Varga Kevin után Kecskés Ákos szerződését is felbontotta a Sepsi OSK

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2024.09.04. 08:44
Kecskés Ákos a Sepsi OSK- után Cipruson futballozhat (Fotó: Sepsi OSK)
Varga Kevin után Kecskés Ákos szerződését is felbontotta a román labdarúgó-bajnokságban szereplő Sepsi OSK.

Diószegi László klubtulajdonos az M1 aktuális csatornának elmondta, mindkét játékos három héttel ezelőtt megszegte az egyesület belső szabályzatát, ez pedig a teljesítményükre is kihatott.

Ezért döntöttek úgy, hogy mindenki számára az az előnyös, ha máshol folytatják pályafutásukat, így közös megegyezéssel szerződést bontottak. Erről hétfőn a Facebook-oldalán már írt Diószegi László, aki most elismerte, hogy vezetőedzőjükkel, a korábbi magyar szövetségi kapitány Bernd Storckkal is zajlanak az egyeztetések, róla később várható döntés.

A Sepsi OSK a legutóbbi hat fordulóban mindössze két pontot szerzett a román élvonalban, így nyolc mérkőzést követően a 12. helyen áll. A klubtulajdonos megjegyezte, az elmúlt két szezonban is volt hasonló negatív sorozata az együttesnek, s bízik abban, hogy ezúttal is sikerül ebből kilábalni.

 

Legfrissebb hírek

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Az Újpestről távozott támadó Marosvásárhelyen folytatja

Minden más foci
2026.01.12. 14:51

Liga 2: magabiztos hazai siker a Sepsi idei utolsó mérkőzésén

Minden más foci
2025.12.12. 18:33

Liga 2: hozta a kötelező sikert a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.12.07. 12:45

Román Kupa: kétgólos előnyt engedett ki kezéből a Sepsi

Minden más foci
2025.12.04. 18:13

Liga 2: egyetlen gól is elég volt a Sepsi sikeréhez

Minden más foci
2025.12.01. 15:19

Liga 2: hamar elolvadt a gyorsan szerzett Sepsi-előny

Minden más foci
2025.11.23. 14:57
Ezek is érdekelhetik