Niké Liga: két hónap után győzött a Komárom

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Rózsahegy
Vágólapra másolva!
2024.11.24. 18:18
Meglepetést okozott a Komárom (Fotó: KFC)
A Niké Liga 15. fordulójának záró meccsét a Komárom 3–1-re győzött Rózsahegyen. Pontszámban beérte az utolsó előtti Szakolcát.

Nagyon rossz sorozattal a hátában érkezett a KFC a behavazott Rózsahegyre. Egymás után hét bajnokin szenvedtek vereséget a lilák, ráadásul tíz nappal ezelőtt épp Rózsahegyen a Szlovák Kupában is 2–0-s vereséget szenvedett a KFC.

A Cebrat behavazott csúcsa alatt jobban kezdett a vendégcsapat, egy formás támadás végén Jakub Sylvestr pontosan célzott. A vendégek azonban csak rövid ideig örülhettek, Marko Kelemen az 535 néző örömére büntetőből egyenlített. Egyébként a múltban a DAC-ban is megfordult játékos úgy rúgta a tizenegyest, mint kedden a németek ellen Szoboszlai Dominik.

Ezután az első bajnoki meccsén védő Filip Dlubác mutatott be bravúrt, majd fél óra játék után az előny ismét a vendégeknél volt. Egy szögletrúgás után Matus Malyról a labda a saját kapujába került.

A szünet után a rózsahegyiek, akik kispadján Radim Kucera személyében új edző ült, mindent megpróbáltak, de a komáromiak kapusa nagyon jó napot fogott ki. A 70. percben Ondrej Rudzan beállította a végeredményt, lövése a bal kapufáról vágódott a kapuba. 

A KFC két hónap után győzött ismét a Niké Ligában. ,,Nagyon szépen köszönöm ezt az ajándékot” – mosolygott a találkozó után a komáromiak mestere, Radványi Miklós, aki pénteken töltötte be az 56. évét. ,,Mint az előző meccseken, ma is jól játszottunk. Megfelelően volt felkészítve a csapat, megleptük az esélyes hazaiakat és nagyon fontos három pontot szereztünk.”

NIKÉ LIGA, 15. FORDULÓ
Rózsahegy–Komárom 1–3 (1–2)
A vendégeknél Nagy Gergő a 65. percig játszott.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12

Felkészülés: ötöt rúgott a DAC a Karcagnak – videó

Minden más foci
2026.01.16. 18:43

Sebastián Kósa Zaragozából Kassára igazolt – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 18:01

A Komárom középpályása a Gyirmót játékosa lesz – NS-infó

Minden más foci
2026.01.05. 20:42

A DAC elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra

Minden más foci
2026.01.05. 19:07

Peter Cernák marad az FC Kassa edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.12.17. 19:31

Szlovák liga: győzött és elmozdult az utolsó helyről a Kassa

Minden más foci
2025.12.14. 20:07
Ezek is érdekelhetik