Nem megy az Eszéknek, újabb vereség, ráadásul hazai pályán

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.02.26. 17:30
A horvát 1. HNL 23. fordulójában az Eszék 1–0-ra kikapott odahaza a Varasdtól.

HORVÁT 1. HNL
23. FORDULÓ
NK Osijek (Eszék)–Varazdin 0–1 (Drozdek 28.)
Eszék,
Városi Stadion. Vezette: Jovic

Az eszéki klub azzal a kéréssel fordult a szurkolókhoz, hogy ha szeretnék megtekinteni az Osijek–Varasdin bajnokit, akkor segítsenek kiszabadítani a pályát a tekintélyes mennyiségű hó fogságából. A városi összefogás gyümölcseként megrendezhették a mérkőzést, együtt dolgoztak a kicsik és a nagyok – utóbbiak közül talán a jól végzett munka fölötti örömükben vidám hógolyózásba kezdtek a mérkőzés elindulása után, de a játékvezető hamar lebeszélte őket a hangosbemondó segítségével.

Nagyjából ennyi oka lehetett a vidámságra a drukkereknek az első félidőben, lévén kisebb, mondhatni kósza lehetőségeiket a rutinos Mihret Topcagic elpuskázta, a másik oldalon Domagoj Drozdek higgadtan gólra váltotta Michele Sego pazar beadását.


A fordulást követően Josip Spoljaric rossz ollózása és Topcagic pontatlan fejese okozott forró perceket a vendégkapu előtt, majd hiába került hatalmas mezőnyfölénybe az Osijek, gólt nem tudott szerezni.

Hol egy közbelépő védő, hol a léc mentette meg a góltól a vendégeket: februárban négy forduló alatt egyetlen árva pontot szereztek az eszékiek, de még így is a harmadik helyen állnak.

PERCRŐL PERCRE

90+5. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

Négy perc a ráadás.

88. perc Az utolsó vendégcserék. Brodik és Teklic le, Matija Kolaric és Lovro Banovec le.

84. perc Jurcevic jobb oldali beadását Zivkovic hétről a kapus elé fejeli.

80. perc Nail Omerovic és Nikola Janjic a pályán, Lovric és Barri ment le.

79. perc A reklamáló Rene Poms kap sárga lapot.

Közel 70 százalékban a hazaiaknál a labda, 8-szor lőttek kapura, háromszor annak a felületét is eltalálták, de még mindig nulla egy.

72. perc Az albán U21-es válogatott Jorgo Pellumbi a pályán a japán Urata helyén. Védőcsere.

69. perc Drozdeket a venezuelai Andris Herrera váltja, Piljt megtapsolja a közönség, a szintén szűrő Igor Postonjski a pályán.

66. perc Jugovic 16 méteres lövését kifejeli a kapu elől Teklic. Barri bal oldali beadását az ötös jobb sarkáról jobbal kapura teszi Jugovic, de véd szépen a kapus.

63. perc Jurcevic jobb oldali beadása majdnem a túlsó sarokba pottyann, de a lécen csattan a labda. Repül a kipattanóért Zivkovic, de a kapufa mellett kiesik a pályáról, és széttúrja maga előtt a hókupacot. Ritka látvány.

63. perc Jugovic az ötös jobb sarkáról szép mozdulattal a léc fölé fejeli Lovric bal oldali beadását.

61. perc Marin Leovac kap sárga lapot Urata megrúgásáért.

60. perc Grzant hordágyon kell levinni, összeütközött véletlenül a kenénykötésű Piljjel. Mario Jurcevic váltja.

57. perc Topcagicnak nem ment ma, Filip Zivkovic váltja. Ék helyett szélső.

55. perc Pilj passza után rosszul passzol az ötösre kecsegtető helyzetből Brodic.

53. perc Helyzet, Lovric jobb oldali, jobblábas szögletét hétről, középről a kapus ölébe fejeli Topcagic.

51. perc Spoljaric és Lovric kombinációja szép, de utóbbit nem hagyja lőni végül az ötös jobb sarka előtt Ba. Aki a PSG neveltje, testvére, El-Hadji játszott a Sunderlandben, a Sochauxban és a Lensban.

47. perc Spoljaric ollózása rossz egy jobb oldali Barri-szöglet után, Pilj takarít az ötösön.

46. PERC FOLYTATJUK!

62 százalékban volt a labda a hazaiaknál, 6-szor lőttek kapura, egyszer sem a kapu felületére, a másik oldalon ez az arány 4/1.


E párharc legjobb góllövői a közelmúltból:
Mirko Maric 3
Ivan Milicevic 3
Ramón Miérez 3
Goran Mujanovic 3
Karlo Primorac 3

Fotó: Weltfussball

45+2. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

Egy perc a ráadás.

44. perc Sego az ötös jobb sarkáról jócskán a kapu mellé fejeli Urata balról érkező beadását.

40. perc Topcagic kapura törne, Spoljaric indításával, de szerel becsúszva a 16-oson Jelenic.

39. perc Topcagic lő jobbal 14-ről, középről a bal alsó mellé.

36. perc Sego remek cselekkel indul meg, gyorsan fel is rúgja őt Nejasmic, Stanic beadása aztán már nem az igazi.

32. perc Kontra, Malenica balra vetődve kiüti a jobb alsó elől Sego 20 méteres lövését.

31. perc Lovric ballal 17-ről, Barri 19-ről lő egy védőbe.

A Varasd-nevelés Drozdek játszott a Hajdukban és a Dortmundban is, majd Dél-Koreában légióskodott.

28. perc VEZETNEK A VENDÉGEK! Sego jobb oldali beadását az ötös bal sarka előtt leveszi DOMAGOJ DROZDEK, és Malenica lába között jobbal a kapu bal alsó sarkába rúgja a labdát. 0–1!

24. perc Lovric jobbal 16-ról kapura lő, de közbelép Ba, a labda Zelenika ölében landol így.

21. perc ZICCER, Barri emelésével Topcagic megindul, de hosszan szökteti magát a 16-osra belépve, kirepül elé a kapus.

Malencia pedig ugyebár nemrégiben még Diósgyőrben játszott.

20. perc Malenica kiüti oldalra a gólra éhes csatárok elől Sego jobbról jövő, jobblábas beadását. Michele Sego a Hajduk nevelése, 22 éves, sokszoros U-válogatott.

Pilj egykoron 118 meccsen 16 kanadai ponttal segítette az Eszéket, sokszor játszott Kleinheisler oldalán.

15. perc
Pilj igen aktív, remek indítását lelopja az ötös bal sarkán Brodic lábáról Malenica.

12. perc MELLÉ! Nagyon szépen indul meg Pilj passzából a bal oldalon Drozdek, a visszakapott labdát jobbal 11-ről nem sokkal lövi a jobb alsó mellé.

7. perc Lovric helyzetben, de szereli őt az ötös bal sarka előtt Stanic. Előtte Grzant elgázolta a felezőnél a japán Urata Icuki, és kap egy egy sárga lapot utólag. Örülhet is, hogy csak sárga...

4. perc A hazai B-középet másodszor is kell figyelmeztetni, hogy ne dobálják a játékosokat hógolyókkal...

3. perc Kemény belépőkkel, ajánlott is a forró hangulat a mínuszok mellé.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak kék-fehér mezben és kék nadrágban, a vendégek tiszta pirosban.

Sofascore
Sofascore

Jelentjük: sikerült letakarítani a havat, lesz mérkőzés!

Egy kis örökmérleg: 67 mérkőzés, 33 eszéki és 19 varazsdi sikerrel, 95, ill. 81 rúgott góllal.

A hazaiaktól Ramón Miérez, Cseberko, Mijo Caktas és Ivan Fiolic sérült.

Szoros első félidő után a második játékrészben nem tudta megnehezíteni a házigazda Istra 1961 dolgát és végül emberhátrányban 1–0-s vereséget szenvedett Pulában az NK Osijek a horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (1. HNL) 22. fordulójában.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A TOTTENHAM–CHELSEA MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik