Bundesliga: Aubameyang újabb gólja leverkuseni győzelmet ért

2016.02.21. 17:36
null
Aubameyang döntött, majd szaltózott (Fotó: Reuters)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 22. fordulójában a Borussia Dortmund Pierre-Emerick Aubameyang góljával jutott három ponthoz a Bayer Leverkusen vendégeként. Az Augsburg 1–0-ra nyert a Hannover otthonában, míg a Schalke hiába került előnybe a Stuttgart ellen, 1–1-es döntetlen lett a vége.

A kiegyenlített erőviszonyoknak köszönhetően nagyot birkózott egymással a két együttes, ennek megfelelően döntően mezőnyben zajlott a játék, amelynek a küzdő jelleme dominált. A második félidő közepén aztán megszerezte a vezetést a vendégcsapat, méghozzá a már korábban is helyzetbe kerülő Aubameyang révén, akinek a 64. percben nem okozott gondot a kapuba lőnie (0–1). A gaboni válogatott támadó a 22. bajnokiján a 21. gólját szerezte.

A pályán addig is érzékelhető feszültséget nem bírta kezelni Roger Schmidt. Amint arról videós hírünkben már beszámoltunk: a reklamáló szakembert kiállították, ám nem volt hajlandó elhagyni a pályát, így a játékvezető félbeszakította a mérkőzést, majd az öltöző felé mutatott és társaival együtt eltűnt a folyosón. Követte őt néhány játékos is, ám a többség tanácstalanul a pályán beszélgetett. Rövid intermezzo után aztán folytatódott a küzdelem. A Leverkusen nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de a vendégek előtt is adódott tiszta helyzet, amellyel eldönthették volna a meccset a hajrá előtt.

Szalai Ádám sérülése miatt nem volt a Hannover keretének tagja, amely a 14. percben hátrányba került, Ku Ja Cseol talált be (0–1). Mint később kiderült, ez volt a találkozó egyetlen gólja, a Hannover így továbbra sem tud kikerülni a gödörből, 2015. november 28-a óta elveszítette összes bajnokiját.

A Schalke előnybe került a 14. percben Junesz Belhanda találatával (1–0). A gelsenkircheniek előző 65 olyan meccsükből, amelyen előnybe kerültek az első félidőben, 62-szer győzni tudtak, ezúttal azonban nem, mivel Martin Harnik egyenlített (1–1).

NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ

Hannover–Augsburg 0–1 (Ku Ja Cseol 14.)
Schalke–Stuttgart 1–1 (Belhanda 14., ill. Harnik 74.)

KORÁBBAN
Bayer Leverkusen–Borussia Dortmund 0–1 (Aubameyang 64.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 22 19 2 1 56–11 +45 59
2. Borussia Dortmund 22 16 3 3 54–24 +30 51
3. Hertha BSC
22 10 6 6 30–24 +6 36
4. Bayer Leverkusen 22 10 5 7 31–23 +8 35
5. Mönchengladbach 22 11 2 9 43–38 +5 35
6. Schalke 22 10 4 8 31–29 +2 34
7. Mainz 22 10 3 9 29–28 +1 33
8. Wolfsburg 22 8 7 7 32–29 +3 31
9. 1. FC Köln 22 7 8 7 24–28 –4 29
10. Ingolstadt 22 8 5 9 16–23 –7 29
11. VfB Stuttgart 22 8 4 10 34–42 –8 28
12. Hamburg 22 7 6 9 25–30 –5 27
13. Augsburg 22 6 6 10 24–31 –7 24
14. Darmstadt 22 6 6 10 23–34 –11 24
15. Eintracht Frankfurt 22 5 7 10 27–37 –10 22
16. Werder Bremen 22 5 5 12 25–44 –19 20
17. Hoffenheim 22 3 9 10 22–33 –11 18
18. Hannover 22 4 2 16 19–37 –18 14
Legfrissebb hírek

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Felkészülés: ismét kikapott a Dortmund; tizenegyesekkel nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.07.29. 15:12