Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

R. D. P.R. D. P.
2025.10.17. 08:06
null
Forbes-helyezést ért Lamine Yamal (balra) új szerződése (Fotó: Getty Images)
A Forbes magazin idei listáján először szerepel az FC Barcelona tinisztárja, Lamine Yamal, valamint a Real Madrid középpályása, Jude Bellingham is a tíz legjobban fizetett labdarúgó között.

A mindössze 18 éves Yamal a magazin becslése szerint 43 millió dollárt (nagyjából 14.5 milliárd forint) kereshet az idényben, ebből 10 millió dollár származik szponzori és reklámbevételekből. Ez az összeg a 10. helyre volt elegendő a rangsorban, amelyet továbbra is Cristiano Ronaldo vezet.

A 40 éves portugál klasszis, aki jelenleg a szaúdi Al-Naszrt erősíti, 280 millió dolláros éves bevétellel toronymagasan áll az élen, és továbbra is a világ legjobban kereső sportolója. Mögötte Lionel Messi következik 130 millió dollárral, amelyből 70 milliót a pályán kívüli tevékenységei hoznak.

Velük együtt Karim Benzema (Al-Ittihad, 104 millió), Kylian Mbappé (Real Madrid, 95 millió) és Erling Haaland (Manchester City, 80 millió) alkotja a legjobb ötöt. A Forbes szerint az idei lista különlegessége, hogy öt év után először az átlagéletkor 30 év alá csökkent.

Yamal felbukkanása nem véletlen: a nyáron új, hatéves szerződést írt alá Barcelonában, és sorra köti a reklámegállapodásokat, miután ismét remek idényt zárt.

A 18 éves spanyol tehetség egy hellyel maradt el Bellinghamtől, aki 44 millió dolláros bevétellel a kilencedik helyre került.

Lecsúszott viszont a listáról Neymar, akinek szaúdi szerződését az Al-Hilallal januárban felbontották és hazatért a brazil Santoshoz. Kevin De Bruyne sem szerepel már a legjobbak között, miután nyáron távozott a Manchester Citytől és szabadon igazolt a Napolihoz.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

Yamal a sérüléséről: Ez nem a vég, hanem csak egy szünet

Spanyol labdarúgás
2026.04.24. 11:00

Yamal sérülése miatt aggódnak a spanyolok

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 09:52

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Ousmane Dembélé edzőjének ajánlotta a meccs legjobbjának járó trófeát a Liverpool kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.04.15. 11:02
Ezek is érdekelhetik