Görögország: Darko Kovacsevics lett az FTC EKL-ellenfelének új sportigazgatója – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.02.05. 21:55
Serbia v Romania - UEFA Nations League C
Darko Kovacsevics ismét összefuthat Dejan Sztankoviccsal (Fotó: Getty Images)
A görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, az Európa-konferencialiga nyolcaddöntős rájátszásában a Ferencvárosra váró Olympiakosz hétfőn hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra, hogy a korábbi sokszoros válogatott támadó, Darko Kovacsevics lett a csapat új sportigazgatója.

 

Darko Kovacsevics játékosként korábban megfordult a Crvena zvezdában, a Real Sociedadban és a Lazióban, hazája válogatottjában (előbb Jugoszlávia, majd később Szerbia és Montenegró néven) pedig 59 találkozón lépett pályára, ezeken tízszer volt eredményes.  Megjárta az 1998-as világbajnokságot és a 2000-es Európa-bajnokságot is, s sportvezetőként is letette már a névjegyét, legutóbb ugyanis a Szerb Labdarúgó-szövetség sportigazgatójaként dolgozott.

A korábbi kiváló támadó – aki Antonio Cordón, José Ignacio Navarro és Pedro Alvés helyét vette át az Olympiakosznál – a Ferencváros jelenlegi vezetőedzőjét, Dejan Sztankovicsot is jól ismeri, hiszen anno 38 meccset játszottak egy csapatban a Crvena zvezdában (1995–1996), a Lazióban (2001–2002), valamint a nemzeti tizenegyben. Azt ugyan nem tudjuk, hogy a két régi játékostárs mikor találkozott egymással legutóbb, erre legközelebb minden bizonnyal jövő héten csütörtökön lesz esélyük, amikor a Ferencváros az Olympiakosz otthonába utazik az Ekl-párharc első mérkőzésére.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik