Lucien Favre: A Hertha edzőjeként ez volt az eddigi legszebb napom!

Vágólapra másolva!
2009.02.15. 09:27
A Bundesliga 20. fordulójának szombati játéknapján a Hertha BSC Andrij Voronin duplájával 2–1-re legyőzte a címvédő Bayern Münchent, és élre állt a tabellán. A berliniekkel érthető módon madarat lehetne fogatni, míg a bajorok csalódottak, de nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a vereségnek.
Nagy a berlini öröm, élre állt a Hertha
Fotó: Reuters
Nagy a berlini öröm, élre állt a Hertha
Nagy a berlini öröm, élre állt a Hertha
Fotó: Reuters
Nagy a berlini öröm, élre állt a Hertha

A Bayern München elleni 2–1-es győzelem után örömmámorban úsztak a berlini Olimpiai Stadionba kilátogató Hertha-drukkerek, de nemcsak a szurkolók, hanem Lucien Favre boldogsága is hatalmas volt.

„Ez egyszerűen fantasztikus! Ez a legszebb napom azóta, hogy a Herthánál dolgozom – lelkendezett az 51 éves szakember, aki 2007-ben került a fővárosi alakulathoz. – Megérdemelten győztünk, a közönség pedig egyszerűen szenzációs volt.”

A mérkőzés hőse egyértelműen Andrij Voronin volt, aki két góljával a tabella élére repítette a Hertha BSC-t. „Tökéletes nap ez a mai, nemcsak számomra, hanem a klub számára is. A meccs előtt tisztában voltunk azzal, hogy a Bayern ellen semmi veszítenivalónk nem lesz. Ennek megfelelően játszottunk, és ebben nagy szerepet játszott a drukkerek támogatása.”

Magyar vonatkozása is volt a mérkőzésnek, hiszen a sérüléséből visszatérő Dárdai Pál végigjátszotta a 90 percet, és jó teljesítményt nyújtott. „Iszonyatosan elfáradtam, szinte csodának számít, hogy végigjátszottam a mérkőzést egy hónappal a sérülésem után, a hatvanadik perctől gyakorlatilag már alig kaptam levegőt. Fantasztikus mérkőzés volt, örülök a győzelmünknek, de most egy hatalmasat kell pihennem” – nyilatkozta a magyar válogatott középpályás a rangadó után a távirati irodának.

A vesztes fél, a Bayern München háza táján természetesen nem voltak ennyire elégedettek az eredménnyel. Ez tökéletesen érthető, hiszen a vereség miatt a bajorok nem tudták kihasználni a Hoffenheim botlását, ráadásul egy másik közvetlen riválisuktól szenvedtek vereséget.

„Nagyon csalódottak vagyunk, hiszen három ponttal akartunk hazatérni Münchenbe. Sajnos túl sok hibát követtünk el, és túl sokszor adtuk el a labdát. Ennek ellenére főleg a második félidőben kialakítottunk annyi helyzetet, hogy eldönthessük a mérkőzést. Ám azonban ekkor jött a berliniek kontrája és Voronin mesteri befejezése” – értékelt Jürgen Klinsmann, a tabellán harmadik helyen álló bajorok vezetőedzője.

„A Hertha bajnokaspiránssá lépett elő – mondta a meccs után Uli Hoeness, a Bayern menedzsere. – Ugyanakkor nem gondolom, hogy a mi helyzetünk sokat rosszabbodott volna, hiszen a többi csapat formája sem túl meggyőző. Továbbra is a bajnoki cím a cél.”

Vasárnap két mérkőzéssel folytatódik a Bundesliga, Hajnal Tamás csapata, a Borussia Dortmund a Cottbust fogadja, míg a Hamburg a Bielefeld ellen próbálja begyűjteni a három pontot – amennyiben sikerül, a HSV is megelőzi a Bayernt a tabellán.

BUNDESLIGA

20. FORDULÓ
Dortmund–Cottbus
Hamburg–Bielefeld

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Hertha BSC–Bayern München 2–1 (Voronin 28., 77., ill. Klose 61.)
Bochum–Schalke 2–1 (Azaouagh 44., Dabrowski 57., ill. Kuranyi 18.)
Frankfurt–Wolfsburg 0–2 (Dzeko 9., Misimovic 66. –11-esből)
Hannover–Stuttgart 3–3 (Stajner 43., Krzynowek 45., Forssell 85., ill. Gomez 7., Lanig 22., Hitzlsperger 87.)
Köln–Karlsruhe 0–0
Werder Bremen–Mönchengladbach 1–1 (Pizarro 76., ill. Bradley 79.)
Hoffenheim–Bayer Leverkusen 1–4 (Salihovic 31. –11-esből, ill. Helmes 3., 46., Rolfes 12., Castro 48.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Hertha 20 12 4 4 32–23 +9 40
2. Hoffenheim 20 12 3 5 46–28 +18 39
3. Bayern München 20 11 5 4 43–28 +15 38
4. Bayer Leverkusen 20 11 3 6 43–27 +16 36
5. Hamburg 19 11 3 5 29–27 +2 36
6. Wolfsburg 20 9 6 5 39–26 +13 33
7. VfB Stuttgart 20 9 5 6 35–27 +8 32
8. Schalke 20 8 6 6 26–19 +7 30
9. Borussia Dortmund 19 7 9 3 29–23 +6 30
10. Werder Bremen 20 7 6 7 41–32 +9 27
11. 1. FC Köln 20 7 4 9 22–28 –6 25
12. Hannover 20 5 6 9 25–38 –13 21
13. Eintracht Frankfurt 20 5 5 10 26–35 –9 20
14. Arminia Bielefeld 19 3 9 7 18–29 –11 18
15. Bochum 20 3 8 9 23–33 –10 17
16. Karlsruhe 20 5 2 13 18–36 –18 17
17. Energie Cottbus 19 4 4 11 15–32 –17 16
18. Mönchengladbach 20 3 4 13 20–39 –19 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik