Bayern: Alaba fantasztikus sorozatával dortmundit előzött

2014.10.30. 18:42
Egészen rendkívüli statisztikával büszkélkedhet David Alaba, a Bayern München 22 esztendős hátvédje.

Az osztrák válogatott kiválóság a Bundesligában 2011. augusztus 27-én kapott legutóbb sárga lapot, azóta 88 német bajnoki mérkőzésen 6640 játékpercet hozott le büntetőlap nélkül. Mindezt védőként. 2011. augusztus 27-én kapott legutóbb sárga lapot, azóta 88 német bajnoki mérkőzésen 6640 játékpercet hozott le büntetőlap nélkül. Mindezt védőként.

Utolsó sárga lapos eltiltását 2012 tavaszán töltötte, akkor a Bajnokok Ligájában, a Real Madrid elleni elődöntőben gyűjtötte be harmadik lapját, ezért nem játszhatott a Chelsea elleni (vesztes) fináléban.

Alaba azóta csupán egy sárga lapot kapott, azt az Augsburg elleni Német Kupa-találkozón 2012 decemberében, ami azt jelenti, hogy a 2013-as év kezdete óta egyetlen egy sárgát sem mutattak fel neki a játékvezetők, egyetlen sorozatban sem, miközben gólból (6) és gólpasszból (7) termelt szépen. Ismét hangsúlyozzuk, védő létére.

Érdekesség, hogy a nagy rivális Borussia Dortmundban játszó Jakub Blaszczykowski hasonló sorozatot tudhat magáénak, de Alaba most megelőzte. A lengyel középpályás 2013 májusáig 87 bajnoki mérkőzésen keresztül nem kapott sárga lapot, pont egy Bayern München elleni bajnoki összecsapáson szakadt meg a szép sorozat.

Legfrissebb hírek

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
12 órája

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
14 órája

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
2026.03.20. 22:37

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 14:41

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 12:59

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15
Ezek is érdekelhetik