Az UEFA elnöke ellenzi a hazai bajnokik külföldi megrendezését

R. D. P.R. D. P.
2026.02.12. 14:30
null
Aleksander Ceferin világossá tette nézeteit (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) brüsszeli kongresszusán Aleksander Ceferin elnök a hazai bajnoki mérkőzések külföldi megrendezése ellen szólalt fel.

A szlovén sportdiplomata a csütörtöki beszédében hangsúlyozta, az európai ligáknak nem szabad kockáztatniuk, hogy rövid távú célok érdekében aláássák szurkolóik bizalmát. Azt tanácsolta a kluboknak, ne cseréljék el a gyökereiket a profitra.

„A hazai bajnokságok az erejüket a területükből, a hagyományaikból és a mérkőzésre járó szurkolóikból merítik. A hazai bajnokik exportálása rövid távú érdekeket szolgálhat, de gyengíti a kapcsolatokat és kikezdi a lojalitást” – mondta az UEFA elnöke.

„Az UEFA csak ebben az idényben több mint négyszáz millió eurót oszt szét azon klubok között, akik nem szerepelnek a Bajnokok Ligája alapszakaszában. Létezne ez egy olyan rendszerben, amelyet csak a profit vezérel? Biztos vagyok benne, hogy a válasz egyértelmű” – fogalmazott Ceferin.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
2 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56