Bundesliga: Míg élek, nem felejtem el a pillanatot – Bénes

Vágólapra másolva!
2017.03.21. 08:37
null
A Győrben nevelkedett Bénes László vasárnap a Bayern ellen debütált a Bundesligában (Fotó: Imago)
Hatalmas megtiszteltetés, nem utolsósorban óriási öröm érte vasárnap Bénes Lászlót, a német Mönchengladbach magyar nemzetiségű labdarúgóját. A 19 éves szlovák U-válogatott futballista ugyanis, ha csak kilenc percre is, életében először játszhatott Európa egyik legerősebb bajnokságában, a Bundesligában. Bemutatkozása értékét növeli, hogy Dieter Hecking vezetőedző a bajnoki éllovas Bayern München ellen küldte pályára a Győrben nevelkedett, dunaszerdahelyi születésű középpályást.  

 

„Még egy nappal a bajnoki után sem fogtam fel, mi is történt velem valójában – magyarázta Bénes László. – Két órával a találkozó előtt tudtam meg: tagja vagyok a Bayern elleni keretnek, s bár már korábban is ültem az első csapat kispadján, meglepett az edzőm döntése.”

ƒ„A meglepetésem pedig csak fokozódott, amikor a harmincadik percben melegíteni küldött, miután csapattársam, Tobias Strobl a combjához kapott. Szerencsére, nem történt nagyobb baj, így aztán szünet után visszaültem a kispadra, mígnem a hajrában szóltak, készüljek, mert beállok André Hahn helyett.”

„Noha csak kilenc perc jutott, míg élek, nem felejtem el a pillanatot, amikor átléphettem az oldalvonalat. Apró szépséghibája a történetnek, hogy a meccset a Bayern nyerte meg, ám nem kell szégyenkeznünk, hiszen szorossá tettük a találkozót a világsztárokkal teletűzdelt együttes ellen” – mondta a Győrben, a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián nevelkedett Bénes László.

A futballista az első felnőttbajnokiját 17 évesen az akkor még élvonalban szereplő Győri ETO-ban játszotta (az NB I-ben egyszer, az ETO II színeiben az NB III-ban szintén egyszer lépett pályára a BKV Előre elleni bajnokin).

A szlovákiai Zilinától szerződött aztán tavaly a Mönchengladbachoz – a németek összesen négy és félmillió eurót (csaknem 1.4 milliárd forintot) fizettek a labdarúgó játékjogáért, és a jelek szerint remek befektetésnek bizonyult a szerződtetése.

„Nagyszerűen érzem itt magam – folytatta a középpályás. – A fejlődésem töretlen, hiszen ha nem vagyok az első csapat keretében, akkor is rendszeresen szerepelhetek a második csapatban. Örülök, hogy ilyen fiatalon bemutatkozhattam a Bundesligában, óriási megtiszteltetés, hogy a példaképemmel, Thiago Alcántarával cserélhettem mezt a meccs után.”

Míg mi, magyarok is büszkék vagyunk a 19 éves Bénes Lászlóra, addig a szlovák szövetség illetékesei ismét meghívták korosztályos válogatottjuk legjobbjaik közé…

Legfrissebb hírek

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
19 órája

Borbély Balázs: A szenvedély legalább olyan fontos, mint a taktika

Európa-konferencialiga
Tegnap, 9:02

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.30. 10:17

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42
Ezek is érdekelhetik