Most sem ment az Eszéknek, Lovrencsicsék jutottak tovább

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.03.01. 17:55
null
Fotó: Hajduk Split
A labdarúgó Horvát Kupa negyeddöntőjében az Eszék 2–1-re kikapott odahaza a Hajduk Splittől.

HORVÁT KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
NK Osijek (Eszék)–Hajduk Split 1–2 (Zivkovic 83., ill. Vuskovic 21., Krovinovic 77.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Nincs jó formában mostanában az Eszék, de nagyon készült a nagy rivális Hajduk Split elleni rangadóra. Pár alapembere még mindig sérült, de Rene Poms vezetőedző szerint az edzésmunkával nincs probléma, dühösek a játékosok az eredmények elmaradása miatt, mert csak kis szerencse hiányzik a fordulathoz.

A siker nem múlott az eszéki szurkolókon, akik a hétvégén segítettek a pálya letakarításában, most pedig szép számban jelentek meg a stadionban. Azonban a jó erőkből álló, kissé tartalékos, pár alapemberét pihentető (Lovrencsics Gergő a kispadon kezdett) Hajduk kiválóan futballozott. A 18 éves középpályás, Rokas Pukstas kihagyta a helyzetét, de a 16 (!) esztendős, 193 centiméter magas védő, Luka Vuskovic szintén fejjel már eredményes volt.

Sokatmondó, hogy e páros nélkül is megverte a Hajduk Split U19-es csapata a Manchester Cityt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében... Nem mellesleg tízezer néző előtt!

Nem ment a fordulás után sem a házigazdának, kihagyott helyzetek után a vendégek karmestere, Filip Krovinovic lőtt gólt – a csereként beálló eszéki fiatal, Filip Zickovic kihagyott, majd értékesített egy ziccert, így legalább a hajrá izgalmas lett, de továbbjutott az összeszedettebb és sokkal jobb erőkből álló spliti csapat. 1–2

PERCRŐL PERCRE

A bajnoki tabellán a Hajduk tisztes távolból követi az éllovas Dinamo Zagrebet, de magabiztos előnnyel áll az Eszék előtt – a mai mérkőzés alapján nem kell tartania a helycserétől.

90+7. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+7. perc
Zivkovic beadása rossz.

90+6. perc Még egy szabadrúgás a végére, előremegy Malenica is. Jurcevic adja be, jobbról, ballal... éppen a vendégkapus kezébe.

90+3. perc A 19 éves, sokszoros U-válogatott Marko Capan be, Grgic le.

Hat perc a ráadás, nagyon nyom az Eszék.

87. perc Auguastín Anello váltja Mlakart a bal szélen.

Mintha a kapuba lövő Zivkovic rúgta volna véletlenül fejbe a földön fekvő kapust. Folytatja.

83. PERC ITT A SZÉPÍTÉS, FILIP ZIVKOVIC ballal a bal alsóba lő három méterről, miután Zaper jobblábas, 23 méteres lövését éppen elé ütötte a jobb sarok elől a vetődő Lucic. 2–1! Akinek fáj a feje, ápolást kér.

A sokszoros válogatott kapus, Lovre Kalinic, a vb-ezüstérmes ék, Nikola Kalinic és a volt laziós Elez mellett a kiváló szélső, Szahiti és a szűrő Calusic is sérült a vendégektől.

80. perc Zivkovic középről, ballal hétről a kapusba lő Adwiem fölösleges passza és Vuskovic pocsék levétele után.

78. perc Nail Omerovic be, Lovric le. Szélsőcsere.

77. PERC Livaja balról érkező passza után FILIP KROVINOVIC talán eldönti a meccset is, mert ballal a bal alsóba lő az ötös bal sarka elől, 12 méterről, egy pontosan kivitelezett kontra végén. 0–2!

75. perc Milo Skoric kap sárga lapot, fellökte a felezőnél durván Krovinovicot.

72. perc Filip Zsivkovics be, Spoljaric le, ékcsere.

Fotó: NK Osijek
Fotó: NK Osijek

Óriási füst a stadionban.

70. perc Kemény belépőkkel folytatódik a mérkőzés, hatalmas tűzijátékkal és óriásmolinóval buzdít a Torcida. A hűségükről biztosítják a klubot.

68. perc Lovrencsics Gergő a lesérült Mikanovic helyén.

66. perc Skoric rossz passzára lecsap Fossati, azonnal indítja Krovinovicot, aki kissé jobbról, 11-ről nem sokkal lő a bal felső sarok mellé.

63. perc Nejasmic kissé balról, 21-ról jócskán a léc fölé lő.

61. perc KAPUFA! Mlakar Skoric eladott labdájával megindul a bal szélen, önzetlenül középre passzol, Livaja kissé jobbról, tízről jobbal a jobb sarokba emelne, de a visszafutó Zaper a bal oldali kapufa tövére sodorja a labdát!

59. perc Skoric szereli becsúszva a 16-os bal oldalára betörő Livaját.

56. perc Melnjak bal oldali beadását ballal Skoricba vágja 11-ről Grgic.

53. perc Barisic hatalmasat esik Livaján.

51. perc Lovric elől elfejeli a labdát az ötösön Grgic, de összeütköznek, kettős ápolás.

50. perc Barisic jobb oldali beadását Spoljaric elől kifejeli a gólszerző.

46. PERC FOLYTATJUK!

Csere nincs.

Egy kis örökmérleg! 133 mérkőzés, 67 hajdukos és 33 eszéki sikerrel, 220, ill. 134 rúgott góllal.

Forrás: Weltfussball


45+3. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!


Egy perc a ráadás. Ez el is megy Jugovic ápolásával.


44. perc Lovric az ötös előtt, felrúgja őt a 28-szoros nigériai válogatott bekk, Awaziem, de nincs 11-es, és les is volt előtte.

40. perc Fejjel, majd lábbal tisztáz az ötösön a gólszerző egy bal oldali hazai korner után.

Pedigré: Fossati az Interben, a Milanban és a Monzában is játszott.

37. perc Vuskovic ráesik véletlenül Spoljaric lábára Nejasmic beaádást követően. Áplás, de folytatja a hazai ék.

34. perc Lovric bal oldali beadását jócskán a léc fölé vágja középről, a 16-os előterőből Skoric.

32. perc Pukstas az ötös jobb sarkáról a bal alsó mellé fejeli a karmester, Krovinovic újabb pontos beadását.

30. perc Melnjak távoli lövése nem veszélyes.

26. perc Kőkemény belépőkkel operál most a Split, helyzete sincs az Eszéknek.


A 18 éves középpályást, Pukstast még nála is többre tartják. Ő sokszoros amerikai U20-as válogatott.

Vuskovic 16 éves, 193 centiméter magas, a minap az U19-esekkel a BL nyolcaddöntőjében legyőzte a Manchester Cityt.

21. PERC MEGÉRETT... Krovinovic bal oldali, jobblábas szögletét az ötös jobb sarkáról a léc alá fejeli LUKA VUSKOVIC, középre. Malenica nem mozdult, Jugovic fejjel mentett volna, de a gólvonal mögül már, egyébként is csak öngólt fejelt volna. 0–1!

20. perc Érik a gól, Livaja jobbal 20-ról, középről, Fossati az ötös bal sarkáról ballal lőne a jobb alsóba, Malenica mindkétszer vetődve véd! Nagy formában a volt diósgyőri kapus.

16. perc Zaper eladott labdáját Mlakar kissé balról, 13-ról ballal nem sokkal rúgja a jobb, azaz a rövid alsó mellé! Malenica vetődve biztosított.

A hajdukos Lovrencsics ma a kispadon kezd.

14. perc Caktas megindul a bal szélen, de visszafelé passzol. Az előbb bedobott egy szép cselt a szélső a felezőnél, azonnal ellökte őt Pukstas.

7. perc Az első helyzet, Krovinovic jobb oldali szabadrúgását az ötös bal sarkáról a kapus ölébe fejeli Vuskovic. Kontra, Lovric passzát Cseberko ballal jócskán a léc fölé vágja a 16-osról, kissé balról.

Meglehetősen sok néző a stadionban, többen vannak, mint a hétvégi bajnokin, és igen lelkes a B-közép. Kell is a támogatás a csapatnak.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak fehér mezben és kék nadrágban, a vendégek tiszta sárgában.

A továbbjutás egy találkozón dől el.


A hazaiaknél Fiolic beteg, Grzan és Miérez továbbra is sérült.

Eltűnt a sok hó is, bár a kapuk mögött azért fehérlik pár halom.

De mára több alapember felépült.

A horvát 1. HNL 23. fordulójában az Eszék 1–0-ra kikapott odahaza a Varasdtól.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ ESZÉK–SPLIT MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik