nemzetisport.hu
2016.12.12 20:39 Frissítve: 2016.12.13 08:12

Aranylabda: a pengeélen remeklő CR-nek a Zidane-mikulás hozta a negyediket

Mint azt sejteni lehetett, Cristiano Ronaldo, a spanyol élvonalbeli Real Madrid portugál klasszisa nyerte 2016-ban az év legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát. Pedig nem indult jól a támadó idénye, vezetőedzőjével, Rafael Benítezzel ugyanis nehezen találta a közös hangot... Benítez távozásával (és Zinédine Zidane érkezésével) azonban minden megváltozott.

Cristiano Ronaldónak nagyon jól megy, mióta Zinédine Zidane a Real Madrid vezetőedzője (Fotó: AFP)

 

Ha megnézzük a támadó idei trófeagyűjteményét, nyugodtan kijelenthetjük: megérdemelten zárta az első helyen a szavazást, hisz Ronaldo 2016-ban Bajnokok Ligáját nyert a Real Madriddal, a portugál válogatottal pedig Európa-bajnok lett.

A PORTUGÁL NEGYEDIK ARANYLABDÁJA
Cristiano Ronaldo 2008-ban, 2013-ban és 2014-ben érdemelte ki a díjat, a 2016-os a negyedik Aranylabdája. A 31 éves portugál támadónál csak Lionel Messi, a Barcelona ötszörös aranylabdás argentin futballistája dicsekedhet több győzelemmel.

CR a 2015–2016-os kiírásban kulcsszerepet játszott a blancók sikereiben – igaz, a bajnokságban „csak” második lett a Real Madrid, ám az utolsó pillanatig ki-ki harcot vívott a rivális Barcelonával. Mindezt úgy, hogy szezon közben már temették a madridi esélyeket, de jó hajrával mégis fel tudtak jönni a rivális katalánokra. Utóbbiak győzelme így az utolsó pillanatig kérdésessé vált, végül csupán egy pont döntött. A klubhoz hasonlóan Cristiano Ronaldo számára sem indult jól a bajnokság. Rafael Benítez rendszerében a portugál nem érezte valami jól magát. Hét találkozón öt gólt szerzett, csakhogy ebből egy meccsen hozott össze egy mesterötöst, míg hat összecsapáson gólképtelen maradt.

2016 januárjában Benítezt menesztették, a helyére Zinédine Zidane érkezett, a váltás pedig Ronaldónak is érezhetően jót tett. Beindult a termés. A bajnokságot 35 találattal és 12 assziszttal zárta, mindezt 36 meccsen. De ez sem volt elég, hiszen parádézott az MSN, a Barcelona pedig behúzta az újabb bajnoki címet.

TOP 10 MADRIDI GÓL A 2015–2016-OS SZEZONBÓL

A Bajnokok Ligájában azonban már a „királyi” volt a sikeresebb klub a két nagy közül. Amíg a Barca a negyeddöntőben kizúgott az Atlético Madrid ellen, addig a Real szállította a győzelmeket. Igaz, olykor kevésbé meggyőző és lehengerlő teljesítménnyel.

CR a csoportkörben remekelt: hat mérkőzésen 11-szer volt eredményes. A nyolcaddöntőben oda-vissza betalált a Romának, a Wolfsburg elleni odavágón ugyan rendkívül csöndes volt (mint ahogy az egész csapat), ki is kaptak 2–0-ra.

 55 TÉTMECCSEN – 54 GÓL ÉS 18 GÓLPASSZ
CR a teljes 2015–2016-os kiírást figyelembe véve klubszinten 48 mérkőzésen 51-szer volt eredményes, emellett 15 gólpasszt is adott, míg az Eb-n hét összecsapáson háromszor talált be, és három gólpasszt írhattak a neve mellé.

A portugálban rejlő klasszis a visszavágón megvillant, mesterhármasának köszönhetően a Real Madrid kétgólos hátrányból fordította meg a párharcot. Ronaldo az elődöntő első meccsét izomsérülés miatt kihagyta, és noha erősködött, hogy pályára lépne, Zidane nem kockáztatott.

A gól nélküli első összecsapás után a spanyolok a visszavágón végül már (a szemmel láthatóan még nem teljesen egészséges) CR-rel a kezdőben kiszenvedték a győzelmet, és bejutottak a döntőbe.

Noha a finálé sem a támadóról szólt – 120 perc alatt alig volt momentuma –, Cristiano Ronaldo a tizenegyespárbajban tett róla, hogy aztán mégis minden róla szóljon, ő lőtte be ugyanis csapata utolsó, mindent eldöntő büntetőjét, amellyel a Real Madrid megnyerte a BL-serleget! A találkozó után a 31 éves sztár csak annyit mondott: megálmodta, hogy ő dönt majd.

Fontos hetek következtek, hisz a fáradt Ronaldóra a nyáron még várt egy Európa-bajnokság is. A portugál pihent, s csak az utolsó pillanatokban csatlakozott társaihoz.

Nehezen indult a torna, hisz az F-csoport egyértelmű esélyeseként számon tartott Portugália Izlanddal és Ausztriával is csak ikszelt, utóbbi ellen CR ráadásul tizenegyest rontott. A harmadik csoportmeccsen a mieink ellen abban a tudatban kellett pályára lépnie a portugáloknak, hogy ha kikapnak, meglepetésre kiesnek.

És amikor pengeélen táncoltak, Ronaldo ismét akkor lépett elő: a 3–3-ra végződő, nem mellesleg fantasztikus mérkőzésen a csillag duplázott, vezérletével Portugália háromszor állt fel hátrányból, és csoportharmadikként nagy nehezen, de továbbment.

A legjobb 16 között a horvátok elleni, valljuk be, nem túl eseménydús összecsapás megnyerésében is oroszlánrésze volt, hisz annak ellenére, hogy 120 percig tulajdonképpen láthatatlan volt, az utolsó utáni pillanatokban Ricardo Quaresma az ő lövése után szerezte meg a továbbjutást érő találatot.

A lengyelek ellen ismét csendes percei voltak, Portugália pedig ismét vért izzadva, de diadalmaskodott, méghozzá tizenegyespárbajban. Amikor sokan kis túlzással már elfelejtették, hogy CR még a tornán van, a portugál góllal és gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy csapata az elődöntőben simán, 2–0-ra megverje Walest, s nagy meglepetésre a 2016-os Európa-bajnokság fináléjában találja magát.

A meccsnek sírás lett a vége, sok-sok örömmel, s némi ürömmel: Cristiano Ronaldo a 19. percben összerogyott, miután Dimitri Payet egy nem túl szimpatikus megmozdulással óriásit rúgott a támadó térdébe, aki sokáig tartó ápolás után visszatért a pályára, de néhány perc múlva a fűre huppanva, könnyekkel az arcán jelezte, nem tudja folytatni a játékot.

A klasszis kiválása után tulajdonképpen mindenki odaadta a serleget a házigazda franciáknak, de a hosszabbításban Éder találatával meglepetésre előnybe került Portugália, amelyet meg is tartott a lefújásig, így megnyerte az Európa-bajnokságot.

EMLÉKEZETES EURÓPA-BAJNOKI PILLANATOK

Azzal, hogy Ronaldo az előző szezonban a Bajnokok Ligája mellett az Eb-ről is serleggel tért haza, megnövelte esélyeit a 2016-os Aranylabda esélyeire – végül be is jött, hisz 2008, 2013 és 2014 után ismét a portugál diadalmaskodott.

A riválisok közül Messi az argentin válogatottal elbukta a Copa América döntőjét, igaz, a Barcelona a La Liga mellett a Király-kupát és a spanyol Szuperkupát is behúzta. A francia Antoine Griezmann pedig azzal, hogy klub, valamint nemzetközi szinten is épp Cristiano Ronaldóéktól kapott ki (A BL-ben az Atléticót a Real, míg ugye az Eb-n a franciákat Portugália verte meg), kis túlzással lehetetlen helyzetben találta magát.

A 2016-os Aranylabda-szavazás jelöltjei voltak:

Az első csoport
Sergio Agüero (argentin, Manchester City)
Pierre-Emerick Aubameyang (gaboni, Borussia Dortmund)
Gareth Bale (walesi, Real Madrid)
Gianluigi Buffon (olasz, Juventus)
Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid).

A második csoport
Kevin De Bruyne (belga, Manchester City)
Paulo Dybala (argentin, Juventus)
Diego Godín (uruguayi, Atlético Madrid)
Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid)
Gonzalo Higuaín (argentin, Juventus).

A harmadik csoport
Zlatan Ibrahimovic (svéd, Manchester United)
Andrés Iniesta (spanyol, Barcelona)
Koke (spanyol, Atlético Madrid)
Toni Kroos (német, Real Madrid)
Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München)

A negyedik csoport
Hugo Lloris (francia, Tottenham Hotspur)
Rijad Mahrez (algériai, Leicester City)
Lionel Messi (argentin, Barcelona)
Luka Modric (horvát, Real Madrid)
Thomas Müller (német, Bayern München)

Az ötödik csoport
Manuel Neuer (német, Bayern München)
Neymar (brazil, Barcelona)
Dimitri Payet (francia, West Ham United)
Pepe (portugál, Real Madrid)
Paul Pogba (francia, Manchester United)

A hatodik csoport
Rui Patrício (portugál, Sporting CP)
Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid)
Luis Suárez (uruguayi, Barcelona)
Jamie Vardy (angol, Leicester City)
Arturo Vidal (chilei, Bayern München)

PORTRÉ
CRISTIANO RONALDO
Nemzetisége: portugál
Klubcsapata: Real Madrid
Született: 1985. február 5., Funchal, Portugália
Posztja: támadó
Legnagyobb egyéni sikerei: aranylabdás (2008, 2013, 2014, 2016), Puskás-díjas (2009), az Év csapatának tagja az uefa.com szerint (2004, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015), az Év csapatának tagja Angliában (2006, 2007, 2008, 2009), az Év csapatának tagja Spanyolországban (2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016), az Év játékosa Angliában (2007, 2008, mindkétszer az összes szavazáson), az Év legjobb fiatal játékosa Angliában (2007), angol gólkirály (2008), angol ezüstcipős (2009), spanyol gólkirály (2011, 2014, 2015), BL-gólkirály (2008, 2013, 2014, 2015, 2016), európai aranycipős (2008, 2011, 2014, 2015), Eb-gólkirály (2012), Eb-ezüstcipős (2016), a vb második legjobb fiatal játékosa (2006), az Év legjobb fiatal játékosa a FIFPro szerint (2006, 2007), az Év csapatának tagja a FIFPro szerint (2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015), az Év játékosa Spanyolországban (2012, 2013, 2014, 2016), az Év gólkirálya az IFFHS szerint (2013, 2014), az Év csapatának tagja az ESM szerint (2007, 2008, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015)
Legnagyobb sikerei csapataival: BL-győztes (2008, 2014, 2016), klubvilágbajnok (2008, 2014), európai Szuperkupa-győztes (2014),  Európa-bajnok (2016), Eb-ezüstérmes (2004), Eb-bronzérmes (2012), FA-kupa-győztes (2004), angol Ligakupa-győztes (2006, 2009), angol bajnok (2007, 2008, 2009), Community Shield-győztes (2007), Spanyol Kupa-győztes (2011, 2014), spanyol bajnok (2012), spanyol Szuperkupa-győztes (2012), U21-es Eb-bronzérmes (2004),vb-résztvevő (2006, 2010, 2014), Eb-résztvevő (2004, 2008, 2012, 2016)

 

2023.02.03 19:05:32

Minden más foci nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Feláldozható-e az élvezeti faktor az igazságosság oltárán?

2023.02.03 13:40:52

Minden más foci nemzetisport.hu

Nemzetek csúcstartói Cristiano Ronaldótól Zlatan Ibrahimovicon és Luigi Riván át Puskás Ferencig.

2023.02.02 21:32:58

Minden más foci nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az egyik legbefolyásosabb játékosügynök a világon egy brazil hölgy.

2023.02.01 23:50:48

Minden más foci nemzetisport.hu

Az egyszemélyes hadsereg • Európa, a szegényház • Ha bevétel, akkor Portugália.

2023.02.01 23:07:54

Minden más foci nemzetisport.hu