Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2025.10.04. 12:21
null
A Napolival olasz bajnok lett a nyáron Scott McTominay (Fotó: AFP)
Scott McTominay neve sokáig összeforrt a Manchester Unitedével, a saját nevelésű középpályás hosszú évekig hűségesen szolgált az Old Traffordban. Sokszor kritizált teljesítménye, a klubnál gyakran ingadozó státusa azonban lassan kikezdte az önbizalmát, és úgy tűnt, pályafutása olyan fordulóponthoz ért, ahonnan nincs visszaút a legmagasabb szintekre. Aztán jött Nápoly, a Vezúv városának futballőrült légköre, és a skót pályafutása új lendületet kapott.

Több mint egyévnyi olaszországi tartózkodás után magabiztosan kijelenthető: Itália kék ege alatt megtalálta azt az energiát és játékstílust, amely visszahozta őt a futball élvonalába.

Skót létére Scott McTominay 1996 decemberében az angliai Lancasterben született, és már nagyon fiatalon a Manchester United akadémiájának növendéke lett. Középpályásként eleinte technikai képességei és fizikuma egyensúlya tette ígéretes játékossá. A bemutatkozására a felnőttcsapatban José Mourinho irányítása alatt került sor 2017 májusában, az idényzáró bajnokin. Mourinho korán felfigyelt rá, kőkemény stílusát és példás munkamorálját nagyra tartotta, és máris jelentősebb szerepet adott neki a következő idényben. McTominay így a portugál edző egyik „protezsáltjává” vált, akinek a pályán mutatott szenvedélyét és lojalitását az edzői stáb gyakran méltatta.

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 3: Group A Scotland v Hungary
A skót válogatottal a mieink ellen is játszott az Eb-n (Fotó: AFP)

 „Különleges karakterű srác, nagyon alázatos, pozitív értelemben agresszív, és nagyon bátor. Olyan személyiség, amilyenre minden csapatnak szüksége van nehéz időszakokban. Kevés mai fiatalnak van ilyen remek mentalitása” – dicsérte őt Mourinho 2018-ban a West Ham United legyőzése után a Be Soccernek. A 2017–2018-as, ezüstéremmel záruló idény végén pedig máris őt választotta meg az idény Manchester United-játékosának, amit az MUTV-nek nyilatkozva így indokolt: „Ő az, aki mindent megtett. Az idényt még az akadémián kezdte, de nagy bajnoki meccseken fejezte be, a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában is fontos játékossá vált. Nem hagyhattuk, hogy egyéni díj nélkül maradjon ebben az idényben.”  

A Manchester Unitedben ugyanakkor sohasem vált kirobbanthatatlan alapemberré. Újabb és újabb edzőváltások, taktikai változtatások, illetve a középpályára egymás után hozott sztárigazolások miatt McTominay legtöbbször a kiegészítő játékos szerepét töltötte be. Egyik idényben stabil kezdőnek számított, a másikban inkább csereként jutott szóhoz. Mindemellett gyakran akadtak olyan nagy mérkőzései – főként rangadók –, amelyeken kiváló munkabírásával és váratlan góljaival hőssé vált. Legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik például a Manchester City elleni, hosszabbításban szerzett találata, amikor a szurkolók az Old Trafford legendás üdvrivalgásával ünnepelték.

Annak ellenére, hogy McTominay a pályán a szívét-lelkét kitette, idővel nyilvánvalóvá vált, hogy a United hosszú távú terveiben nem kulcsszereplőként jelenik meg. Erik ten Hag szerződtetésével 2022-ben új felfogás érkezett a klubhoz: a technikásabb mélységi irányítók és a labdabiztosabb középpályások kaptak főszerepet. McTominay küzdeni tudása kevésnek bizonyult, egyre inkább a kispadra, majd a perifériára szorult. Bár maradtak szurkolói, akik becsülték érzelmi kötődéséért és hozzáállásáért, gyorsan világossá vált, hogy klubot kell váltania ahhoz, hogy lendületet adjon a pályafutásának. A nagy fordulat 2024 nyarán érkezett el, amikor a Serie A-ban címvédőként csak a tizedik helyen végző Napoli úgy döntött, kipróbálja a skót középpályást.

775864575
A Manchester Uniteddel FA-kupát és Ligakupát is nyert Angliában (Fotó: AFP)

 „Amikor az Európa-bajnokság alatt hallottam a Napoli érdeklődéséről, azonnal éreztem a vonzást – idézte a Football Italia az első olaszországi nyilatkozatát. – Biztos voltam benne, hogy ez jó döntés a megfelelő pillanatban. Giovanni Manna sportigazgatónak óriási szerepe volt ebben, és sokat segített nekem. Eljött hozzám Manchesterbe, leültünk beszélgetni, mesélt a Napoli kultúrájáról és történelméről. Nagyon jól érzem magam itt, és mindent meg akarok tenni a pályán a klubért.”  

Sokan kétkedve fogadták: hogyan illik bele az olaszos, amennyire technikás és kombinatív, olyan defenzív, biztonságra törekvő, lassabb tempójú futballba egy olyan játékos, akit inkább az angolos erő és dinamika képviselőjeként tartanak számon…

A kérdésre McTominay gyorsan választ adott, és a Diego Armando Maradona Stadion közönsége hamar a szívébe zárta, részben küzdőszelleme, részben a csapat melletti szenvedélyes kiállása miatt.

„Az első másodpercek a Maradona-stadionban teljesen elvarázsoltak. Sohasem felejtem el azokat a pillanatokat, mint ahogy az első gólomat sem” – emlékezett vissza. A váltás hatásáról, az újjászületéséről pedig így fogalmazott a BBC-nek: „Olaszország kinyitotta a szemem egy teljesen más futballstílusra, és olyan élményekre adott lehetőséget a pályán kívül is, amikért rendkívül hálás vagyok.”  

Napoli v Cagliari - Serie A
Az előző évad utolsó fordulójában a Cagliari ellen fantasztikus és fontos „félollózós” gólt lőtt… (Fotó: Getty Images)

 

…nem véletlenül lett ő a Serie A-idény legjobb játékosa

Az új nápolyi vezetőedző, Antonio Conte taktikai rendszerében McTominay nem csupán rombolóként, hanem „box-to-box” szerepben is fontos láncszeme lett a nápolyi középpályának, tehát a két tizenhatos között bejátszotta szinte az egész területet. Jól alkalmazkodott a Serie A tempójához, miközben megőrizte erőteljes fellépését és agresszív letámadását, amivel a Napoli középpályája új dimenziót nyert. Gólerőssége is előtérbe került: a Premier League-ben megszokott váratlan lövéseit és második hullámból érkező betöréseit az olasz bajnokságban is kamatoztatni tudta. Angliában az idénybeli gólcsúcsa hét volt, a Serie A-ban első nekifutásra máris 12 találatot ért el hat gólpassza mellett. A nagyobb csapatok közül az Inter, az Atalanta vagy a Fiorentina kapujába is betalált.

A nagy léptekkel története negyedik scudettója felé száguldó Napoli mestere így méltatta skót játékosát egy májusi sajtótájékoztatón: „Komplexebb és tudatosabb futballista lett nálunk, pályafutása fordulatot vett, és a legjobb irányba halad. A Manchester Unitedben sohasem volt központi figura, de mi megadtuk neki ezt a szerepet. Az odaadása lenyűgöző, és immár kész labdarúgó. A fejlődése a teljes csapatra hatással volt, másképpen nehéz lenne magyarázni, hogyan gyűjtöttünk eddig hetvennégy pontot.”  

Végül 82 pontot szerezve zárt az élen a déli együttes, egy ponttal előzve meg a címvédő és a Bajnokok Ligájában a döntőig menetelő Intert. Az utolsó fordulóban nagyon kellett a győzelem a Cagliari ellen, és a 2–0-s sikerhez az első góllal McTominay járult hozzá, méghozzá fantasztikus mozdulattal, hét méterről „félollózva” a kapuba, feltéve az idénybeli teljesítményére a koronát. Az olasz közvetítés kommentátora MVP-nek, vagyis az idény legértékesebb játékosának nevezte akkor, miközben futott a szurkolókhoz égbe emelt karokkal a Maradona-stadion gyepét övező futópályán. Nem volt ebben semmi túlzás, hivatalosan is őt választották aztán a ligában az idény játékosának, ezt a találatát pedig május legszebb góljának.

Hogy karrierje Olaszországban kaphatott lendületet, egyben azt is mutatja, mekkora jelentősége van a megfelelő környezetnek és futballkultúrának egy játékos pályaívében. A United fogaskerekei közül kiszabadulva olyan csapatban találta meg az új otthonát, amely értékeli nemcsak a technikai képességeket, hanem a szenvedélyt, a mentalitást és az állhatatosságot is. Nápolyban mindezt sikerült megmutatnia, és ismét az európai futball élvonalában beszélnek róla. Az új idényt is remekül kezdte, és idén immár a Bajnokok Ligájában, vagyis a legnagyobb színpadon is bizonyíthatja, hogy valóban újjászületett.

Született: 1996. december 8., Lancaster, Anglia
Állampolgársága: skót
Sportága: labdarúgás
Posztja: középpályás
Klubjai: Manchester United (angol, 2017–2024), Napoli (olasz, 2024–)
Válogatottsága/góljai: 63/12
Kiemelkedő eredményei: olasz bajnok (2025), angol FA-kupa-győztes (2024), angol Ligakupa-győztes (2023), Európa-liga-döntős (2021), 2x angol FA-kupa-döntős (2018, 2023), a Serie A-idény legjobb játékosa (2024–2025)
NÉVJEGY: SCOTT FRANCIS MCTOMINAY   

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. október 4-i lapszámában jelent meg.) 

 

Legfrissebb hírek

„Szerepelt a korszak öt legfontosabb meccsén” – Hosszú Kávé Zakariás Ágnessel

Képes Sport
Tegnap, 14:02

Magyarok a legnagyobbak között – vívó halhatatlanok csarnoka

Képes Sport
2025.10.02. 08:30

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 23:03

A kettős terhelés és Kevin De Bruyne miatt is egyre több a gond Nápolyban

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:09

Burgenlandban él, a futballválogatottnak szurkol Pfeffer Anna

Képes Sport
2025.10.01. 10:28

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Erdei Zsolt már a bíró aranyfogát látva rosszat sejtett – 25 évvel Sydney után, 3. rész

Képes Sport
2025.09.30. 12:02

Napfény és kosárvarázs – mutatjuk képekben a Magyar Kosárlabdázás Napját

Képes Sport
2025.09.29. 18:01
Ezek is érdekelhetik