Paradox: 1999-ben a Mennyországban érezték magukat a „vörös ördögök”

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.04.03. 20:14
null
MU a csúcson (Fotó: AFP)
Napjaink és a közelmúlt klubfutballját talán majd a Lionel Messi & Cristiano Ronaldo-korszaknak nevezi el a hálás utókor, újonnan induló sorozatunkban a fiatalabbak okulására és a középgeneráció nagy örömére az 1984–2004 közötti időszak (2004 volt C. Ronaldo első teljes manchesteri éve, Messi abban az esztendőben mutatkozott be a Barcelona nagycsapatában, illetve 1984 az utolsó nagy angol siker éve a Heysel-tragédia előtt) legjobb klubjaiból alkotjuk meg a Legendák Ligáját, amelybe minden klub egy-egy csapatát neveztük, és a 16. alakulatról majd az olvasók döntenek. Két ágon, egyenes kieséses formában zajlanak a küzdelmek,  s a gólokat most természetesen az NSO olvasói rúgják! Az új párharc első részében az 1999-es Manchester United kerül górcső alá, ellenfele a Barcelona Dream Teamje lesz. Hogy ki jut tovább? Ezt kérdezzük mi is önöktől!

A remek, Jürgen Klopp-féle Liverpool ide vagy oda, azért még mindig az 1999-es Manchester United a legjobb angol klubcsapat, írta egy teljesen elfogulatlan manchesteri lap, mások szerint az 1984-es Liverpool volt minden idők legjobbja – megmondjuk őszintén, hosszas tanakodás és tanácsadók bevonása után tettük le végül a billentyűzetet az MU mellett utóbbi helyett, de a „vörösök” hívei később még beszavazhatják a sorozatba ezt vagy bármelyik más Liverpoolt a fent jelzett korszakból.

IKONOSZTÁZ

Nem mellékesen a FourFourTwo magazin is az 1998–1999-es United mellett rakta le a garast, és bizony Peter Schmeichel, Gary és Phil Neville, Jaap Stam, Ryan Giggs, David Beckham, a Dwight Yorke, Andy Cole, illetve a Teddy Sheringham, Ole Gunnar Solskjaer kettős legalább olyan ikonjai a klubnak, mint az 1968-as Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes (Bill Foulkes, Nobby Stiles, George Best, Bobby Charlton) és a 2008-as BL-aranyos hősök (Edwin van der Sar, Rio Ferdinand, Nemanja Vidics, Owen Hargreaves, Paul Scholes, Cristiano Ronaldo, Wayne Rooney, Carlos Tévez). Szomorú, de az 1878-ban Newton Heath LYR FC néven alapított, 1902-ben a mai névre átkeresztelt klub 20 bajnokcsapata, 12 FA-kupa- és 5 Ligakupa-győztes, illetve egy KEK- és egy El-aranyérmes gárdája közül máig az egyik legismertebb az, amelyik 1958-ban Münchenben repülőgép-balesetet szenvedett. A katasztrófában huszonhárman veszítették életüket, köztük az MU nyolc játékosa; heten a helyszínen elhunytak el, a mindmáig a manchesteri drukkerek egyik legkedvesebb játékosának számító őstehetség, Duncan Edwards pedig két hét múlva halt meg. Erről a csapatról bővebben ITT olvashat!

Tudják, 1966 az angol futball nagy éve volt... (AFP)
Tudják, 1966 az angol futball nagy éve volt... (AFP)


A FERGUSON-KORSZAK

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a skót menedzser, Alex Ferguson ne a United kispadjára üljön le a mexikói világbajnokság után, ahol hazája nemzeti csapatát vezette, és a skót nem is kezdett Manchesterben fényesen. Bizony, a Rangers korábbi játékosa, az Aberdeen volt edzője párszor gondolatban már összepakolt, négy év alatt csak egy bajnoki ezüstérmet tudott felmutatni, a többi idényben a legjobb tíz közé sem jutottak, de az 1990-es FA-kupa-arany megtörte a jeget. Ahogyan a közhely mondja, jó kis csapat volt az, a skót kapus, Jim Leighton, aztán Viv Anderson, Steve Bruce, Gary Pallister, Paul Ince, Lee Sharpe, Neil Webb, a nagy Bryan Robson, Mark Hughes, Brian McClair és az akkoriban nagyon menő ék, Mark Robins az igazi régi sulis brit vonalat képviselték. Talán csak a technikás középpályás Webb kivételével – a játékos egy évre rá betalált a Kupagyőztesek Európa-kupájában a Pécsi MFC-nek (az angolok kettős győzelemmel, három rúgott góllal mentek tovább), majd a döntőben a kispadon ült, miközben társai Hughes duplájával elintézték a Barcelona Dream Teamjét. Hughes korábban megfordult a katalánoknál, de ott csalódást okozott, és hamar elküldték; a találkozó érdekessége az volt még, hogy ekkor járt le az angol csapatok nemzetközi eltiltása a Heysel-tragédia miatt (csak az éppen bajnok Liverpool nem indulhatott továbbra sem).


AZ ELSŐ BAJNOKI CÍM A SKÓT ALATT

Az európai Szuperkupát is hazavitte a csapat a Crvena zvezdát (Miodrag Belodedics, Vladimir Jugovics, Darko Pancsev, Dejan Szavicsevics, Szinisa Mihajlovics) egy McClair-góllal legyűrve, majd a Ligakupa után jött a frissiben megalakult Premier League első aranyérme, immár a Denis Irwin, Paul Parker, Andrej Kancselszkisz, Schmeichel, Giggs ötössel a fedélzeten. Ferguson jó szemmel és nagy szerencsével vásárolgatott ekkoriban, így szerezte meg Eric Cantonát és Roy Keane-t, s bár lemaradt a bolondos Paul Gascoigne-ról és Zinédine Zidane-ról (erről bővebben ITT olvashat), felkerült az ifiből a speciel a Manchester City orra elől megszerzett Giggs után Beckham, Keith Gillespie, a két Neville, Scholes, a később 39-szeres angol válogatott Nicky Butt meg a sérülékeny, de a korszak mindkét BL-győzelmében részes sokoldalú védő, Wes Brown. Érdekes, hogy ebben a periódusban gazdasági megfontolásokból Ferguson évente csak egy drágább játékost tudott megszerezni: 1993-ban Keane, majd szép sorban Andy Cole, a cseh szélső, Karel Poborsky, Henning Berg volt a topvétel, tízmillió mai euró fölött először csak 1998-ban vásárolt: előbb Stam, majd Yorke döntötte meg a klubrekordot. Mai szemmel nézve fillérekért érkezett Manchesterbe Cantona (lásd a lenti táblázatot, az egyszerűség kedvéért euróra átváltott összegekkel), a mára kissé feledésbe merült, de többszörös angol válogatott ék, Dion Dublin (1998-as PL-gólkirály!), a megbízható védő, David May, a norvég hátvédkirály, Ronny Johnsen és a nagy Cruyff fia, Jordi. A Sheringhamért kifizetett ötmillió euró is főnyereménynek számít: a támadó a klubban 46 gólt lőtt, 28 gólpassz mellett. Egy kis kudarcról tudunk csak beszámolni: Bojan Djordjicért 1.5 millió eurót fizettek, ám nem vált be a szélső, két mérkőzésen játszott mindössze, érte később 300 ezer eurót fizetett a Videoton, azonban nagyon megbánta. A mai transzferőrült érában meglepő, de az első bajnoki cím előtt négyet, majd a következő évben egyet, aztán hármat igazolt a klub, 1995-ben csupán a cserekapus Tony Coton érkezett, majd az idény kezdete után kölcsönbe William Prunier, egy esztendővel később öt játékossal gazdagodott a klub, míg a nagy idény előtti nyáron a már említett Yorke, Stam páros mellett csak Jesper Blomqvisttal.

Ördöge volt... (AFP)
Ördöge volt... (AFP)


A NAGY ÉPÍTKEZÉS VÉGE

De térjünk vissza a sikerekre! Az 1993-as bajnoki címet sikerült megvédeni, majd jött a Blackburn Rovers nagy éve, azt újabb két MU-arany követte, viszontaz európai kupákban 1992-től a Torpedo Moszkva, a Galatasaray, aztán már a BL-csoportkörben az IFK Göteborg, Barcelona páros, egy idényre rá a Rotor Volgográd állta útjukat. 1997-ben sokkal jobban ment, ám a BL-elődöntőben a Borussia Dortmund két 1–0-val kiütötte őket. Ferguson érezte, jó úton jár, de a védelemnek kellett egy új vezér, ő lett a holland óriás, a védők Húsvét-szigeti szobra, Stam, aztán egy új gólvágó, ő Yorke (első idényében gólkirály és a bajnokság legjobbja lett!), valamint szerzett egy kreatív szélsőt a Milanban csődöt mondó, de Parmában bizonyító Blomqvist személyében. A svéd kezdett a BL-döntőben, majd a nagy ünneplés során elhagyta az aranyérmét, később szerencsére megtalálták. Sőt vissza is adták, ami az igazán meglepő. A nagy Fergusonnak pedig megadatott, hogy összehozzon egy csodás és sikeres keretet: a kapuban a dán óriás, Schmeichel állt, aki már 1998-ban bejelentette, hogy elhagyja a szezon végén a csapatot. Cseréje a holland Raimond van der Gouw, aki abban a szezonban öt bajnokin szerepelt. A nyáron Ferguson elengedte a rettenthetetlen védőt, Gary Pallistert és a kiérdemesült éket, McClairt, egy évvel korábban visszavonult Cantona, időnek előtte, ő az 1999-es finálé idején is éppen csak betöltötte a 33-at, Irwin egy évvel volt idősebb nála, Sheringham csak pár nappal fiatalabb! A repülő viking előtt gyakorlatilag csak Stamnak volt stabil helye, Johnsen, Berg és May sérülésből sérülésbe esett, a fiatal Brown 16 mérkőzésen játszott. Berg középen és a jobb oldalon volt bevethető, utóbbi helyen a két Neville-lelvetélytársként. Phil a bal oldalon is szerepelt, ám az a rutinos, egyébként jobblábas Irwin felségterülete volt, míg Gary Neville olykor középhátvédet játszott, de nem ez volt az igazi erőssége. Irwin később abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a tiszteletére rendezett búcsúmérkőzésen maga George Weah rúgta le!

KÖZÉPPÁLYA? (NY)ERŐGÉP!

Nem kétséges, az együttes magja a Scholes, Keane kettős volt, amely mérhetetlenül sokat futott és ütközött, nem mellesleg abban az idényben ketten együtt 27 kanadai pontot szereztek, Scholes a BL góllövőlistáján az ötödik helyen végzett! Balszerencséjükre a BL-döntőben egyikük sem játszhatott, Ferguson jó érzékkel bevitte középre Beckhamet, a jobb szélre áttette Giggset (ők ketten abban a szezonban párban negyven kanadai pontot hoztak a konyhára, előbbinek remeklése révén kezdték elfelejteni az angolok az 1998-as világbajnokságon elkövetett hibáját), a bal oldalra kitette a walesi helyére Blomqvistet, középen pedig végre főszerepet kapott a kis Butt. Aki amúgy 31 bajnokin lépett pályára, és nagyon fontos gólokat, gólpasszokat szerzett. Vetélytársa volt télig – ameddig kölcsön nem adták a Celta Vigónak – a középső középpályásként, de karmesterként, szélsőként is (vérében volt a totális futball...) bevethető kis Cruyff, aki ugyan nagyon nem volt olyan ügyes, mint az atyja, ám mégiscsak játszott az 1996-os Európa-bajnokságon, s ebben a nagy idényben két góllal és három assziszttal dolgozott meg a Unitedtől kapott pénzéért.


MINDEN IDŐK LEGJOBB UNITEDES CSATÁRSORA”

Legalábbis G. Neville szerint, aki azt nyilatkozta, hogy nyugodtan hibázhattak hátul, mert elöl a Cole, Yorke kettős jóvátett mindent. Mint említettük, az ördöngös, már az idény rajtja után megszerzett Yorke angol gólkirállyá koronázták abban az évadban, sőt a BL aranycipője is az övé lett, a még kijevi Andrij Sevcsenkóval holtversenyben. És abszolúte nem volt önző, 29 találata mellett 20 gólpasszt adott! A magyar sajtóban csak „Kelkáposzta Bandiként” aposztrofált Cole 24 gólt szerzett, 17 assziszt mellett, tehát ez az év a duó nagy éve volt! Ennek ellenére mégsem ők nőttek nemzetközi legendává, hanem Solskjaer és Sheringham: a norvég 1617 percnyi játék alatt jutott 17 gólig, az angol 1243 perc alatt 11 kanadai pontig, a BL-döntőn aztán kéz a kézben jutottak a „futballörökkévalóságig”. A Bayern sokáig vezetett az MU ellen, a két, csereként beállt csatár azonban a 91. (Sheringham) és a 93. (Solskjaer) percben gólt szerzett. Utóbbi sokak szerint a klubtörténelem legszebb pillanatát hozta el. És az Internél láttuk már, mennyit számít a szerencse: azon a mérkőzésen a bajorok két kapufát is lőttek!

Ilyen is volt... (AFP)
Ilyen is volt... (AFP)


MESÉS TAVASZ

De nemcsak a BL miatt lehettek elégedettek a szurkolók, a PL-ben ismét az első helyen végzett az MU, megelőzve az Arsenalt (David Seaman, Patrick Vieira, Tony Adams, Fredrik Ljungberg, Nicolas Anelka, Dennis Bergkamp, Marc Overmars, Ray Parlour, Nwankwo Kanu), a Chelsea-t (Ed de Goey, Frank Leboeuf, Marcel Desailly, Gustavo Poyet, Gianluca Vialli, Pierluigi Casiraghi, Dennis Wise, Graeme Le Saux, Roberto Di Matteo, Albert Ferrer, Gianfranco Zola, John Terry) és a Leeds Unitedet (Nigel Martyn, Paul Robinson, Jonathan Woodgate, Alf-Inge Haaland, Lee Bowyer, David Batty, Jimmy Floyd Hasselbaink, Harry Kewell, Alan Smith, Lee Sharpe). Az Angliában felbecsülhetetlen értékű FA-kupa is a Unitedé lett, a döntőben a Newcastle-t gyűrve le: a „szarkákat” erősítette akkor Rob Lee, Dietmar Hamann, Gary Speed, Nolberto Solano, Silvio Maric, Alan Shearer és Duncan Ferguson is, a menedzser pedig Ruud Gullit volt. „A januártól májusig terjedő időszak életem legkeményebb öt hónapja volt. Ha nem volt megfelelő a fejlődés, ha rosszul döntöttem, ha nem volt jó az edzés vagy azon a fegyelem, azonnal rám szóltak, mert a játékosaim a legjobbat akarták kihozni magukból: tanulni és edzeni akartak, szívóssá és fegyelmezetté akartak válni, képessé arra, hogy bárkit megverjenek – ezeket nem a menedzser táplálta beléjük, ezt ők követelték ki a menedzsertől és tőlem” – vallott őszintén később erről az időszakról Steve McClaren, aki 1999 elején lett Ferguson új jobbkeze. Abban az idényben 63 mérkőzése közül 36-ot megnyert az MU, és csak ötöt veszített el, több rangadót is a végén nyert meg, például az Arsenal, a Liverpool és a Juventus nagy bánatára. A Citynek is nagy tavasza volt: akkor jutott vissza a második vonalba – sokak szerint ha maradnak még egy évet a harmadosztályban, teljesen szétesik a klub.

A STÍLUS

„Ferguson sosem volt olyan filozófus, mint Johan Cruyff vagy Pep Guardiola. Sőt, az igazat megvallva, volt olyan idő is, amikor a pragmatikus stílust, a hatékonyságot helyezte előtérbe csapatával. Azért vette maga mellé Carlos Queirozt, hogy az segítsen egy védekezőrendszert kialakítani, amire főleg Európában volt szükség. Lássuk be, a United játéka a Ferguson-éra vége felé helyenként már unalmas volt. Ha volt bármiféle indentitása, filozófiája – amely egyébként szinte követelmény lett a tradícióval rendelkező modern csapatoknál –, akkor az a győzelem volt. A győzelem határozta meg igazán a Unitedet, amelynek köszönhetően az angol és nemzetközi futball uralkodójává válhatott” – írja a FourFourTwo. Amikor a United a topon volt, szórakoztató, élvezetes futballt játszott, amely nemcsak Beckham miatt volt szexi, ezért is emlegetik a mai napig azt az MU-t. Ugyan túlzás őket minden idők legnagyobb csapatának nevezni, de az övék volt az igazi United Way, amelyről alaposan letértek mára.

Öröm a köbön (AFP)
Öröm a köbön (AFP)


KELL EGY JÓ KAPUS...

Schmeichel tényleg távozott, és Ferguson képtelen volt szerencsés kézzel pótolni őt: az 1999-es, őrült és balhés ausztráliai túrán debütáló, Edwin van der Sar és Carlos Roa helyett megvett Mark Bosnich, illetve Massimo Taibi, Fabien Barthez, a skót veterán, Andy Goram, Roy Carroll, Ricardo vagy Tim Howard a nagy dán nyomába sem ért. A topvételek közül meg becsődölt amúgy a 42.6 millió euróért megszerzett karmester, Juan Sebastián Verón. A BL-sikert követő két évben a kapusposzton kívül csak erősödött a csapat, a védelembe Mikaël Silvestre és Laurent Blanc jött, a csatársorba Ruud van Nistelrooy és Diego Forlán, a saját műhelyből John O'Shea és Darren Fletcher, míg 2002 nyara a klubrekordért megvett Rio Ferdinandé volt a városban. A nagy fogás a BL-diadal után Rivaldo lett volna, de Martin Edwards elnök sajnált érte 30 milliót. A nagy sikert követően az európai Szuperkupáért jobbnak bizonyult az MU-nál a szuper Lazio, a Világkupa-meccsen azonban megverte a Palmeirast a Ferguson-legénység, amely a következő négy bajnokságból hármat megnyert, egyszer a harmadik lett, viszont közben a BL-ben a Real Madrid, a Bayern München, a Bayer Leverkusen, és (Koplárovics Béla nagy idényében) ismét a Real állta az útjukat. 2003-ban érkezett a játékostanács kérésére Cristiano Ronaldo – és vele egy új korszak kezdődött a United életében. 2013-ban aztán visszavonult Sir Alex Ferguson, és ezzel véget ért a klub második aranykorszaka.



JÖTTEK-MENTEK, 1994–2003
A fontosabb átigazolások

1994
Érkezett:
Andy Cole (Newcastle, 9 600 000 mai euró), May (Blackburn, 2 100 000), Gary Neville (MU U18), Phil Neville (MU U18), Scholes (MU U23), Butt (MU U18)
Távozott:
Dublin (Coventry, 3 000 000), Gillespie (Newcastle, 1 500 000), Phelan (West Bromwich, ingyen), Savage (Crewe Alexandra, i.), Robson (Middlesbrough)
1995
Érkezett: Coton (Manchester City, 575 000), Prunier (Bordeaux, kölcsönbe)
Távozott: Ince (Inter, 10 500 000), Kancselszkisz (Everton, 7 500 000), M. Hughes (Chelsea, 1 900 000)
1996
Érkezett: Poborsky (Slavia Praha, 4 000 000), Jordi Cruyff (Barcelona, 2 500 000), Solskjaer (Molde, 2 500 000), R. Johnsen (Besiktas, 2 230 000), Van der Gouw (Vitesse, i.), Brown (MU U18)
Távozott: Sharpe (Leeds, 6 750 000), Coton (Sunderland, 675 000), Parker (Derby County, i.), Kirovski (Dortmund, i.), Bruce (Birmingham)
1997
Érkezett: Berg (Blackburn, 7 500 000), Sheringham (Tottenham, 5 300 000)
Távozott: Cantona (visszavonult)
1998
Érkezett: Yorke (Aston Villa, 19 250 000), Stam (PSV, 17 000 000), Blomqvist (Parma, 7 000 000)
Távozott: Pallister (Middlesbrough, 2 800 000), Poborsky (Benfica, 2 800 000), McClair (Motherwell), Jordi Cruyff (Celta Vigo, k.)
1999
Érkezett: Silvestre (Inter, 5 700 000), Fortune (Atlético Madrid, 2 250 000), Bosnich (Aston Villa, i.), Taibi (Venezia, i.)
Távozott: Schmeichel (Sporting CP)
2000
Érkezett: Barthez (Monaco, 11 700 000), Goram (Motherwell, k.)
Távozott: Higginbotham (Derby County, 3 000 000), Berg (Blackburn, 2 630 000), Curtis (Blackburn, 2 250 000), Healy (Preston, 2 000 000), Jordi Cruyff (Alavés, i.), Taibi (Reggina, i.), Bosnich (Chelsea, i.)
2001
Érkezett: Verón (Lazio, 42 600 000), Van Nistelrooy (PSV, 28 500 000), Forlán (Independiente, 11 000 000), Carroll (Wigan, 3 000 000), Blanc (Inter, i.), O'Shea (MU U23), Fletcher (MU U18)
Távozott: Stam (Lazio, 25 750 000), Andy Cole (Blackburn, 12 200 000), Greening (Middlesbrough, 3 000 000), Mark Wilson (Middlesbrough, 2 300 000), Blomqvist (Everton, i.), Sheringham (Tottenham, i.)
2002
Érkezett: Rio Ferdinand (Leeds, 46 000 000), Ricardo (Valladolid, 2 230 000), Richardson (West Ham, i.)
Távozott: Yorke (Blackburn, 3 500 000), Irwin (Wolverhampton, i.), Van der Gouw (West Ham, i.), R. Johnsen (Aston Villa, i.)
2003
Érkezett: C. Ronaldo (Sporting CP, 19 000 000), Saha (Fulham, 17 500 000), Kléberson (Athletico Paranaense, 8 600 000), Djemba-Djemba (Nantes, 4 500 000), Howard (MetroStars, 3 200 000), Bellion (Sunderland, 3 000 000)
Távozott: Beckham (Real Madrid, 37 500 000), Verón (Chelsea, 21 500 000), Barthez (Marseille, k.), May (Burnley, i.), Ricardo (Racing Santander, k.), Blanc (vv.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik