Ezért nincs női északi összetett az olimpia programjában

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2026.02.12. 15:29
Sokan hiányolják az olimpiai programból a női északi összetettet (Fotó: Getty Images)
Szerdán rendezték az északi összetett első döntőjét a milánói-cortinai téli olimpián. A szakág, amely már az első, 1924-es téli olimpia programjában is szerepelt, arról is nevezetes, hogy a téli és nyári sportágakat is beleértve már az egyetlen, amelyben csak férfiak indulhatnak.

Már több évtizedre visszanyúlik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azon törekvése, hogy minden sportágban legyenek a férfiak mellett női versenyszámok (ritmikus gimnasztikában és műúszásban viszont csak nők indulnak – szerencsére). A téli sportágak közül a síugrás volt eddig az utolsó, ahol már a gyengébb nem képviselői is szerepelhettek, de az északi összetett eddig még mindig kimaradt.

Ez nem a Nemzetközi Síszövetség ellenállásán múlik, ők az elvárásnak megfelelően elindították a női versenysorozatokat is, 2021-től pedig már a világbajnokságokon is indulhatnak külön versenyszámokban a női versenyzők és várták a NOB értesítését a női szakág programba vételéről. 

Ők azonban negatív választ küldtek, arra hivatkozva, hogy túl kevés ország képviselteti magát a sportágban. Szó, ami szó, az első két vb-n mindössze 31 női versenyző állt rajthoz (egy országból négyen is indulhattak), de még a tavalyin is csak 38, ráadásul maga a szakág az utóbbi időben gyakorlatilag a norvég, az osztrák, a német és a japán versenyzők belügye lett. Azonban a nők nélkül, ráadásul az egyre apadó érdeklődés miatt már a férfiak 2030-as részvétele is bizonytalanná vált. 

A síszövetség újításokkal próbálja meg a nézők számára vonzóbbá tenni a szakágat: bevezették a tömegrajtos versenyt (itt előbb a sífutást rendezik és csak utána az ugrást), illetve a nők már nagysáncról is ugranak, míg a férfiak számára éppen az olimpia után kezdenek majd olyan versenyeket rendezni, amelyben sírepülő sáncon mérik össze erejüket a versenyzők, azaz sokkal nagyobb és látványos ugrások várhatóak. 

Hogy ezek a változtatások beváltják-e a síszövetség (és persze leginkább a NOB várakozásait), az még kérdéses, de sok idejük már nincs a bizonyításra, hiszen ugyan a következő téli olimpiáig még négy év hátravan, de a programot már jóval korábban véglegesítik.

 

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35

Az északi összetett kikerült a téli olimpiai programból

Téli sportok
2026.07.07. 18:32

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
2026.07.01. 18:10