Ahol tilos a szurkolás: indul a vakok foci vb-je

Vágólapra másolva!
2010.08.13. 07:55
Sokszor tapasztalhattuk már egy-egy meglepő hírből, hogy a labdarúgás a világ minden pontján, minden lehetetlennek tűnő körülmény ellenére is játszható sportág. Arra alighanem mégis kevesen gondolnak, hogy a golyóbis talán legnépszerűbb sportágát még a labdát nem látó emberek is játsszák – pedig így van. Tíz ország részvételével augusztus 14. és 22. között rendezik meg a vakok labdarúgó-világbajnokságát az angliai Herefordban.




Szombaton kezdődik a világbajnokság! Azok számára, akiket a fenti mondattól már most kivert a hideg víz, mert lelki szemeik (és füleik) előtt megjelent a vuvuzelák fergeteges kavalkádja, van egy megnyugtató hírünk: ezen a vb-n biztosan nem kell a fülsiketítő decibeláradattól tartani, ugyanis a Dél-afrikai Köztársaságból világhódító útjára induló hangszer használata tilos a lelátókon, sőt még fütyülni sem szabad.

ÍGY JÁTSZANAK A VAKOK
  •  A labdában különleges csapágyak vannak, így hallható a játékszer.
  • A kapus látó vagy gyengénlátó játékos.
  • A négy játékos szemfedőt visel, hogy kiküszöböljék a különböző látáskárosodásból fakadó különbségeket.
  • A csapat egyik vezetője a kapu mögül irányítja a labdarúgókat a játék során.
  • A pálya oldala palánkkal van körbevéve, nincsenek bedobások.
  • A játékosok hangos jelzéssel és nevük kiabálásával jelzik pozícióikat.
  • Ha egy játékos szerelni akar, „voy!" – „itt vagyok!” – felkiáltással kell jeleznie szándékát.

Meglepőnek hat ugyan, de a világ gyengén vagy egyáltalán nem látó emberei is űzik a labdarúgást, sőt tíz ország részvételével vb-t is rendeznek a legjobbak számára. A szabályokat átalakították, hogy a futballisták számára minél élvezhetőbbek legyenek az összecsapások, a játékhoz azonban különleges etikett is tartozik, amely megkívánja a szurkolóktól, a pályát körülvevő emberektől a teljes csendet, hiszen a szemfedővel pályára lépő labdarúgóknak a legfőbb tájékozódási lehetőségük a hallás. (További jellegzetességek keretes írásunkban.)

„A látók játékához képest sokkal több a csel, a labdavezetés, és természetesen a szóbeli kommunikációnak is sokkal nagyobb a szerepe, mint a hagyományos változatnál” – mondta a 28 éves angol válogatott játékos, Keryn Seal, aki kilenc éve veszítette el látását, és elismeri, ez előnyt jelent ebben a játékban, még ha látni ő sem lát többet vakon született riválisainál.

„Ebben a játékban sokkal fontosabb, hogy ellenőrizd a labda útját, mert ha elveszíted, attól a ponttól kezdve nagyon nehéz újra megszerezni. A finom labdakezelésen nagyon sok múlik – tette hozzá David Clarke, az angolok csapatkapitánya, aki gyerekkorában vakult meg. – Az egész lejátszódik a belső szemem előtt, a fejemben mindig érzékelem, mikre voltam képes gyerekként.”

A házigazda angol együttes egyik legnagyobb tehetségének a 19 éves Dan Englisht tartják, akinek csapattársaival együtt célja, hogy kivívja a részvételt a 2012-es londoni paralimpiai játékokra, de ennél sokat többet szeretne elérni a futballal. „Azt szeretném, hogy az emberek, amikor látnak minket, arra gondoljanak, hogy ez a labdarúgás különleges módja, és a vakság csupán másodlagos legyen.”

 

BRAZÍLIA: 80 CSAPATOS BAJNOKSÁG, KÉT VB-CÍM

1998-ban Brazíliában rendezték meg először a vakok vb-jét, azóta három világeseményt rendeztek már a számukra (2000, 2002, 2006). Brazília és Argentína a nem látók között is nagyhatalomnak számít, mindkét válogatott kétszeres világbajnok.
Angliában mindössze öt csapat alkotja a vakok bajnokságát, Brazíliában ezzel szemben az állami támogatásnak is köszönhetően 80 együttes van. A szambaországban, Argentínában, Franciaországban, Spanyolországban és Kínában a vak játékosok főállásban foglalkoznak a labdarúgással.

 


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik