Sikeres csúcstámadás Kassán

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Kassa
Vágólapra másolva!
2025.10.02. 11:41
null
A DAC a sereghajtó legyőzésével ugrott az élre (Fotó: Lelkes Ernő/fcdac1904.sk)
A Niké Liga éllovasa immár a DAC. A dunaszerdahelyiek bepótolt mérkőzésen 2–0-ra győztek Kassán, és ezzel átvették a vezetést a szlovák labdarúgó-bajnokságban. A hazai klubnál viszont riadót kell fújni, hiszen a kelet-szlovákiai együttes az utolsó helyen áll.
Minden más foci
18 órája

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Az első félidő végén Djukanovics és Herc vette be a sereghajtó hazaiak kapuját.

A szerda esti találkozót jobban kezdte a Kassa. 

„Jól működött az, amit kitaláltunk a DAC ellen, nem tudott az ellenfél fogást találni rajtunk. Veszélyes támadásokat vezettünk, sajnos egyiket sem tudtuk góllal befejezni. Nagy erőt adott volna a csapatunknak egy találat, sajnos nem sikerült. Az első félidő végén az egymás után kapott két gól az amúgy sem jó mentális erőnket megtörte. Ezek nagyjából teljesen megpecsételték a sorsunkat. A szünet után becsülettel mentünk előre, tettük a dolgunkat, de most olyan fázisban vagyunk, hogy nem jönnek a gólok” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a kassaiak középpályása, Kovács Mátyás, aki bízik benne, hogy a szombati, Zsolna elleni találkozón végre sikerül pontot szerezniük.

Meglepett minket az elején a Kassa, mi is kicsit bealudtunk, nem erre számítottunk az első húsz percben. Utána felvettük a ritmust és az ellenfél mögé tudtunk kerülni. Örülök, hogy tudtam segíteni a csapatnak, és hogy gólpasszt is adtam. Támadásban nagyon erősek vagyunk, amit ma is bebizonyítottunk” – mondta lapunknak a vendégek csatára Redzic Damir. „Nagyon jó látni a táblázaton az első helyen a DAC-ot. Sokat dolgozunk ezért. Szinte szabadnap nélkül edzettünk, és a sok munka kifizetődött. Azonban a kilencedik forduló után ez még nem jelent semmit. Megyünk tovább vasárnap Szakolcán” – zárta mondandóját a magyar játékos, akit a félidei megbeszélés után taktikai okokból cserélt le Branislav Fodrek edző. A szakolcai rangadón ugyanis nagy szüksége lesz a DAC-nak Redzic gyorsaságára és robbanékonyságára.

Két olyan mérkőzés után érkezett a DAC Kassára, amelyeken csupán egy pontot szerzett. 

Ilyen reakciót vártunk magunktól. Játékban és eredményben is, úgyhogy elégedettek lehetünk. Tudjuk, hogy a második félidőben játékban nem minden úgy alakult, ahogy szerettük volna, de megnyertük a mérkőzést, és ez a legfontosabb. Ezt is beszéltük a szünetben: ne kapjunk gólt. A kezdés nem volt ideális, alkalmazkodni kellett a körülményekhez, Kassán mindig nehéz játszani. Egy jó csapatról van szó, a tabellán elfoglalt utolsó helyük nem tükrözi az erejüket” – értékelt Tuboly Máté, aki szerint a kétgólos vezetés veszélyes is lehetett volna. „Megvoltak a lehetőségeink további gólokra, hogy lezárjuk a meccset, de azokat nem sikerült megszereznünk. Viszont stabil volt a védelmünk, és nullával fejeztük be a találkozót” – folytatta a magyar U21-es válogatott játékos, aki Szélesi Zoltán keretében ott lesz az októberi, ukránok és törökök elleni mérkőzéseken.

Nagyon jól néz ki a táblázat, az első helyen a DAC áll. De még csak a bajnokság elején járunk, nem akarunk messzire tekinteni. Ez azonban nagy dolog, és szeretnénk ott is maradni” – tette hozzá Tuboly, aki a második gól előtt remek sarkazással indította az akciót.

A tabellán elfoglalt helyezés ebben a szakaszban nem fontos, bár természetesen kellemes most az első helyen állni” – nyilatkozta Branislav Fodrek, a DAC vezetőedzője, aki csapata ötödik kapott gól nélküli mérkőzését könyvelhette el az idényben. 

Mi sportolók vagyunk, mindenki nyerni akar és a lehető legmagasabban lenni. Továbbra is két lábbal a földön járunk, alázattal dolgozunk tovább, és már minden a szakolcai mérkőzésre irányul.

A DAC eddig hat gólt kapott a szezonban, ezzel a Niké Liga legjobb védelmével büszkélkedhet. 

„Ez pluszt jelent, önbizalmat ad a csapatnak, bár tudom, hogy nem volt minden tökéletes. A statisztikák számomra csak segédeszközök. A legfontosabb a három pont, különösen a hazai, Komárom elleni 1–1 után, amely számunkra csalódás volt. Ezért ezt a győzelmet nagyon nagyra értékeljük” – mondta Fodrek.

Edzőváltás előtt a Kassa?
Az FC Kassa sereghajtó a tabellán, nyolc meccsen mindössze négy pontot szerzett. „Elsősorban le kell ülnünk a vezetéssel. Ez közös munka és közös terv kell hogy legyen. Nyilvánvalóan problémánk van. Ez a probléma szélesebb körű, és én már az edzőtábor harmadik napjától érzékelem. Edzői szempontból ezt soha nem nevezhettem meg nyilvánosan, és most sem fogom megtenni. Ha a Kassa valamit kezdeni akar ezzel az idénnyel, akkor változásnak kell történnie” – nyilatkozta Roman Skuhravý, az FC Kassa mestere. Arra a kérdésre, hogy a változások érinthetik-e akár a keret szűkítését, vagy elégedetlensége Marek Sapara sportigazgató munkájával is összefügghet, hiszen jelezte, hogy a probléma már a felkészülés harmadik napján jelentkezett, Skuhravý csak annyit felelt: „Ezt nem kommentálom.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
A 2. FORDULÓBÓL ELMARADT MÉRKŐZÉS
FC Kassa֪–Dunaszerdahely 0–2 (0–2)
Kassa, Kosická futbalová aréna, 2182 néző. Vezette: Dzivjak
Kassa: Kira – Teplan (Perisics, 71.), Krivák (Gallovic, a szünetben), Kruzliak (Goljan, a szünetben) – Magda, Zsigmund, Jakubek, Kakay – Kovács M. (Domik, 71.) – Miljanic (Rehus, 61.), Cerepkai. Vezetőedző: Roman Skuhravy
DAC: A. Popovics – Kapanadze, Kacsaraba, Nemanic, Ryhan Modesto – Ouro, Tuboly, Herc (Udvaros, 61.; Gagua, 67.) – Redzic (Gruber, 61.), Djukanovics (Sylla, 67.), Ramadan (Blazek, 80.). Vezetőedző: Branislav Fodrek
Gólszerző: Djukanovics (41.), Herc (44.)

A bajnokság élcsoportja: 1. Dunaszerdahely 18 pont (17–6-os gólkülönbség), 2. Slovan Bratislava 18 pont (19–12), 3. Spartak Trnava 16 pont (15–7), 4. Zsolna 16 pont (20–13)... 12. Kassa 4 pont

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
15 órája

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
18 órája

Nehéz helyzetben a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.09.28. 18:31

Harminchét lövés sem volt elég a DAC győzelméhez

Minden más foci
2025.09.28. 10:22

Nem tudta megszerezni a második győzelmét a Kassa

Minden más foci
2025.09.27. 23:47

Izgalmas meccsen játszott döntetlent egymással a DAC és a Komárom

Minden más foci
2025.09.27. 17:49

Harmadosztályú ellenfelet vert meg, ott van a DAC a legjobb 32 között a Szlovák Kupában

Minden más foci
2025.09.24. 18:28

Niké Liga: nem bírt a Komárom a Zsolnával

Minden más foci
2025.09.21. 20:23
Ezek is érdekelhetik