Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

R. D. P.R. D. P.
2025.09.26. 18:49
null
Rúben Amorim szerint a csapatnak a gyászoló Amad Diallóért is küzdenie kell (Fotó: Getty Images)
A Manchester United szombaton a Brentford otthonába látogat az angol labdarúgó Premier League-ben, ahol Rúben Amorim számára lehetőség nyílik két egymást követő bajnoki győzelmet aratni a csapattal.

Rúben Amorim tisztában van azzal, hogy a Manchester United szurkolói továbbra sem bíznak maradéktalanul az együttesben, hiszen az idényrajt során sokszor hullámzó teljesítményt nyújtottak. A portugál edző a pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: csak a helyes hozzáállás viheti előre a klubot.

Értem a szurkolók érzéseit, hogy nem tudják, mire számíthatnak a csapattól. Őszintén szólva nekem van elképzelésem, de még én sem tudom, hogyan alakul majd. A legjobb hozzáállás, ha minden mérkőzést úgy kezelünk, mintha az lenne az utolsó

– fogalmazott Amorim.

A hétvégi találkozón a „vörös ördögök” biztosan nem számíthatnak Amad Diallóra, aki családi gyász miatt hiányzik a keretből, valamint a sérült Nusszair Mazrauira. Amorim ugyanakkor leszögezte: a csapatnak képesnek kell lennie nélkülük is győzni.

A Brentford elleni meccs nemcsak a tabellán, hanem a szurkolói bizalom visszaszerzésében is mérföldkő lehet az MU számára.

ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ, szombat
13.30: Brentford–Manchester United (Tv: Spíler1)

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Balogh Balázs: Jó meccset akarunk játszani a Panathinaikosszal!

Európa-konferencialiga
2026.07.22. 11:08

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

Thomas Tuchel: Ha valakit hibáztatni kell, hibáztassanak engem!

Foci vb 2026
2026.07.18. 08:16

Scaloni: Nem érdekel, hogy fáradtak vagyunk-e, ez világbajnoki elődöntő

Foci vb 2026
2026.07.15. 08:43

Tuchel: Senki sem elégedett az elődöntővel, történelmet akar írni Anglia

Foci vb 2026
2026.07.15. 08:07

Hivatalos: bejelentette Youri Tielemans szerződtetését a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.14. 20:17

De la Fuente: Elérkezett Yamal nagy napja a világbajnokságon

Foci vb 2026
2026.07.14. 10:56