Hét lövést eresztettek az NK Osijek sportigazgatójának üres autójába Eszéken

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.30. 12:53
null
José Bota nem ült az autóban, amikor rálőttek arra (Fotó: sport.hrt.hr)
A horvát Index kedden írta meg, hogy a horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő NK Osijek portugál sportigazgatójának, José Botának autójába hét lövést is beleeresztettek az egyik eszéki parkolóban. Az autóban nem ült senki, így senki sem sérült meg.

A hatóságok közlése alapján az eszéki labdarúgóklub alkalmazottai által használt személygépkocsi első szélvédője megrongálódott a lövések következtében. A nyomozás jelenleg is tart.

José Bota sportigazgató a támadásra Portugáliából reagált, ahol rövid vakációját tölti: „Eszembe sem jut, hogy elhagyjam a várost és a klubot. Ez csak még motiváltabbá tett” – üzente a szurkolók Kék-Fehér kocsma elnevezésű közösségi oldalán.

Az autót ért lövéseket először munkatársa, Alfredo Almeida fedezte fel, aki miután kivitte kollégáját a zágrábi reptérre, oda parkolta le az autót, ahova Bota általában hagyni szokta, Eszék belvárosában két lakóépület között, ahol a sportigazgató él.

José Bota egyébként korábban szintén sportigazgatóként nyolc évig dolgozott a Benficánál, aztán a Sahtar Doneck is foglalkoztatta őt. Eszékre januárban érkezett, előtte a PAOK-nál volt.

Az esetet a Horvát Labdarúgó-szövetség természetesen elítélte, és kérik a hatóságokat, hogy alaposan vizsgálják ki a bűncselekményt, és találják meg az elkövetőt. Emellett a szövetség támogatásáról biztosította az eszéki klubot.

Az NK Osijek is kiadott egy közleményt, amelyben az áll, hogy a klubot megdöbbentette az eset, és a támogatásukról biztosítják Botát. Továbbá kérik, hogy aki bármilyen információval rendelkezik, az forduljon a rendőrséghez. Azt is írták, hogy a nyomozás gördülékeny előrehaladása érdekében annak lezárásáig nem kívánják kommentálni az ügyet.

Másnap egyébként az incidensre reagálva az eszéki csapat több száz szurkolója megjelent az Opus Arénánál, és a támogatásáról biztosította a sportigazgatót.

 

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
7 perce

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
20 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
21 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
2025.07.29. 09:46

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
2025.07.29. 08:59
Ezek is érdekelhetik