Videó: lemondta a válogatottságot, hogy segítse klubját – egy hónapra eltiltották

S. B.S. B.
2024.01.14. 15:45
null
Abdul Fatawu végül a klubját és a válogatottját sem tudja segíteni (Fotó: Getty Images)
A 20 éves ghánai tehetség, Abdul Fatawu lemondta a válogatottságot és ezzel a szereplését az Afrikai Nemzetek Kupájaban, hogy klubcsapatát, a Leicester Cityt erősítse, azonban nem alakult minden a tervek szerint, mert csaknem egy hónapra eltiltották a legutóbbi mérkőzésén elkövetett szabálytalansága miatt.

Abdul Fatawu szombaton az angol másodosztályú találkozón (Championship), a Coventry City ellen az első félidő hosszabbításában követett el egy csúnya szabálytalanságot, ami miatt egyből piros lapot kapott és egészen február 10-ig eltiltották – ráadásul a „rókák” 3–1-re el is veszítették a meccset.

Az eset annyira önmagában nem lenne különleges, de a 20 éves játékos esetében rendkívül szerencsétlenül alakult a helyzet, hiszen éppen azért mondta le a szereplését a ghánai válogatottban, hogy a klubcsapatát erősíthesse az Afrika-kupa helyett, aminek február 11-én, egy nappal az eltiltása után van vége.

A PIROS LAPOT ÉRŐ SZABÁLYTALANSÁG


 

Legfrissebb hírek

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
12 órája

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
22 órája

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
Tegnap, 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
2026.03.15. 18:00

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31
Ezek is érdekelhetik