Az év legjobb játékvezetőit is díjazza idéntől az UEFA

V. H. L.V. H. L.
2026.02.12. 15:46
null
Kovács Istvánt és társait idéntől évente díjjal is jutalmazza az UEFA (Fotó: Getty Images)
Évente díjazza a legjobb játékvezetőket idéntől az Európai labdarúgó-szövetség (UEFA) – adta hírül hivatalos honlapján a szervezet. A naptári év végén az UEFA játékvezetői bizottsága a férfiaknál és a nőknél is ötfős listát állít össze, amelyből a tagszövetségek képviselőinek szavazatai alapján alakul ki a végső sorrend.

A futballistákhoz hasonlóan a legjobb játékvezetőket is díjazza idéntől az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) – áll a szervezet csütörtöki közleményében. A kezdeményezéssel az UEFA azt szeretné elérni, hogy nőjön a játékvezetői szakma presztízse, a fiatalok közül többen válasszák ezt a foglalkozást, és az ötletgazdák szerint a fair play-t is elősegítené, ha a labdarúgáson belül nagyobb lenne a bírók elismertsége.

„A játékvezetés komoly felkészültséget igénylő, gyakran láthatatlan munka, amely mégis létfontosságú szerepet játszik versenysorozataink megítélésében. Az új díjak tükrözik az UEFA szoros együttműködését a nemzeti szövetségekkel, valamint azt törekvésünket, hogy a minél több elit bírót neveljünk ki – mondta a szervezet játékvezetésért felelős igazgatója, Roberto Rosetti. – A legkiválóbb játékvezetők elismerésével még nagyobb teret adunk a professzionalizmusnak, a bátorságnak és a sportszerűségnek, az európai labdarúgás talpköveinek.”

Az UEFA a közleményben a választás mikéntjét is ismertette: a játékvezetői bizottság a férfi és a női bíróknál is ötfős listát állít össze, a jelöltek végső sorrendjét az 55 tagszövetség képviselőinek szavazatai döntik el.

 

Legfrissebb hírek

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45

UEFA: Ceferin harcba száll negyedik elnöki ciklusáért is

Minden más foci
2026.10.08. 14:34

Ismerős horvát bíró vezeti az ukrán–magyar Nemzetek Ligája-mérkőzést

Magyar válogatott
2026.10.03. 10:38

Negreira-ügy: közleményben védte meg magát a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 19:17

Negreira-ügy: az UEFA vizsgálja a Real Madrid 50 ezer oldalas beadványát a Barcelona ellen

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 17:53

NL: 611 klub között több mint 31 millió eurót osztott szét az UEFA

Minden más foci
2026.10.01. 15:29