Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

B. O. M.B. O. M.
Vágólapra másolva!
2025.08.18. 18:07
null
Semmi sem jött össze a Sepsinek (Fotó: Tókos Csaba)
Elvesztette első hazai mérkőzését a román másodosztályban a Sepsi OSK, a Corvinul higgadt futballal vitte haza a három pontot Háromszékről.

A három hónapos futballhiány erősebbnek bizonyult a májusi kiesés okozta csalódásnál a sepsiszentgyörgyi szurkolók körében, így a Liga 2 első hazai találkozójára 3120 néző látogatott ki a Sepsi Duna Arénába, amelyben az idényt két idegenbeli döntetlennel kezdő Sepsi OSK a szintén feljutásra pályázó vajdahunyadi Corvinult fogadta. A 2024-es Román Kupa-győztes pedig kemény falatnak bizonyult az igazán veszélyes helyzeteket csak az első negyedórában kidolgozó Sepsi számára – ekkor Marius Coman, majd Cosmin Matei sem találta el kaput az ötösön belülről.

A hunyadiak előbb átlövésekkel veszélyeztettek, majd egy szépen felépített támadás végén vezetéshez jutottak: egy visszatett labdát Pedro Albino lőtt futtából, 12 méterről a jobb felső sarokba. A vendégek ezután higgadt védekezéssel és labdatartással őrizték előnyüket, amelyet a második félidő közepén mintaszerű kontra végén duplázott meg a csereként beálló Filip Ilie. A Sepsi így három mérkőzés után is nyeretlen, és ezt a szurkolók sem díjazták: a meccs végén a biztatás helyett már a „k…a gyenge” rigmus harsant fel a stadionban.

Román Liga 2
Alapszakasz, 3. forduló
Sepsi OSK–Corvinul Hunedoara 0–2 (Pedro Albino 33., F. Ilie 73.)
Sepsi OSK: Sigér Dávid tartalék volt, nem állt be
Az élcsoport: 1. Resita 9 pont, 2. FC Bihor 9, 3. Voluntari 9, …6. Corvinul 7, …17. Sepsi 2

 

Legfrissebb hírek

Liga 2: kapusának köszönhetően szerzett pontot a Sepsi

Minden más foci
2025.08.09. 12:52

Liga 2: rivális elleni döntetlennel kezdte az idényt a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.08.03. 12:27

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28

Győrből igazolt a Sepsi – hivatalos

Minden más foci
2025.07.15. 11:49

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 17:07

Észt válogatott védőt igazolt a Sepsi OSK – hivatalos

Minden más foci
2025.07.03. 14:33

Kalmár Zsolt Erdélybe utazott, a Sepsivel tárgyalt – NS-infó

Légiósok
2025.07.03. 07:40

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.16. 20:26
Ezek is érdekelhetik