Bundesliga: ötmeccses eltiltás a mainzi „mészárlónak”

2016.09.20. 13:42
A mainzi José Rodríguezt öt meccsre tiltotta el a Német Labdarúgó-szövetség, miután a hétvégi Augsburg elleni bajnoki mérkőzésen súlyos sérülést okozott Dominik Kohrnak.

Mint arról már beszámoltunk, az Augsburg–Mainz (1–3) német bajnoki labdarúgó-mérkőzés 92. percében a vendégektől José Rodríguez méterekről beleszállt a hazaiak játékosába, természetesen a 21 éves spanyol rögvest piros lapot kapott a tettéért. José Rodríguez méterekről beleszállt a hazaiak játékosába, természetesen a 21 éves spanyol rögvest piros lapot kapott a tettéért.

Kohr jobb lábában súlyos szövetkárosodás, mély, nyílt, mintegy 14 centiméteres seb keletkezett, és láthatóvá vált a játékos sípcsontja. Az izmok és a szalagok is sérültek, de legalább a csontjai nem törtek el.

„Nagyon sajnálom, hogy Dominik megsérült, és már személyesen tőle is elnézést kértem" – írta Rodríguez a Facebookon.

A Német Labdarúgó-szövetség öt mérkőzésre tiltotta el a 21 éves labdarúgót, akinek emellett 10 ezer euró (körülbelül 3 millió forint) pénzbüntetést kell fizetnie.

Voltak olyan német kommentelők, akik felháborodtak a döntésen, és egyenesen mészárlónak nevezték Rodríguezt. Szerintük az ilyen esetekben annyit kéne kihagynia a sérülést okozó játékosnak, mint amennyit a sérülést elszenvedő személy kénytelen kihagyni.

Arról, hogy Kohr mennyi ideig nem léphet pályára, egyelőre nincs pontos információ.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16