Dortmund: Vége! Jürgen Klopp június 30-án távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.15. 13:37
null
Klopp arcai: még ennél is több volt belőlük Dortmundban (Fotó: Action Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette, hogy Jürgen Klopp vezetőedző a szezon végén távozik a Ruhr-vidéki együttestől.

A dortmundi klubvezetők közül Hans-Joachim Watzke ügyvezető kezdte a sajtótájékoztatót, elmondva, az elmúlt napok egyeztetései során nyilvánvalóvá vált: Jürgen Klopp nem marad a klubnál.

„Jürgen, biztos lehetsz benne, hogy hihetetlen és nagyszerű sikereid után minden dortmundi háláját viheted magaddal” – mondta Watzke.

„Nincs szükség köszönetre, szép történet volt ez, amely során mindkét fél rengeteget adott és kapott. Mindig is mondtam: abban a pillanatban, ahogy érzem, hogy nem én vagyok a tökéletes edzője ennek a nagyszerű klubnak, szólok a vezetőségének. Hogy miért most szóltam? Az elmúlt években sokszor az idő nyomása alatt álltunk, ezt a hajszát akartam megelőzni” – kezdte Klopp.

„A kollégáimmal együtt nagyon boldogok vagyunk, hogy itt dolgozhattunk. Magánemberként azt kívánom, bárcsak sose lenne vége ennek az időszaknak, profiként viszont tudom, itt a megfelelő idő a távozásra, és a klubnak is jó ez a döntés. Abban a szakaszban tartunk, amikor el kell kezdenünk megtervezni a következő szezont. Ehhez tiszta viszonyokra van szükség. Amíg én magam nem vagyok tisztában azzal, hogy mi a személyes sorsom, addig nem lesznek tiszta viszonyok, ez így nem megy. A Borussia Dortmundnak változásra van szüksége, akkor is így lenne, ha maradnék. Nem vagyok fáradt, nem akarok egy évet kihagyni. Egy kívánságom van még dortmundi edzőként: minél jobb helyezéssel befejezni ezt a szezont. Amikor kilépek innen, akkor már a Paderborn elleni mérkőzésre koncentrálok.”

A Borussia Dortmund „a nagyszerű Jürgen Klopp iránti tiszteletből” nem nevezte még meg a távozó vezetőedző utódját.

Jürgen Kloppot 2008 májusában nevezték ki a Dortmund élére, Thomas Dollt, a Ferencváros jelenlegi mesterét váltotta. Korábban hét évig a Mainzot irányította, amelynél 1989 és 2001 között futballozott.

Első dortmundi szezonja végén Szuperkupát nyert a Bayern München ellen, és hamar a szurkolók kedvencé vált magával ragadó személyiségének és látványos érzelmi kitöréseinek köszönhetően.

2011-ben huszonnyolc meccses veretlenségi sorozat végén, szemet gyönyörködtető játékkal bajnok lett a Weidenfeller, Hummels, Szubotics, Götze, Sahin, Lewandowski, Kagava és Barrios fémjelezte csapattal. Egy évvel később ismételt és a bajorok elleni döntőben 5–2-es győzelmével elhódította a Német Kupát is – ez volt a Dortmund történetének első duplázása. Mindkét szezon végén a temperamentumos szakember lett az Év edzője Németországban.

2013 nyarán Klopp elvesztette karmesterét, Mario Götzét, aki a rivális Bayernt választotta. A 2012–2013-as szezonban a Jupp Heynckes vezette bajorok két fronton is visszavágtak a Dortmundnak: otthon visszavették a salátástálat és a Német Kupát, ezenkívül a BL-döntőben 2–1-re megverték a Real Madridot is kiütő Borussiát.

A 2014–2015-ös szezon katasztrofálisan kezdődött Klopp számára: legjobb góllövője, Robert Lewandowski is a Bayernhez távozott, ráadásul a klub nem kapott pénzt a lengyel csatárért. Bár a Bajnokok Ligája csoportkörében szépen teljesített a Dortmund, a Juventus 5–1-es összesítéssel megálljt parancsolt Klopp fiainak a nyolcaddöntőben.

Odahaza sokkal rosszabb a helyzet: huszonnyolc meccséből csak kilencet nyert meg a Borussia. Sokáig a kiesés ellen küzdött a jelenleg a tabella tizedik helyén álló BVB, amely távol került az európai kupaszereplést érő helyektől. Legjobbjai rendre sérüléssel bajlódtak, a csapat gerince megbízhatatlanul teljesít, és nem túlzás kijelenteni, hogy Klopp igazolásai nem váltak be.

Klopp sorsa minden bizonnyal a nyári uborkaszezon egyik legfontosabb története lesz.. A Bild szerint Pep Guardiolához hasonlóan a német mester is pihenhet egy évet (ezt Klopp ugyebár a sajtótájékoztatón cáfolta), de az angol sajtóban már felvetődött, hogy a menedzsert kereső Manchester Citybe vezet az útja. Barcelonában is lehet üresedés, ha sikertelenül végződik a szezon, és ugyanebből az okból kifolyólag a Real Madridot sem lehet kizárni. Klopp sokak szerint ideális utódja lehetne Arsene Wengernek az Arsenal kispadján, de a Liverpool vezetősége is nyitva tartja a szemét, ha Brendan Rodgers irányításával nem lép előrébb a Mersey-parti csapat. Olaszországban is lehet helye a németnek, ugyanis Pippo Inzaghi alatt inog a kispad az AC Milannál. A fogadóirodáknál egyelőre a Man. City vezet.

 

Legfrissebb hírek

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Jude után Jobe Bellingham is Dortmundba igazol – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.08. 18:03

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12
Ezek is érdekelhetik