Futballhülye funkcionáriusok mutattak stoptáblát a kínai piacnak

Jó, jó, Kínában most csak a kisebbik, rövidebb, „téli” átigazolási időszak van, de ez nem akadályozta meg a pénzszórásban a Szuperliga klubjait az előző évben sem. Olyan sztárok kerültek az országba 2016 nyarán, mint Hulk (szerény 55.8 millió euróért), Graziano Pelle (15.25 millióért), Anthony Ujah (11.50 millióért), vagy a szenegáli válogatott csatár Papiss Demba Cissé és a brazil bajnokság egyik legjobb támadója, Alan Kardec. Ehhez képest a 2017. nyári, már lezárult transzferperiódusban a 16 szuperligás klub összesen 27.95 millió eurót költött a Transfermarkt összegzése szerint – azaz nagyjából egy fél Hulkot tett ki az átigazolási tevékenység.

A nyári pletykákban is ritkán vetődött fel kínai megatranszfer: azt még senki sem gondolhatja komolyan, hogy ha Cristiano Ronaldo elhagyná a Real Madridot (nagyon úgy tűnik, hogy nem fogja), akkor Kínát választaná, Wayne Rooney esetében az Everton sokkal vonzóbb volt egy esetleges távol-keleti kalandnál, és Pierre-Emerick Aubameyangnak sem „buli” egyelőre egy kínai szerződés. A legnagyobb nyári fogás a Bundesligában kiváló szezont futó Anthony Modeste – a Patót és Axel Witselt is foglalkoztató Tiancsin Csüancsien vette kölcsön az 1. FC Kölntől –, míg a legdrágább a szintén a német élvonalból érkező Adrián Ramos, akiért a Csungcsing Lifan fizetett ki 12 millió eurót a Borussia Dortmundnak.

Hát, ez sovány az előző átigazolási periódusok totális őrületéhez képest. Persze ennek megvan a maga oka – a kínai futball egy kicsit olyan sípályára hasonlít, amelyet kitűztek, majd egy kénye-kedve szerint döntő felső hatalom bármikor, előzetes konzultáció nélkül belenyúlhat. Ez pedig ronthatja a bajnokság versenyképességét.

FIATALSZABÁLYBÓL BOHÓZAT

A kínai labdarúgás „nagy ugrásával” már foglalkoztunk áttekintő anyagban, csak egy rövid summázat: Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára és a Kínai Népköztársaság elnöke óriási futballbarát, államtanácsa 2015. március 16-án tette közzé a sportág fejlesztéséről szóló ötvenpontos reformtervet. A cél: az ország labdarúgását a világelitbe emelni. Mivel a politikai elit egyértelműen a futballt támogatja, a gazdasági elit nem habozott beállni Hszi Csin-ping mögé – innen ered az, hogy a kínai egyleteknek szinte korlátlan pénzköltésre nyílt lehetőségük az előző két évben. A futballbarát légkör másik eredménye: a kínai befektetőcsoportok megjelenése a tradicionális európai kluboknál. A kínai üzleti csoportok az európai labdarúgás legnagyobb, kontinensen kívüli befektetőivé váltak.

A feneketlen kínai pénznyelő nemcsak Európában váltott ki érthető riadalmat, hanem otthon is. Egyre több kritikus – pártközeli – hang jelent meg, és januárban a kormányzat bejelentette, hogy nem hagyja tovább az esztelen pénzszórást. A következő intézkedéseket harangozták be: ésszerű korlátozások bevezetése annak érdekében, hogy ne lehessen irracionálisan magas átigazolási összegeket fizetni, az elszabadult játékosfizetések csökkentése, a költekezések miatt fizetésképtelenné váló klubok licencének megvonása. A kínai államnak ráadásul nem egy sztárokkal telezsúfolt liga a hosszú távú célja, hanem a helyi játékosok felépítése – nem csoda, hogy behúzták a robogó autón a kéziféket.

A Kínai Labdarúgó-szövetség hetekkel a 2017-es klubszezon indulása előtt jelentette be, hogy szigorítja a légiósszabályt (az eddigi 5 helyett 3 külföldi lehet a meccskeretben a 2018-as idénytől), kötelező csapatonként két 23 év alatti játékost nevezni, és közülük egynek pályára is kell lépnie a kezdőben, különben a mérkőzést az ellenfélnek írják jóvá. Ha a 27 fős bajnoki keretben nem szerepel legalább négy kínai U23-as futballista, az együttesnek nem ad licencet a szövetség.

A húzás érthető módon kiverte a biztosítékot a kluboknál, hiszen átigazolási időszak végére esett, és addigra már szinte az összes csapat túlvásárolta magát – illetve az addig érvényben levő szabályozásnak felelt meg, mire hirtelen megváltozott a regula…

„Úgy érzem, a szabályozást túl későn vezették be, és ez nagy nyomást helyez majd a fiatal játékosokra. Értem a kínai szövetség elképzelését a fiatalok fejlesztésére, ám a hirtelen változtatással azt érik el, hogy felkészületlenül kerülnek be a labdarúgók a ligába. Nem segít rajtuk, ha siettetik a bevetésüket” – kritizált a Sanghaj SIPG portugál edzője, André Villas-Boas.

Fogalmazzunk úgy, az U23-as szabály kidolgozása nem sikerült a legjobban: azt nem határozták meg, hogy mennyi ideig kell játszatni az ifjakat, így csapatok sora döntött úgy, hogy az előírásoknak megfelelően betesz egyet a kezdőbe, de még az első félidőben le is hívja. A gonosz kínai tréfa szerint az U23 valódi feloldása a „23 perc játékidő alatt”, szurkolók és szakértők egyaránt a bohózattá váló szabályon nevettek, igaz, elég kényszeredetten. A kínai Szuperligában az első félidő előtti cserék száma alighanem rekord a világfutballt tekintve, és „különös módon” ezek többsége az U23-as futballistákat érinti.

Csak néhány példa: Csia Pao-ven a kontinens egyik legjobb klubjának számító Kuangcsou Evergrande tagja. A 18 éves, utánpótlás-válogatott balszélső öt alkalommal volt kezdő ebben az idényben, és mind az öt alkalommal lecserélték a 29. perc előtt. Csapattársa, a 22 esztendős jobbszélső Vang Csing-pin háromszor kezdett, mindannyiszor lehívták a 22. és a 31. perc között. A Sanghaj SIPG utánpótlásának büszkesége, a védekező középpályás Hua Csen-csang dicséretes módon a bajnokság első tíz fordulójának mindegyikében bekerült a kezdő tizenegybe. Az összes meccsén lecserélték a 30. perc előtt, nyolcszor még az első 16 percben, egyszer pedig már a 8. percben. Egészen biztosan értékes tapasztalatokat szerzett…

Amikor a Shanghai Daily az első körök után számvetést készített, azt állapította meg, hogy az U23-as játékosok átlagos játékideje visszaesett (!) fordulóról fordulóra, hiszen nem érdem alapon kerültek be a csapatba, az edzők pedig alig győzték lehívni őket. És a szabály tovább szigorodik, 2018-tól ugyanannyi U23-ast kell pályára küldeni, mint ahány légióst lehet, tehát hármat.

A legdurvább húzás azonban még csak ezután következett.

KOPOGTAT AZ ADÓSZEDŐ

A kínai szövetség május 24-én öt percen belül kiadott két olyan ediktumot, amely bombaként robbant a helyi futballéletben. Szokás szerint konzultáció nélkül hozták meg a kötelező érvényű határozatokat: az egyik a már említett U23-as szigorítás (annyi fiatalnak kell a pályán lennie, mint külföldinek), a másik pedig arról szól, hogy az a klub, amely túlköltekezett (ez az élvonalban mindenkire igaz), csak úgy szerződtethet légióst, ha az átigazolási díjjal egyező mértékű összeget befizet a kínai utánpótlás fejlesztésére létrehozott alapítványába. Magyarán: ha egy klub hetvenmillió eurót ad Diego Costáért, akkor hetvenmillió eurót fizet az utánpótlásalapba. Tulajdonképpen százszázalékos luxusadót vezetett be a szövetség a légiósok szerződtetése után.

A szabályváltoztatás pontosan annyira finom, mint a korábbiak: hirtelen, az átigazolási időszakhoz közel vezették be. Nem csoda, hogy a Szuperliga klubjai ezúttal csak nagyon óvatosan nyitották ki a pénztárcájukat. Ugyanakkor a változtatások valós problémákra adott reakciók – a klubok egyértelműen fenntarthatatlanul költöttek, már csak presztízsből is őrült összegeket adtak ki külföldi játékosokra, holott jóval kisebb összegekért is szerezhettek volna nagy erősítést jelentő légiósokat.

A szabályt aztán június 19-én – a transzferidőszak elején – módosították egy kicsit, a százszázalékos luxusadó a 45 millió jüan (5.8 millió euró) fölötti külföldi és a 20 millió jüan fölötti helyi futballisták szerződtetése után fizetendő.

„Azt hiszem, teljesen világos, hogy ezeket a szabályokat olyanok hozzák, akik nem értenek a labdarúgáshoz. Olyan bürokraták döntenek a sportadminisztrációban, akik ezzel akarnak bizonyítani és megfelelni a feletteseiknek, de a sportágról fogalmuk sincs. A legkönnyebben még talán a légiósok igazolására vonatkozó százszázalékos luxusadó értelmezhető. Az, hogy ugyanannyi U23-as játékost kell szerepeltetni, mint külföldit, valószínűleg ártani fog a Szuperligának” – mondta a változtatásokról a kínai labdarúgással foglalkozó Wild East Football szakírója, Cameron Wilson.

„A teljes katasztrófa a legjobb kifejezés erre a szabályozásra. A külföldi igazolások után kivetett adó akár jó ötlet is lehet, ám a klubok megkerülhetik, viszont azt láthattuk, hogy az U23-as szabályból már ebben a szezonban is bohózat lett” – vélekedett a szintén Kínában élő szakíró, Brandon Chemers.

A külföldiekkel és a 23 év alattiakkal kapcsolatos előírások változásainak még egy következménye lesz: tovább nő a helyi futballisták transzferdíja, amely már így is irreálisan magas, és nem tükrözi az ár-érték arányt.

A tehetséges hazai U23-as játékosok bekerülnek egy transzferbuborékba, valós értéküknél sokkal magasabb összegekért fogják adni-venni őket (hasonlót Magyarországon is megfigyelhetünk a fiatalszabály miatt – a szabály „felárazta” a fiatal futballistákat).

Azt, hogy a kínai (nem feltétlenül U23-as) játékosok ára mennyire elszállt már most, jól mutatja, hogy az elmúlt évben hét helyi labdarúgó is 10 millió euró fölötti összegért cserélt klubot.

Cseng Tung-csangért 20.44 millió eurót fizetett ki a Hopej China Fortune, amit még a kínai szakértők is habozás nélkül abszolút őrületnek minősítettek – a Transfermarkt becsülte piaci értéke 475 ezer euró a válogatott ifjúnak. Csak az összehasonlítás kedvéért: Cseng Tung-csang drágábban kelt el, mint például Niklas Süle vagy Juan Cuadrado.

Nyitott kérdés, hogy a szabályozás mennyire változtatja meg a kínai piacot. A luxusadó miatt elképzelhető, hogy a klubok a jövőben inkább a Bosman-szabály értelmében lejáró szerződéssel távozó, nagynevű klasszisokra fognak vadászni, vagy legalábbis jobban meggondolják, hogy kire adjanak ki horribilis összegeket. Ami azt illeti, a liga realitásához ez közelebb is van. Az igazán problémás területnek a helyi szakírók is az U23-asok erőltetését látják, hiszen ha felkészületlen játékosok túl nagy szerepet kapnak – azt az átfogó futballreformprogramban is elismerik a helyiek, hogy nagy gond van az utánpótlásképzésben –, azt a liga színvonala sínyli meg.

Kína persze nem rövid, hanem hosszú távra tervez, és a távlati futballfejlesztési programok csendesen épülgetnek a háttérben. Egyre több külföldi klub száll be a kínai labdarúgó-iskolákba, az oktatási minisztérium jelentése szerint pedig még ebben az évben kiválasztják azt a 20 ezer iskolát, amelyben a jövőben magas szintű képzést kaphatnak a gyerekek. Amíg viszont a gyerekek felnőnek, a kínai labdarúgás kirakatának számító Szuperliga vonzerejét növelni kellene.

Csakhogy ez aligha képzelhető el, ha „futballhülye” funkcionáriusok végzik a szabályozást.