Románia: Piturca még a héten távozik a válogatottól?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.08. 18:03
A román sportsajtót egyre élénkebben foglalkoztatja Victor Piturcának, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának az esetleges távozása.

A Digi Sport televízió hétfői híradása szerint óráról órára nő a valószínűsége annak, hogy Piturca már ezen a héten a szaúdi al-Ittihad Dzsidda együtteséhez igazol. Romániában a szaúdi sajtó híradásai alapján terjedt el egy héttel ezelőtt a hír, hogy a szövetségi kapitány otthagyja a válogatottat. Az első híradásokra reagálva Piturca azt nyilatkozta, egyszázalékosnál alacsonyabb a valószínűsége a távozásának.

A román sajtóban azonban több olyan cikk jelent meg az elmúlt napokban, amelyik már az utódlás kérdését feszegeti. A szaúdi sajtóra hivatkozva a román sportlapok azt közölték: Piturca előszerződést írt alá az al-Ittihaddal, a klub küldöttsége hétfőn érkezik Bukarestbe a tárgyalások utolsó fordulójára. Ha sikerül megállapodni, a tréner csütörtökön már az új klubjánál mutatkozik be.

A vasárnapi Görögország-Románia Eb-selejtezőről hazatérő Razvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke abbéli reményének adott hangot, hogy az 1–0-s román győzelem után Piturca már nem fogja otthagyni a válogatottat. Azt is hozzátette azonban, hogy a szövetségnek jól jönne az a kártérítés, amelyet a kapitánynak abban az esetben kellene kifizetnie, ha a határidő lejárta előtt kívánná felbontani a szerződését.

A Mediafax hírügynökség közlése szerint Piturca évi 400 ezer eurót (125 millió forintot) keres szövetségi kapitányként, a szaúdi klub viszont évi 900 ezer eurót ajánlott neki, és további 700 ezret a szakmai stábjának. A Digi Sport televízió úgy tudja, Piturca a román válogatottnál dolgozó teljes szakmai stábbal együtt igazolhat át az al-Ittihadhoz.

Románia Magyarországgal azonos selejtezőcsoportból próbál kijutni a 2016-os franciaországi Eb-re. A két együttes október 11-én Bukarestben mérkőzik meg egymással.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: életben tartották világbajnoki reményeiket a románok

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:47

Női kézilabda: nagyszabású gála keretében vonult vissza Cristina Neagu

Kézilabda
2025.06.08. 16:54

Hollandia a finnek, Ausztria a románok legyőzésével kezdte a vb-selejtezősorozatot

Foci vb 2026
2025.06.07. 22:45

Kétszettes hátrányból fordítva győzött női röplabda-válogatottunk Romániában

Röplabda
2025.06.06. 18:30

Románia: már nem Gheorghe Hagi a Farul edzője

Minden más foci
2025.06.02. 13:39

Búcsúztak az élvonaltól, lemondott a korábbi magyar válogatott középpályás

Minden más foci
2025.06.02. 07:03

Folytatódik a visszalépések sora a román női kézilabdában

Kézilabda
2025.05.25. 12:06

Videó: a „We Are The Champions”-szel ünnepelték a bennmaradást a román másodosztályban

Minden más foci
2025.05.24. 15:07
Ezek is érdekelhetik