„A vb után lehet, hogy drágább leszek” – Ancelotti

V. H. L.V. H. L.
2025.11.18. 11:20
Carlo Ancelotti (Fotó: Getty Images)
Az olasz szakember a Tunézia elleni felkészülési mérkőzés megelőző sajtótájékoztatón elmondta: bár még nem tárgyalt a szövetséggel a folytatásról, nem zárkózik el attól, hogy a nyári világbajnokság után is kapitány maradjon, és szívesen részt vállalna a brazil futball strukturális megújításában is.

A brazil szövetségi kapitány, Carlo Ancelotti mandátuma a nyári, amerikai–kanadai–mexikói világbajnokság után lejár, ám az olasz edzőóriás szívesen dolgozna tovább a dél-amerikai országban – ez derült ki a Tunézia elleni lille-i felkészülési mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

Ancelotti a média képviselőinek elmondta: bár még nem tárgyalt erről a szövetség (CBF) vezetőivel, elképzelhető, hogy folytatja a megkezdett munkát az ötszörös világbajnoknál, és részt szeretne vállalni a brazil futball reformjában is – írja a Globoesporte.

„Azt, hogy folytassam az itteni munkámat, nekem és a szövetségnek is akarnia kell. Szívesen együttműködöm a CBF-fel, a versenynaptár megújításában, boldogan segítenék abban, hogy a jobbá tegyük a brazil futballt. Azonban azt tudni kell, hogy a világbajnokság előtt olcsón kaptak meg, utána viszont lehet, hogy felmegy az áram” – viccelődött Ancelotti, aki arra a felvetésre is reagált, hogy a remek erőkből álló szenegáli válogatott fölényes legyőzése után Európában már arról beszélnek, hogy felébresztette a „brazil szörnyet”.

„A szörnyektől általában félni szoktak, és az nem baj, hogy így van – mondta mosolyogva Ancelotti, majd kissé komolyabban folytatta. – Nem ébresztettünk fel semmit, azon dolgozunk, hogy a létező legjobb állapotban legyünk a világbajnokság idején. Jó úton járunk, ezen fogunk továbbmenni. Márciusig nem lesz alkalmam dolgozni a játékosokkal, de bízom abban, hogy a kluboknál jó munkát végeznek. Meg vagyok róla győződve, hogy mindenki fitt lesz vb-n.”

A 66 éves trénert kérdezték arról az esetről is, amikor megállította az edzést, hogy alaposan leteremtse Estevaót, a Chelsea tinisztárját, mert az figyelmen kívül hagyta az intenzív letámadásra vonatkozó utasításait.

„Ugyanúgy kezelem, mint a többieket. Nyilvánvalóan van még mit tanulnia az edzőktől és az idősebb játékosoktól is. A legfontosabb, hogy ne elégedjen meg jelenlegi önmagával, mert bőven van még hová fejlődnie. Ő még fiatal, sokat kell még tanulnia a játékról, a hozzáállásról, az önfeláldozásról” – fogalmazott Ancelotti, aki természetesen Neymarral kapcsolatban is kapott kérdést.

„Neymar ott van azoknak a listáján, akik esélyesek arra, hogy ott legyenek a világbajnokságon. Figyeljük őt is és a többieket is, és arra törekszünk, hogy ne kövessünk el hibát a végső keret kiválasztásánál” – jelentette ki a „kanárik” főnöke.

 

Legfrissebb hírek

Ronaldo: Hihetetlen tehetségek vannak ebben a csapatban

Foci vb 2026
2026.03.31. 15:05

A Barcelona közölte: Raphinha kihagyja az Atlético elleni BL-párharcot

Spanyol labdarúgás
2026.03.27. 20:40

Vinícius Júnior szerint nem Brazília a vb esélyese

Foci vb 2026
2026.03.26. 12:57

Rivaldo: Hiszek a brazil válogatottban

Foci vb 2026
2026.03.25. 12:34

Romário: Neymarnak ott a helye a világbajnokságon

Foci vb 2026
2026.03.24. 21:40

Brazília: bejelentette visszavonulását Vágner Love

Minden más foci
2026.03.24. 16:58

„Dühös és csalódott vagyok” – Neymar azután, hogy kimaradt a brazil válogatott keretéből

Minden más foci
2026.03.17. 11:03

Csak 100 százalékig egészséges játékosok – Carlo Ancelotti kihirdette a brazil keretet

Minden más foci
2026.03.16. 20:59
Ezek is érdekelhetik