A FIFA átigazolási szabályzata szembemegy az uniós joggal

2024.10.04. 13:38
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség nemzetközi átigazolásokra vonatkozó egyes szabályai ellentétesek az uniós joggal (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nemzetközi átigazolásokra vonatkozó egyes szabályai ellentétesek az uniós joggal, azok ugyanis akadályozzák a játékosok szabad mozgását, és korlátozzák a klubok közötti versenyt – közölte döntését az Európai Unió luxembourgi szélhelyű bírósága pénteken.

 

Az ügy előzménye, hogy a korábbi francia válogatott Lassana Diarra a FIFA által elfogadott bizonyos szabályokat vitat arra hivatkozva, hogy ezek akadályát képezték annak, hogy a belga Charleroi-hoz igazoljon. Részleteket közölve emlékeztettek: a szóban forgó szabályokat többek között abban az esetben kell alkalmazni, ha valamely klub úgy ítéli meg, hogy egyik játékosa a munkaszerződését annak rendes lejárta előtt „alapos ok” nélkül szüntette meg. Ilyen esetben a labdarúgó és az őt szerződtető új klub felelős a korábbi klubnak járó kártérítés megfizetéséért. Az új klub bizonyos helyzetekben olyan büntetéssel is sújtható, hogy meghatározott időre megtiltják számára új futballisták igazolását. Végezetül pedig annak a nemzeti szövetségnek, amelyhez a játékos korábbi klubja tartozik, mindaddig meg kell tagadnia a nemzetközi átigazolásról szóló tanúsítvány kiállítását, amíg a korábbi klub és a játékos között a jogvita fennáll.

Az uniós bíróság pénteken kihirdetett ítéletében kimondta: ezen szabályok ellentétesek az uniós joggal.

Indoklása szerint a szóban forgó szabályok alkalmasak arra, hogy akadályozzák a szabad mozgást azon hivatásos labdarúgók esetében, akik tevékenységüket azáltal kívánják előmozdítani, hogy egy új, az unió valamely másik tagállamában letelepedett klubnál folytatnák munkájukat. Ami a versenyjogot illeti, a bíróság azt állapította meg, hogy a vitatott szabályok célja az unióban letelepedett hivatásos futballklubok között esetlegesen fennálló verseny korlátozása, sőt megakadályozása.

Az uniós bíróság arra emlékeztetett, hogy a hivatásos labdarúgás ágazatában alapvető szerepet játszik a már képzett játékosok leigazolásáért folyó verseny. Azon szabályok tehát, amelyek általános jelleggel korlátozzák a verseny e formáját, a munkaerő elcsábítását megakadályozó megállapodásokkal mutatnak hasonlóságot – mondták. Végezetül a bíróság megállapította azt is, hogy a szóban forgó szabályok nem tűnnek sem elengedhetetlennek, sem szükségesnek.

 

Legfrissebb hírek

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 17:12

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
2026.10.15. 18:58

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
2026.10.14. 09:51

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

A volt svájci válogatott védő Gianni Infantino első kihívója a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
2026.10.07. 21:08

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39