay-szabály értelmében meg is büntették – videó

Minden más foci
2026.01.27. 12:45

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.23. 10:50
Ezek is érdekelhetik