Bayern: Ancelotti szakított Guardiola szokásával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.09. 11:15
Carlo Ancelotti, a német élvonalbeli Bayern München olasz vezetőedzője változtatott azon a szokáson, amelyet elődje, Pep Guardiola vezetett be, miszerint az idegenbeli bajnokikra egy nappal korábban utazott el a csapat.

A bajor alakulat a Werder Bremen elleni 6–0-s diadallal kezdte a Bundesliga 2016–2017-es idényét, s péntek este a Schalke vendégeként folytatja szereplését.

Pep Guardiola irányítása alatt az volt a szokás, hogy a Bayern már egy nappal a mérkőzést megelőzően elutazott a helyszínre. Emlékezhetünk, Guardiola még a Barcelona trénereként 2010-ben kis híján elkésett a pamplonai, Osasuna elleni találkozóról egy reptéri sztrájk miatt.

„Profi labdarúgókról beszélünk. Sokkal jobb, ha az estét a családjukkal töltik, mint egy szállodában, ahol semmit sem tudnak csinálni. Nem akarom, hogy egész nap a Playstation előtt üljenek” – idézi a Bild az 57 esztendős olasz szakembert.

A Bayern játékosai péntek reggel közösen megreggeliztek, majd a 10.50-kor induló géppel elutaztak Gelsenkirchenbe. Az út alig több mint egy óra Münchenből. A Schalke és a Bayern 20.30 órakor csap össze egymással.

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
4 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
9 órája

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21
Ezek is érdekelhetik