Világfutball: Brazília nem játszana több felkészülési meccset a VAR használata nélkül

S. B.S. B.
2024.03.28. 10:30
Brazíliában nem értik, miért nincs VAR a felkészülési meccseken (Fotó: Getty Images)
A Spanyolország elleni, 3–3-ra végződő mérkőzés után a Brazil Labdarúgó-szövetség elnöke kijelentette, szeretné, hogy mostantól minden nemzetközi felkészülési mérkőzésen is használják a VAR-t.

Kedden a Santiago Bernabéu Stadionban rendezett felkészülési meccs nem okozott csalódást, hiszen az utolsó pillanatig kiélezett és fordulatos volt. A hat gólból azonban három is büntetőből született, így szinte elkerülhetetlen volt, hogy a mérkőzés után valamelyik fél ne legyen felháborodva az eredmény alakulása miatt. Ez esetben a brazil szövetség elnöke, Ednaldo Rodrigues fejezte ki nemtetszését a spanyolok 86. percben kapott tizenegyesével kapcsolatban, mivel szerinte a büntetőt kiharcoló Lamin Yamal ellen nem követtek el szabálytalanságot. 

A szakember a mérkőzés után hangsúlyozta, nem érti, miért nincs a nemzetközi felkészülési mérkőzéseken VAR, hogy elkerülhessék az ilyen szituációkat. 

„Nem értem, Európában miért nincs VAR az ilyen fontos találkozókon. Elavultnak tartom ezt a gondolkodást. Meg fogjuk kérni a FIFA-t, hogy ezen változtasson” – mondta csalódottan Rodrigues. 

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros korábbi brazil játékosa szerint Vinícius Júnior könnyedén megbirkózik a felelősséggel

Foci vb 2026
6 órája

Somália szerint Brazíliának mindene megvan a világbajnoki címhez

Foci vb 2026
6 órája

A norvégok valóra vált álomként élik meg, hogy a brazilokkal játszhatnak nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
11 órája

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával”

Foci vb 2026
13 órája

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával” – exkluzív interjú a brazil mesterrel, aki az egész világ számára elérhetővé tette a vb-trófeát

Foci vb 2026
13 órája

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
Tegnap, 17:21

Ronaldo: Amikor Mbappét nézem, eszembe jut a fénykori önmagam

Foci vb 2026
Tegnap, 12:47

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
Tegnap, 9:48
Ezek is érdekelhetik