Boldogság, felszabadultság – Csillag Péter publicisztikája

Csütörtökön jelenik meg a Bakonyi stoplinyomok című, a Nemzeti Sport felületein publikált sorozat nyolcadik, záró epizódja, amelyben sor kerül az erdei barangolás csúcseseményére, a várva várt bakonybéli meccsre. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum szakmai támogatásával készült videókban egy különleges kirándulás élményeit, tapasztalatait ismerheti meg a néző: a Hátsó füves öttagú stábja arra vállalkozott, hogy négynapos hátizsákos túrája során megpróbál alkalmi futballcsapatot szervezni az ösvényeken, falvakban, presszókban megismert emberekből, hogy aztán a spontán összeálló bakonyi vegyes válogatott a barangolás zárásaként összemérje erejét az ország hivatalosan is leglelkesebb együttesével, a 2024–2025-ös idényt a Veszprém vármegyei III. osztályban 0 ponttal és 16–279-es gólkülönbséggel záró Bakonybéllel.

A mozgóképekkel, fotókkal és szövegekkel dokumentált barangolás kimondott szándéka volt, hogy a rögzített beszélgetések révén – újra és újra a futballhoz kanyarodva – hiteles képet rajzoljon a környéken élő emberek mindennapjairól, kihívásairól, személyes történeteiről, kötődéséről a szülőfaluhoz, az örökölt élettérhez, a Bakonyhoz. Miközben a zöldellő erdőkön, mesebeli réteken, kedves falvakon halad keresztül a kiránduló társaság, így vagy úgy, rendre előkerül az amatőr labdarúgás témája a maga szépségével és nehézségeivel. Még a lázas tervezgetés során, a majdani interjúk felépítéséről beszélgetve, a szentgáli indulás hajnalán vetette fel Törő Balázs néprajzkutató, a videót készítő stáb tagja az ötletet, hogy a majdani találkozások során tegyünk fel mindenkinek két egyszerű, fix kérdést: mi jut eszébe az illetőnek a Bakony, illetve a foci szóról? Most, az utolsó megjelenés előtt érdemes a futballhoz társított asszociációkat csokorba szedve is megvizsgálni (hogy megőrizzük a feleletek eredendő sokszínűségét és véletlenszerűségükből fakadó „fésületlenségét”, az idézeteket a megszólalások sorrendjébe rendeztük).

Pátkai Ádám, régész: „A gyerekkorom. Akkoriban nagyobb szerepet játszott az életemben. Iskolásként falusi közegben, Mihályházán fociztam, aztán Pápára kerültem, kissrácként a Perutz csapatához hívtak. Akkor még azt hittem, hogy nagy jövő lesz előttem, aztán régész lettem.”

Janku Máriusz, bakonyi gazdálkodó: „Közösségépítő játék, kikapcsolódás, energialevezetés. Röviden fogalmazva jó érzés.”

Marosi István, asztalos: „A szeretet. Nekem a foci nagy szerelem volt régen is, nyolc-kilenc éves korom óta foglalkozom vele. Akkoriban kerültem be Veszprémbe egy fociosztályba, nyolcadik után Nemesvámosra mentem, aztán Herendre. Onnan már nem akartam eljönni, annyira jó kis közösség jött össze. Abból a közösségből vagyunk páran, akik a környéken szervezőként, edzőként is aktívak maradtunk. Bachstetter Tomi Hárskúton viszi a focit, van, aki Szentgálon, mert aki egyszer megszerette, csinálja tovább.”

Varga Norbert, melegburkoló: „A közösség. A társaság, a szórakozás, a sport. Kikapcsolódás, egy az egyben.”

Hutvágner Zoltán, presszóvezető: „A lényeg, hogy élvezzük a játékot. Az eredmény másodlagos. Idegenben jó volt az iksz. Sohasem siránkoztunk, hazafelé megálltunk valahol, megittunk egy-két sört, másnap mindenki ment a dolgára.”

Kacsala István, Zirc polgármestere: „A sikerélmény, a család, a második családom és a kihívások.”

Baumann Csaba, Dudar polgármestere: „Csapat, barátok. Barátok mindig, jóban, rosszban. Hangsúlyoznám a rosszat, mert akkor tudja meg az ember, hogy kikre számíthat. Csapatszellem, összekovácsolódás és az igazi barátság – ezt jelenti nekem a foci.”

Szemmelveisz Ignác, a Győri ETO korábbi labdarúgója: „Tisztelet, alázat. Óvodában, iskolában is megtanítanak a csapatsportok ezekre. Hogyan kell viselkedni? Hogyan kell kiállni a társunkért? Hogyan kell képviselni egy falut, egy címert? Hogyan kell elfogadni a rossz döntéseket, még ha nehéz is, például a bírói ítéleteket?”

Király Nóra, hárfás, énekes, néprajzkutató: „A csapatszellem, ez az emberi oldal, de megvan a taktikai rész is. Szerintem nagyon fontos a lokálpatriotizmus.”

Szanyi Brigitta, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója: „Nálunk a faluban, Bakonyjákón már nincs csapat, a közelben Tapolcafőn és Pápán működik futball. A játékhoz régi kötelék fűz, általános iskolában a lánycsapatba kénytelen voltam beszállni kapusként. Elsők lettünk a tornán, nagy élmény volt. Bakonyjákón egy ideig tartotta magát a falunapi hagyomány, a nősök–nőtlenek összecsapás, ezt próbáljuk életben tartani a németbányaiakkal közösen, de egyre nehezebben jön össze.”

Hüll László, erdész, vadász: „Az én időmben a meccs vasárnap népünnepély volt Bakonybélben. Tömegeket vonzott, nagyon jó pályánk volt. Családi programot és egészséges időtöltést is jelentett. A Bakonyról pedig a szakmámból kifolyólag elsőként a természetre gondolok, de a foci miatt rögtön utána a megyei bajnokságra, a Keleti és a Nyugati csoportra. A jó emlékekre, az utazásokra, a bulikra, a nézőkre, a balhékra, mert néha olyan is előfordult.”

Varga Balázs, hárskúti játékos: „Boldogság, felszabadultság.”

Váliczkó Veronika kocsmáros, a korábbi bakonybéli női futballcsapat tagja: „Saját emlékeim jutnak eszembe. Az, amikor ott voltunk a pályán, az összes helyi fiatal. A csapatjáték, a szabadság.”

Gazdig László, bakonybéli játékos, edző: „Az egész életem. A gyerekkorom. Amíg fociztam, boldog voltam. Ez segített át a legnagyobb nehézségeken, amikor már azt hittem, nincs tovább.”

Ignác testvér, bencés szerzetes: „Szeretek focizni. Vagy most már inkább múlt időben: szerettem focizni. Az utóbbi két-három évben ritkán volt rá mód, ráadásul legutóbb meg is sérültem. Néha a testvérekkel szoktunk játszani. Vasárnap esténként van egy kikapcsolódásra szánt idő, és nyáron, amikor későn sötétedik, időnként kimegyünk a bakonybéli pályára, és játszunk egy meccset. Mi vagyunk kilencen, meghívunk egy-két nagyministránst, és össze is áll a két csapat.”

Kollát Olivér, bakonybéli tanuló: „Játék. Játszani a barátokkal, a futball élménye és a győzelmeké.”

Vastag Richárd, néptánckutató: „Szotyi. Idősek és fiatalok együtt. Közösséget szólít meg. Kortalan öröm­élmény mindenkinek. A sportolóknak és a pálya szélén állóknak, akik valamilyen belső indíttatásból képesek szurkolni a rokonaiknak. Mert ez családi közösségek együttállása. Örömsport, amely a falvakat, a közösségeket összetartja.”

Bachstetter Tamás, hárskúti játékos-edző: „A csapatjáték, az összetartozás, a küzdés egymásért és a játék szeretete.”

Puchinger Zsolt, bakonybéli sportköri elnök: „Minden. Kikapcsolódás, izgalom, ez az életem. Nekem a foci a boldogság.”

Ha végigböngésszük a válaszokat, megállapíthatjuk, hogy a Bakonyi stoplinyomok-sorozat – ez esetben reprezentatív mintának tekinthető – interjúalanyai a „foci” kifejezéshez elsődlegesen a következő fogalmakat kapcsolják: gyerekkor, közösség, szabadság, kikapcsolódás, szeretet, társaság, szórakozás, energialevezetés, sikerélmény, család, kihívás, csapatszellem, összekovácsolódás, barátság, tisztelet, alázat, elfogadás, helyi kötődés, hagyomány, utazás, boldogság, felszabadultság, nemzedékek közötti kapocs, örömsport, küzdelem, játék. 

Legalább ennyire tanulságos, hogy a megkérdezettek mire nem gondolnak maguktól, ha képzeletüket szabadon engedve a futball lényegét kell meghatározniuk. Senki sem említette például a politikát, az üzletet, az érdekeket, de valamiért a labdarúgás kirakatváltozata, a Bajnokok Ligája, az NB I, de még a válogatott is háttérbe szorult. Ami értelemszerűen nem jelenti azt, hogy a bakonyi emberek nem követik figyelemmel az elit futballt, nem lelkesednek a nemzeti csapatért, csak éppen – öntudatlanul, észrevétlenül – különválasztják a sport közvetlen személyes érintettséget kínáló intim szféráját a futballiparági nyilvános közegtől. Sőt, még azt is megkockáztathatjuk, hogy fociról szólva talán a nagyvilágban is ösztönösen a „kis világ” értékeit fürkészik. Félő azonban, hogy hegyes-dombos gondolattérképük szép jelzései még csak az általános tapasztalat megkérdőjelezésére sem jogosítanak fel: a labdarúgás sokaknak igenis politika, üzlet, érdekharc. Ám az is biztos, hogy ha az emberközeli, természetes és őszinte játék eredeti szellemiségét szeretnénk szavakkal megragadni, jobb a bakonyi erdők népét kérdezni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!