Marko: Bebizonyítottuk, hogy Horner mindenről hazudott

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
2025.12.15. 16:08
null
Helmut Marko és Christian Horner két évtizeden át irányították együtt a Red Bull-istállót (Fotó: Getty Images)
A Red Bulltól múlt héten távozó Helmut Marko rögtön kiteregette a szennyest a csapat elmúlt néhány évéről. A korábbi pletykákat megerősítve elmondta, mihelyst Christian Horner meglátta, mennyire beteg Dietrich Mateschitz, rögtön elkezdett dörgölőzni a thaiföldi többségi tulajdonoshoz.

Alighogy elhagyta a Red Bullt, Helmut Marko máris elkezdte kiteregetni a szennyest a csapat elmúlt három évéről, amelyet Dietrich Mateschitz halálától fogva méltatlan hatalmi harcok jellemeztek. Az F1-es istálló alapító-tulajdonosa egészen a kezdetektől kordában tudta tartani a vezető figurákat, ám 2022-es betegségében, majd halálában Christian Horner csapatfőnök a hatalomátvétel lehetőségét látta – legalábbis Marko szerint.

Való igaz, a brit sportvezető ebben az időszakban egyre sűrűbben szervezett találkozókat az anyacég Red Bull GmbH többségi tulajdonosával, Csalerm Juvidjával, aki a 2024 eleji támadások idején még nyíltan ki is állt mellette. Marko a holland De Limburgnak nyilatkozva most elárulta, megdöbbenve figyelte, Horner miként próbálta a saját javára fordítani Mateschitz halálát.

„Didivel együtt én alapítottam meg a Red Bull Racinget 2005-ben – mondta a 82 éves osztrák expilóta. – Mi neveztük ki Hornert csapatfőnöknek, és én voltam a legfelsőbb vezető. Úgy döntöttünk, hogy a hatalom mindig is Ausztriában összpontosul. Emlékszem egy bulira a 2022-es Osztrák Nagydíj előtt, amelyen Didi is ott volt, de már nem szolgált jól az egészsége. Christian odajött hozzám, és azt monda: »Nem fogja kihúzni az év végéig.« Attól a pillanattól fogva kezdett dörgölőzni Juvidjához. Amikor Didi meghalt, mindent megtett, hogy Juvidja támogatásával átvegye a hatalmat. Én pedig »Ausztria nevében« minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ezt megakadályozzam.”

Marko kísérlete sokáig nem járt sikerrel, mert Juvidja már 2023-tól teljhatalmú vezérigazgatónak nevezte ki Hornert Milton Keynesben. Noha a háttérben egyre nőtt a belső feszültség, a csapat a pályán 22 nagydíjból 21-et megnyert, így a tulajdonos bizalma rendíthetetlen maradt. A sikerektől és a feltétlen támogatástól megrészegülve Horner már olyan régi harcostársaival is fölényeskedő stílusban kezdett viselkedni, mint Adrian Newey, aki így 2024 tavaszán távozott is a Red Bulltól.

A belső zaklatási vádakkal is szembenéző csapatfőnök ekkor Markót is ki akarta szorítani – az osztrák sportvezető szerint koholt vádakkal: „Emlékeznek rá, amikor Sergio Pérez idején állítólag azt mondtam, hogy a mexikóiak kevésbé tudnak koncentrálni, mint a hollandok vagy a németek? Ez is valószínűleg Hornerék kreálmánya volt. Ahogy az is, hogy 2024 elején állítólag én terjesztettem el, hogy le vagyunk maradva a motorfejlesztésben, emiatt elveszthetjük a Ford szponzori támogatását. Sosem mondtam ilyet, de Horner ezt akarta felhasználni ahhoz, hogy felfüggesszen. Aztán ez Max (Verstappen) dzsiddai közbelépésének köszönhetően nem történt meg.”

A belső feszültség és a csapatfőnök viselkedése miatt hiába távoztak 2024-ben is egymás után a meghatározó mérnökök és középvezetők, úgy tűnt, a Juvidja támogatását élvező Horner mozdíthatatlan. Csakhogy a lendület a pályán kezdett megakadni, bizonyos nagydíjhétvégék pedig idén egészen kilátástalanul alakultak, így a többségi tulajdonos is elbizonytalanodott. Marko visszaemlékezése szerint ez volt a kulcs a csapatfőnök menesztésében: „Egyre gyakrabban sikerült bebizonyítanunk, hogy Horner mindenről és bármiről képes volt hazudni. Mihelyst Juvidja is meggyőződött erről, átgondolta a helyzetet.”

Marko szavai teljes mértékben rímelnek azokra az információkra, melyek az elmúlt három évben szivárogtak ki, mindenesetre a jövőben érdekes lenne Horner álláspontját is meghallgatni erről a turbulens időszakról.

 

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
15 órája

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik