Dortmund: Sahin kölcsönbe visszatért a németekhez

2013.01.11. 18:34
null
Sahin ismét a Dortmund fedélzetén (Forrás: bvb.de)
A német (és persze egyben a török) labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége az 1988-ban született középpályás, Nuri Sahin, aki 2011-ben került a Dortmundtól a Real Madridhoz tízmillió euróért. Madridban azonban ritkán játszott, ezért adták tavaly nyáron kölcsönbe a Liverpoolhoz, de Angliában sem lett alapember.


Ezért is gondolta úgy egykori edzője, Jürgen Klopp, hogy jót tenne a futballistának, ha visszatérne egykori sikerei helyére, Dortmundba – és mivel az angolok sem gördítettek akadályt távozása elé, Sahin aláírt a németekhez. Mégpedig nem rövid időre: a tervek szerint egészen 2014 nyaráig marad Dortmundban.

Sahint szerződése egyénként 2017-ig köti a Real Madridhoz, jelenlegi értéke körülbelül 15 millió euró.

„Igen, tizennyolc hónapig a mi játékosunk, ez már biztos, és vásárlási opcióval is rendelkezünk" – nyilatkozta az átigazolást bejelentő sajtótájékoztatón a Dortmund sportigazgatója, Michael Zorc.

„Emberként és futballistaként is százszázalékosan ide tartozom – mondta maga a játékos. – Egy héttel ezelőtt vettem fel a kapcsolatot egykori klubommal, két napja egyezett bele a váltásba a Real. Segíteni akarom a csapatot, és megmutatni, még mindig magas szinten tudok futballozni. Sokkal jobb játékos vagyok, mint korábban, csak nem sok lehetőségem volt ezt megmutatni. Nagyon boldog vagyok, hazaérkeztem!"

További jó hír a klub híveinek, hogy a német válogatott balhátvéd, Marcel Schmelzer 2017-ig meghosszabbította szerződését.

Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
18 órája

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Bayer Leverkusen: világrekord nyereségre pocsék idény

Német labdarúgás
2026.08.07. 18:24

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46