Puskás-díj: Gignac, Suárez és Szon is a jelöltek között

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.25. 11:18
null
Gignac, Suárez vagy Szon is Puskás-díjas lehet (Fotók: AFP)
A FIFA szerda délelőtt bejelentette, melyek azok a gólok, amelyek kiérdemelhetik a Puskás-díjat a decemberi Best FIFA Football Awards elnevezésű díjátadón. Összesen tizenegy találat került fel a listára – lássuk, melyek ezek!

A gálát december 17-én rendezik meg, a kialakult járványhelyzet miatt virtuális keretek között. Az előző évhez hasonlóan ezúttal is 11 kategóriában hirdetnek majd győztest. A férfiaknál és a nőknél egyaránt díjazzák majd az év legjobb játékosát, edzőjét és kapusát, továbbá az év csapatába bekerült labdarúgókat is. Tizenkettedik alkalommal osztják ki a legszebb gólért járó Puskás-díjat, valamint a Fair play díj és a Szurkolói díj is gazdára talál majd december 17-én.

Magyarországról Marco Rossi szövetségi kapitány és Szalai Ádám mellett a Nemzeti Sport szakírója, Szeli Mátyás szavaz.

A FIFA-gálán a jelölteket minden kategóriábana 2019. július 20. és 2020. október 7. közötti időszakban nyújtott teljesítményük alapján választják ki, a Puskás-díjat később elnyerő gólnak is ez idő alatt kellett megszületnie.

A Puskás-díj odaítélése az előző évhez hasonlóan zajlik 2020-ban is: a FIFA által felállított 11 fős listáról a szurkolók online szavazáson választják ki a három legszebbet, s a három legtöbb voksot kapó gólból a FIFA-legendák szakértői bizottsága választja ki a végső győztest.

Mint ismert, 2019-ben Zsóri Dániel Ferencváros ellen szerzett akrobatikus gólja lett az év legszebb találata.

Sepp Blatter, a FIFA akkori elnöke 2009. október 20-án Felcsúton Orbán Viktor társaságában jelentette be a Puskás-díj létrejöttét. Az ötletgazda egy sportszerető mérnök, Csorba István volt, aki 2006-ban sétált be a Nemzeti Sport szerkesztőségébe és osztotta meg elképzeléseit mostani főszerkesztőnkkel, a futballrovat akkori munkatársával, Szöllősi Györggyel. A következő mérföldkő a 2007-es UEFA-kongresszus volt, amelyen Puskás Ferenc posztumusz megkapta az UEFA-érdemrend smaragd fokozatát, özvegye pedig az eseményen átadta a díjjal kapcsolatos elképzelésekről szóló levelet Blatternek, aki a kezdeményezés mellé állt. Végül 2009 decemberében érkezett el a nagy pillanat, a zürichi FIFA-gálán özvegy Puskás Ferencné nyújtotta át a futballkaput és benne labdát formázó trófeát (eredeti másolata a Puskás Akadémia-körút során itthon is megtekinthető) az első győztesnek, a portugál Cristiano Ronaldónak. Csorba István ezt sajnos már nem élhette meg.

Szavazni EZEN A LINKEN lehet regisztráció után december 9-én 23.59-ig, a három finalistát december 11-én jelentik be.

A Nemzeti Sport Online-on kedden összeszedtünk néhány lehetséges jelöltet, ezen gólok közül hat is felkerült a FIFA listájára.

Lássuk a jelölteket! A videók a Youtube-on, átkattintással tekinthetők meg.

1. Shirley Cruz (Costa Rica-i, OL Reign) találata a Costa Rica–Panama női olimpiai selejtezőn


2. Giorgian De Arrascaeta (uruguayi, Flamengo) gólja a Ceará–Flamengo brazil bajnoki mérkőzésen

3. Jordan Flores (angol, Dundalk) bombája a Shamrock Rovers–Dundalk ír bajnoki mérkőzésen


4. André-Pierre Gignac
(francia, Tigres) találata a Tigres–Pumas mexikói bajnoki mérkőzésen



5. Sophie Ingle (walesi, Chelsea) gólja az Arsenal–Chelsea női angol bajnoki összecsapáson



6. Zlatko Junuzovic (osztrák, RB Salzburg) találata a Rapid Wien elleni osztrák bajnokin (Szoboszlai Dominik adta a gólpasszt)



7. Hlompho Kekana (dél-afrikai, Mamelodi Sundowns) gólja a Cape Town City elleni dél-afrikai bajnoki mérkőzésen



8. Szon Hung Min (dél-koreai, Tottenham) szólógólja a Burnley elleni angol bajnoki meccsen



9. Leonel Quinónez (ecuadori, Macará) találata az Universidad Católica elleni ecuadori bajnoki összecsapáson



10. Luis Suárez (uruguayi, Barcelona/Atlético Madrid) sarkazós gólja a Mallorca elleni spanyol bajnoki meccsen



11. Caroline Weir (skót, Manchester City) találata a Manchester United elleni női angol bajnokin



A PUSKÁS-DÍJ EDDIGI NYERTESEI
2009: Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United) – FC Porto–Manchester United, Bajnokok Ligája-negyeddöntő
2010: Hamit Altintop (török, Bayern München) – Kazahsztán–Törökország, Európa-bajnoki selejtező
2011: Neymar (brazil, Santos) – Santos–Flamengo, brazil bajnoki mérkőzés
2012: Miroslav Stoch (szlovák, Fenerbahce) – Fenerbahce–Genclerbirligi, török bajnoki mérkőzés
2013: Zlatan Ibrahimovic (svéd, Paris Saint-Germain) – Svédország–Anglia, felkészülési mérkőzés
2014: James Rodríguez (kolumbiai, AS Monaco) – Kolumbia–Uruguay, világbajnoki nyolcaddöntő
2015: Wendell Lira (brazil, Goianésia) – Atlético GO–Goianésia, a brazil Goiás állami bajnoksága
2016: Mohd Faiz Subri (malajziai, Penang) – Penang–Pahang, malajziai bajnoki mérkőzés
2017: Olivier Giroud (francia, Arsenal) – Arsenal–Crystal Palace, angol bajnoki mérkőzés
2018: Mohamed Szalah (egyiptomi, Liverpool) – Liverpool–Everton, angol bajnoki mérkőzés
2019: Zsóri Dániel (magyar, DVSC) – DVSC–FTC, magyar bajnoki mérkőzés

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik gólért járna a Puskás-díj?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik