MLS: Suárez a Miamiban újra összeállhat Messivel – sajtóhír

2023.11.03. 20:32
null
Luis Suárez hamarosan ismét Lionel Messi csapattársa lehet (Fotó: Getty Images)
Az ESPN információi szerint az amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Inter Miami megállapodott a brazil Gremióval Luis Suárez átigazolása kapcsán, így az uruguayi játékos ismét Lionel Messi csapattársa lehet.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Inter Miami nem tart igényt 2024-ben a 66-szoros venezuelai válogatott csatár, Josef Martínez szolgálataira. Ezzel párhuzamosan Renato Gaúcho, a Gremio vezetőedzője megerősítette, hogy a 36 éves Luis Suárez nem tölti ki a 2024-ig szóló szerződését és idén decemberben a brazil bajnokság végeztével elvállnak az útjaik.

Az ESPN úgy tudja, hogy az uruguayi válogatottban 68 gólt szerző Suárez megállapodott az Inter Miamival, ahol egyéves szerződést ír alá, amihez további egy esztendő opcionálisan hozzáadható. Suárez a Gremio legeredményesebb gólszerzője, tíz gólpassza mellett tíz találatnál tart, míg csapata hét fordulóval a vége előtt harmadik a tabellán, mindössze három ponttal az éllovas Palmeiras mögött.

Suárez nyáron arról beszélt, hogy a brazil liga magas követelményei megviselik a testét, különösen a térdét. A 36 éves csatár bal térdét 2014-ben műtötték, mikor a Liverpoolban futballozott, míg a jobb térdét 2020-ban kellett operálni, amikor Barcelona-játékosként szenvedett sérülést.

Szintén az átigazolás mellett szól, hogy Suárez az Inter Miamiban összeállhatna korábbi barcelonai csapattársaival, Serigo Busquetscel, Jordi Albával és a nyolcadik Aranylabdáját a napokban elnyerő Lionel Messivel. A csatár esetleges érkezése kapcsán a floridai együttes edzője, Gerardo Martino úgy nyilatkozott, hogy amikor itt az ideje, mindent megtesznek Suárez szerződtetéséért.

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
2026.03.19. 07:37

Hivatalosan is hosszabbított Sallói Dániellel a Toronto FC

Minden más foci
2026.03.17. 19:38

Élete az amerikai-magyar foci – Gyékényesi János Pál

Képes Sport
2026.03.17. 11:06

Pintér Dániel először kezdett az Inter Miami felnőttcsapatában, amely Messi nélkül nem bírt a Charlotte-tal

Légiósok
2026.03.15. 08:11

Sallói Dániel bajnoki címről álmodik a Torontóval

Légiósok
2026.03.12. 10:20

Örökre eltiltották a saját meccsükre fogadó ghánai futballistákat az MLS-ben

Minden más foci
2026.03.10. 11:18

Légiósok: Sallói Dániel megszerezte első gólját a Torontóban

Légiósok
2026.03.09. 07:14
Ezek is érdekelhetik