Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

S. T. J.S. T. J.
2026.04.28. 23:50

A Nemzeti Sport
szerdai számából ajánljuk:

 

Tavaly a Kazincbarcikával írt történelmet, idén a Vasast juttatta vissza az NB I-be Erős Gábor, aki tökéletesen élt a bizalommal, amelyet az angyalföldi klubnál kapott. A 45 esztendős szakember a hátralévő három bajnokiból is a legtöbbet akarja kihozni, a következő idényt illetően pedig lapunknak azt nyilatkozta, hogy „nagy változások nem várhatók, négy-öt olyan játékost szeretnénk igazolni, akik valóban jelentős erősítést jelentenek. Megfontoltan akarunk igazolni, nem új csapat építésében gondolkodunk, támaszkodunk a feljutást kiharcoló labdarúgókra. A cél a bennmaradás kiharcolása, lehetőleg nem osztályozóval, tudatos építkezéssel megpróbálunk a hatodik–tizedik hely valamelyikén végezni.”

A 97 kilogrammos kötöttfogású birkózó, Szőke Alex világbajnoki döntőben szerepelt már 2021-ben, Eb-fináléba viszont karrierje során először jutott be – az Albániában történtekről és a jövőjéről egyaránt beszélgettünk vele. Az ESMTK versenyzője lapunknak elmondta: „Tökéletesen felkészültem a megméretésre, minden úgy alakult, ahogyan elképzeltem. Nyilván szerettem volna Európa-bajnok lenni, de a cél az éremszerzés volt, ezt sikerült elérnem. Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni, mert láthatóan jó úton haladok! Már tavaly is sokat léptem előre, ám az idén még többet, erősebb és jobb vagyok, kétségkívül fejlődtem. Ha ugyanezt az ívet tartom a Los Angelesig, az remélhetőleg kijutást és érmet eredményez.”

Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készül a Szeged férfi kézilabdacsapata, az ellenfél a címvédő Magdeburg lesz. Nem alakult szerencsésen az elmúlt időszak a története hetedik BL-negyeddöntője előtt álló Pick számára, az idényt még három irányítóval kezdte el, közülük a hírek szerint csupán az izlandi Janus Smárason lesz bevethető a németek elleni párharcban. A svéd Jim Gottfridssonnal április 7-én szerződést bontott a klub, majd a Magyar Kupa négyes döntőjében Lazar Kukics vállsérülést szenvedett. Az idény végén távozó Bodó Richárdra és a 19 éves Fazekas Mátéra így sokkal nagyobb szerep várhat.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
Tegnap, 0:04

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
2026.04.27. 23:40

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
2026.04.26. 23:40

Lang Ádámra különleges mérkőzésre vár vasárnap; az ETO bekerült a négyes döntőbe, az FTC nem

E-újság
2026.04.25. 23:53

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom; Kedvező helyzetben a Győr, bravúr kellene a Ferencvárostól

E-újság
2026.04.24. 23:40

Az évek mennek, de a gólok még jönnek – Böde Dániel éremre hajt a paksiakkal; Szalai Gábor: Megvan a kupadöntő, most nyomás alatt akarjuk tartani a győrieket

E-újság
2026.04.23. 23:50

Az FTC lesz a ZTE ellenfele az MK-döntőben; Szucsánszki Zita: Mindent a Fradinak köszönhetek

E-újság
2026.04.23. 00:07

A sírból hozta vissza a ZTE; Női kosár-vb-sorsolás: nehéz csoport, mégis kedvező

E-újság
2026.04.22. 00:03
Ezek is érdekelhetik