Németország: „Schweinsteiger túl van a fénykorán”

2013.02.11. 15:06
Olaf Thon, a Bayern München és a Schalke korábbi középpályásával a Sky 90 készített interjút, amelyben a német legenda elmondta: szerinte a Bayern középpályása, Bastian Schweinsteiger már túl van pályafutása legjobb évein, így nem lepődne meg, ha hamarosan visszavonulna a válogatottságtól.

„Schweinsteiger teljesítménye innentől már csak romlani fog. Nincs már meg a sebessége ehhez a játékhoz” – mondta Olaf Thon, aki több mint húsz évig játszott a Bundesligában.

Az ő pozíciójában gyorsaságra, és keménységre van szükség, ami neki már nincs meg. El kell ismernem, ennek ellenére Bastian jó munkát végez, és talán a 2014-es világbajnokságig fenntarthatja mostani állapotát, de azt is megérteném, ha már a vb előtt lemondaná a válogatottságot” – tette hozzá.

A több mint ötszáz német bajnokin pályára lépő Thon szerint már vannak sokkal jobb játékosok Schweinsteiger pozíciójában, így nincs többé helye a német válogatottban.

„Bastian jelenleg egyszerű, rövid passzos játékot tud csak játszani, ez pedig már régen kevés, ilyen komoly szinten. A Dortmund középpályása, Ilkay Gündogan most már sokkal többet tesz le az asztalra” – zárta nyilatkozatát Thon.

A huszonnyolc éves Schweinsteiger nem volt kerettag a legutóbbi, Franciaország ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen, akkor éppen Gündogan játszott a helyén a német csapatban.

Legfrissebb hírek

Manuel Neuer: A cserék is jó energiákat hoztak a játékba

Foci vb 2026
36 perce

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
10 órája

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32

Német kiütés, Miroslav Klose elindul a vb-gólrekordig vezető úton

Minden más foci
2026.06.01. 12:22

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

Magyaros nyolcaddöntő, kilencgólos meccsek, és őrült elődöntő – a BL-idény tíz legérdekesebb mérkőzése

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 17:46

653 gól, 623 sárga lap, jubileumok, klubrekordokok és egy kapusgól – a BL-idény számokban

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 12:44
Ezek is érdekelhetik