Bayern: veretlenek otthon 1977 óta, de óva intenek Dárdai miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.27. 13:00
null
Dárdai csapata ismét összeméri erejét Guardioláéval (Fotó: AFP)
A Dárdai Pál irányította Hertha Berlin szombaton a Bayern München otthonában lép pályára (15.30; tv: Eurosport). Annak a Bayernnek az otthonában, amely 13 forduló alatt csupán egyszer veszített pontot. Amellyel szemben nyolcas vereségsorozata van. És amelynek otthonában még az 1977–1978-as idényben nyert legutóbb.

 

„Jelenleg büszkék lehetünk rá, hogy mi vagyunk a Hertha. Odautazunk, és szeretnénk úgy hazatérni, hogy továbbra is büszkék vagyunk. Ez nagyon sok munkát jelent – jelentsen az eredményben bármit is. Megpróbáljuk a határainkat feszegetni. Felkészültünk, és jókedvvel utazunk. Az esély egyelőre ötven-ötven százalék” – mondta Dárdai Pál a meccs előtti sajtótájékoztatón, és müncheni részről is komolyságot tapasztalhatunk, a Bayernnél nem elbizakodottak.

Manuel Neuer kijelentette, hogy óvatosnak kell lenniük, de Matthias Sammer sportigazgató is visszafogottságra intett. „Dárdai Pál a munka megszállottja. Ugyanazt képviseli edzőként, amit játékosként is mutatott a pályán. A Hertha fejlődése észrevehető és megjegyzésre érdemes” – idézi Sammert a Berliner Zeitung.

A lap ugyanakkor hozzáteszi: amikor legutóbb a Hertha legyőzte (hazai pályán) a Bayernt 2009 februárjában, Dárdai Pál még a pályán volt. A berliniek azóta – nyolc meccsen – pontot sem szereztek a bajorok ellen. A Hertha legutóbbi Bayern elleni idegenbeli bajnoki sikeréhez (0–2) pedig jócskán vissza kell menni az előző századba – még 1977-ben történt ilyen...

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
20 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36
Ezek is érdekelhetik