DAC: a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Nagyszombat
2026.04.23. 10:43
null
Tuboly Máté (Fotó: FC DAC, archív)
A Dunaszerdahely kezében volt a Nagyszombat elleni összecsapás: vezetett, azonban a hazaiak fordítottak, és 2–1-re győztek. A DAC több helyzetet is kihagyott, és Bálint Kiss játékvezető is belenyúlt a mérkőzésbe.

„Az első félidő nagyon pozitív volt. Jól álltunk bele a meccsbe, agresszívek és aktívak voltunk, nálunk volt a labda, és sikerült értékesítenünk a helyzetünket. Volt még egy-két lehetőségünk, de összességében reális volt az eredmény” – kezdte értékelését a Nemzeti Sportnak Tuboly Máté, a DAC középpályása.

A második félidő elején jött a találkozó egyik fontos pillanata: Kristián Kostrna sarokkal fejbe rúgta a dunaszerdahelyi Matús Kmetet. Bálint Kiss játékvezető nem észlelte az esetet, ám a VAR jelzésére visszanézte a szituációt. A videóbírók szerint a nagyszombati játékost ki kellett volna állítani, mivel szándékos volt a szabálytalanság, a játékvezető azonban az ellenőrzés után is fenntartotta eredeti döntését, nem küldte le a pályáról Kostrnát. A bíró a folytatásban is több vitatható ítéletet hozott, főként az egyéni párharcoknál.

„Voltak olyan döntések a részéről, amelyek befolyásolták a mérkőzést, sajnos nem a mi javunkra. Ettől függetlenül próbáltuk folytatni a játékot és megszerezni a második gólt, de végül magunknak is felróhatjuk a hibákat. Nagyon könnyű gólokat kaptunk, ami ezen a szinten nem fér bele. Ha komoly céljaink vannak a bajnokságban, akkor az ilyen meccseken is bizonyítanunk kell – ez most nem sikerült” – folytatta a magyar játékos, aki szerint a sérülések (Abdoulaye Gueye, Samsindin Ouro) is hatással voltak a teljesítményükre.

„Egyszerűen nem találtuk a ritmust. Nem volt nálunk a labda úgy, ahogy szokott, pedig ez a mi játékunk alapja. Belementünk a hazaiak stílusába, amelyben ők voltak jobbak.”

A Niké Ligában a Slovan mögött rendkívül sűrű az élmezőny: második a DAC, két ponttal lemaradva követi a Nagyszombat és a Zsolna. „Pozitívum, hogy még mindig a saját kezünkben van a sorsunk. Ugyanakkor nagyon erős a mezőny, és ha nem tudunk felülkerekedni a jó csapatokon (a Slovan, a Zsolna és a Nagyszombat ellen tavasszal csak egy pontot szerzett a DAC – a szerk.), akkor nemcsak a bajnoki címről, hanem akár az ezüstről is nehéz lesz beszélni. Úgy érzem azonban, ebben a csapatban benne van a siker, és bízom benne, hogy fel tudunk állni.”

A középpályás a Zsolna ellen öt sárga lap miatt nem léphet pályára. „Sajnos ez bosszantó, hiszen senki sem szeret mérkőzést kihagyni, főleg ilyen okból. Érezhető volt, hogy előbb-utóbb összegyűlik az ötödik sárga (a negyedik után két hónap telt el – a szerk.), mert fejben is ott van az emberben. Most egy buta szituáció volt: beleértem kézzel a labdába. Úgy éreztem azonban, meg kellett lépnem ezt a megoldást. A bíró azonnal sárga lapot adott. Sajnos így alakult, a Zsolna ellen a lelátóról szurkolok” – zárta szavait Tuboly Máté.

„Természetesen nem lehetünk elégedettek az eredménnyel egy ilyen mérkőzés után. Jól kezdtük a meccset, három pontot szerettünk volna szerezni. Az első félidő inkább taktikai jellegű volt: mindkét csapat tisztában volt a találkozó jelentőségével, ezért kevés helyzet adódott. Az ellenfélnek talán egy, mi viszont megszereztük a vezetést, és voltak további ígéretes lehetőségeink is. Kár, hogy ezeket nem tudtuk gólra váltani. A második félidőt passzívabban kezdtük, az ellenfél többet birtokolta a labdát, de ennek ellenére nem engedtük őket komoly helyzetekhez jutni. Egy beadás után mégis egyenlítettek. A fordulópont ezután Matús Kmeť nagy helyzete volt: ha nyerni akarunk, az ilyen lehetőségeket értékesíteni kell. Rögtön ezután jött Jakub Paur lapos lövése, amelynél talán el lehetett volna kerülni a gólt. A végén mindent egy lapra feltéve játszottunk, és volt még egy nagy helyzetünk, de Nino Kukovec nem tudta kihasználni. A mérkőzés összképe alapján inkább a kettő-kettes döntetlen lett volna igazságos. Sajnálom, hogy elveszítettünk egy ilyen jól alakuló mérkőzést” – nyilatkozta Branislav Fodrek, a DAC vezetőedzője.

Elgondolkodtató a Szlovák Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottságának küldése: „csupán” negyedik játékvezetőként jelölték a nagyszombati mérkőzésre Szlovákia egyik legjobb bíróját, Ivan Kruzliakot, aki az UEFA elitkategóriájába tartozik.
A legjobb csak negyedik játékvezető volt

 

 

Legfrissebb hírek

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
Tegnap, 19:40

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
2026.07.22. 17:56

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
2026.07.22. 11:53

Felkészülés: a DAC legyőzte a Bolton Wandererst

Minden más foci
2026.07.17. 20:34

Felkészülés: a DAC és a Kassa is döntetlent játszott

Minden más foci
2026.07.08. 22:32

Felkészülés: a DAC és a Kassa is döntetlent játszott

Minden más foci
2026.07.04. 22:46

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
2026.06.29. 14:20

Harmadik lett az ETO FC a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 22:02