Bundesliga: hiába a Huszti-gól, kikapott a Hannover

2014.03.30. 19:30
null
Huszti megszerezte nyolcadik gólját is a szezonban, de nem örülhetett a végén (Fotó: Imago)
A Hannover labdarúgócsapata hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a német Bundesliga 28. fordulójának záró mérkőzésén a Werder Brementől. A Hannover gólját a mérkőzést végigjátszó Huszti Szabolcs szerezte.

A mérkőzés első harminc percében a Werder irányított, ám fölényét nem tudta gólra váltani, a 43. percben pedig hátrányba is került: Huszti Szabolcs tekert be Raphael Wolf kapus kis segítségével egy szabadrúgást. Ez volt Huszti nyolcadik bajnoki gólja a 2013–14-es idényben.

Az 57. percben egy kontra után egyenlített a Werder, Eljero Elia előkészítése után Franco di Santo talált be. A mérkőzés a 90. percben dőlt el, Junuzovic szögletét követően Sebastian Prödl stukkolt a Hannover hálójába. A hannoveriek egymás után harmadik vereségüket szenvedték el a bajnokságban, hazai pályán pedig február 1. óta nem tudtak nyerni. Hat fordulóval a vége előtt Husztiék még nem érezhetik teljes biztonságban magukat.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



A délutáni mérkőzésen a kiesés elől menekülő HSV Jacques Zoua fejesével előnybe került a 28. percben, de nem tudta kihúzni a szünetig, a hazai pályán igen erős Gladbach Filip Daems kihagyott büntetője utáni ismétlésével egyenlített. A mérkőzés az utolsó tizenöt percben dőlt el, gyors egymásutánban Raffael és Álvaro Domínguez is betalált a hamburgiak hálójába.

A Mönchengladbach továbbra is harcban van az európai kupaindulást jelentő helyekért, a Hamburg rosszabb gólkülönbségével kieső helyre, a Stuttgart mögé csúszott vissza. A Hamburg 2013 októbere óta nyeretlen idegenben a Bundesligában, legutóbbi hat mérkőzését elveszítette vendégként.

NÉMET BUNDESLIGA, 28. FORDULÓ
Hannover 96–Werder Bremen 1–2
(Huszti 43., ill. Di Santo 57., Prödl 90.)
Borussia Mönchengladbach–Hamburger SV 3–1 (Daems 37., Raffael 75., Á. Domínguez 78., ill. Zoua 28.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 28 25 3 82–16 +66 78
2. Borussia Dortmund 28 17 4 7 62–31 +31 55
3. Schalke 28 16 6 6 53–37 +16 54
4. Bayer Leverkusen 28 15 3 10 47–34 +13 48
5. Wolfsburg 28 14 5 9 48–42 +6 47
6. Mönchengladbach 28 13 6 9 49–34 +15 45
7. Mainz 28 13 5 10 41–43 –2 44
8. Augsburg 28 11 6 11 40–43 –3 39
9. Hoffenheim 28 9 9 10 63–62 +1 36
10. Hertha 28 10 6 12 36–39 –3 36
11. Eintracht Frankfurt 28 8 8 12 35–48 –13 32
12. Werder Bremen 28 8 8 12 33–54 –21 32
13. Hannover 28 8 5 15 36–51 –15 29
14. Freiburg 28 7 8 13 33–50 –17 29
15. Nürnberg 28 5 11 12 34–52 –18 26
16. VfB Stuttgart 28 6 6 16 42–57 –15 24
17. Hamburg 28 6 6 16 43–59 –16 24
18. Braunschweig 28 5 7 16 25–50 –25 22
Legfrissebb hírek

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
7 órája

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 18:37

Klubot váltott a svájciak támadója

Foci vb 2026
2026.06.25. 15:07

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34
Ezek is érdekelhetik