Niké liga: 246 nap után ismét dobogós a DAC

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
2024.04.08. 11:50
Csinger Márk (Fotó: DAC)
Tavaly augusztus elején a labdarúgó Niké liga harmadik helyén állt a DAC. Ezután viszont hosszú ideig még a dobogó közelében sem volt a csallóközi együttes. Vasárnap aztán a felsőházi rájátszás 4. fordulójában a sárga-kékek 3–1-re legyőzték a Zólyombrézót, így ha most fújnák le a bajnokságot, bronzérem kerülne a dunaszerdahelyi játékosok nyakába.

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, negyedóra játék után már 3–0-ra vezettünk. Egy kicsit bealudt az ellenfél, mi pedig nagyon jól rajtoltunk. Ezután egy kicsit visszavettünk a tempóból, voltak helyzeteink, de az ellenfél szerzett gólt. A fordulás után aktívabb volt a vendégcsapat, s mi góllal akartuk lehűteni a lelkesedésüket, de ez sajnos a próbálkozásaink ellenére nem jött össze. A lényeg ezzel együtt az, hogy meglett a három pont” – kezdte lapunknak az értékelést a Dunaszerdahely védője, Csinger Márk. Szerinte a játékvezetőnek vissza kellett volna néznie az első félidőben ellene elkövetett szabálytalanságot – ebben az esetben ugyanis büntetőt ítélt volna a DAC javára.

„Az első negyedóra remek volt, háromgólos előnyt dolgoztunk ki. Utána belülről is érezhető volt, hogy egy kicsit ráültünk az eredményre. Ez nyilván nem nézett ki jól belülről és kívülről se, de a lényeg az, hogy győztünk és megvan a három pont. A szünetben a mester elmondta, hogy ezt a meccset már csak mi veszíthetjük el, nem állhatunk vissza, nyomulnunk kell előre, de sajnos ezt nem nagyon sikerült megvalósítanunk. Ezt ki kell elemeznünk és javítanunk kell rajta, más szavakkal az első negyedórás játékot ki kellene tolni az egész meccsre, ez lenne az ideális. Könnyű ezt csak így kijelenteni, de azon leszünk, hogy ezt minél jobban megvalósítsuk” – mondta a Nemzeti Sportnak Vitális Milán, aki a második félidőben harminc méterről végzett el szabadrúgást. 

„Először úgy volt, hogy egy szabadrúgás variációt mutatunk be, de aztán úgy döntöttem, hogy rárúgom. Ha jobban a sarokba ment volna, akkor beakad. Bízom benne, legközelebb meglesz a gól” – mosolygott a 22-éves játékos.

A legutóbbi három fordulóban hét pontot szerzett a DAC, így nyolc hónap után ismét dobogós. 

„Nagyon jó érzés, de a bajnokságból még sok meccs van hátra. Ugyanúgy kell küzdenünk, mint a mai mérkőzésen. Ezzel együtt úgy látom, hogy még a második helyet is elcsíphetjük” – jegyezte meg Csinger Márk.

„Az egész csapat nevében mondhatom, hogy nagyon örülünk a jelenlegi dobogós helynek. Bízunk benne, hogy ez így is marad, hiszen indulni szeretnénk a Konferencia-ligában. Ez még azonban a jövő zenéje, úgyhogy meg kell nyerni a hátralévő meccseket. Hogy legközelebb a bajnokságot toronymagasan vezető Slovan otthonában játszunk? Oda is a három pontért utazunk” – zárta le határozottan a beszélgetést Vitális Milán.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
RÁJÁTSZÁS, 4. FORDULÓ
DAC–Podbrezová 3–1 (3–1) 
Dunaszerdahely, Mol Aréna, 4484 néző. V: Martin Dohal
DAC: A. Popovics – Andzouana (Redzic, 73.), Csinger, Kacsaraba, Brunetti (Kasa, 81.), A. Méndez (Gruszkowski, 61.) – Vitális, Dimun, Herc (Kácer, 73.) – Trusa, M. Koné (Gouré, 61.). 
Vezetőedző: Xisco
Podbrezová: Rehák – Bartos, Bakala, Mielke (Lajciak, 90+2.) – Kovácik, Bajo, Fasko (Chyla, a szünetben), Sanusi – Masaryk (Assinor, a szünetben), Paraj (Talakov, 77.), Kabongo (Galcík, 73.). Vezetőedző: Roman Skuhravy
Gólszerző: M. Koné (2., 16.), Trusa (8.), ill. Sanusi (45+3.)

 

 

Legfrissebb hírek

Dunaszerdahelyi gála Nagymihályban

Minden más foci
2026.10.10. 21:02

Olvasóink szerint Csinger Márk volt a magyar válogatott legjobb játékosa az ukránok ellen

Magyar válogatott
2026.10.06. 12:53

Tóth Milán: Kellett egy kis idő, de nagyon örülök, hogy segíthettem a csapatnak

Magyar válogatott
2026.10.06. 07:13

Csinger Márk: Jókor voltam jó helyen

Magyar válogatott
2026.10.06. 06:44

Ezúttal Csinger Márk lett a mieink és a meccs legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
2026.10.05. 23:54

Tóth Milán: Nem gondoltam volna, hogy a szünet végére négyszeres magyar válogatott leszek...

Magyar válogatott
2026.10.05. 23:27

Marco Rossi: Még semmi sincs veszve, nyílt a küzdelem a csoportelsőségért

Magyar válogatott
2026.10.04. 18:50

A DAC legyőzte a Puskás Akadémiát felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 18:04