Gyász: 57 évesen elhunyt a vb-4. belga válogatott védője

2023.06.23. 11:59
null
Stéphane Demol (1966–2023)
A Belga Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint életének 58. évében elhunyt Stéphane Demol, az 1986-os világbajnokságon 4. helyen végzett belga válogatott védője. A sporza.be úgy tudja, a korábbi védő halálát szívinfarktus okozta még csütörtökön. 

Demol a nyolcvanas évek első felében még tinédzserként robbant be a belga labdarúgásba, s alig 20 évesen, néhány hónappal az 1986-os világbajnokság előtt mutatkozott be hazája felnőtt válogatottjában, s a mexikói tornán is részt vett. Sőt, nemcsak részt vett, hanem a végül negyedikként végzett válogatott mindegyik meccsén pályára lépett, a harmadik csoportmeccstől kezdőként egyetlen percet sem hiányzott, s a szovjetek elleni, 4–3-as sikerrel záruló nyolcaddöntőben emlékezetes fejes góllal juttatta vezetéshez a belga válogatottat.

A jó felépítésű védőnek ez volt az egyetlen gólja 38 mérkőzésén a nemzeti csapatban, amellyel még az 1990-es világbajnokságon is szerepelt, ám 25 éves kora után nem jutott számára több lehetőség hazája képviseletére.

Játékosként az Anderlechttel három bajnoki címet, egy Belga Kupát, és egy Szuperkupát nyert, a Standard Liége-zsel egy újabb belga kupagyőzelmet könyvelhetett meg. Légiósként megfordult a Bologna, a Porto, a Toulouse, a Braga, a Panioniosz, a Lugano, és a Toulon csapatainál – a Portóval egy bajnoki címmel gyarapította trófeái számát.

Játékosként végül 2000-ben vonult vissza, s azonnal edzői pályafutásba kezdett, ám a sikerek ekkor már elkerülték, 2016-os visszavonulásáig irányította többek között a Mechelent, a Charleroi-t, és az Arisz Limasszolt, s másodedzőként 2006–2008 között a válogatott másodedzőjeként dolgozott René Vandereycken mellett.

Stéphane Demol az 1986-os vb-n (Fotó: sporza.be)
Stéphane Demol az 1986-os vb-n (Fotó: sporza.be)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Március 26-án vesznek végső búcsút Katona Andrástól

Vízilabda
3 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:17

Gyász: elhunyt Dávid Sándor sportújságíró

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:16

Elhunyt az olimpiai bajnok atléta

Atlétika
2026.03.13. 16:53

Gyász: elhunyt az FC Barcelona korábbi elnöke

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 12:34

Gyász: 101. életévében elhunyt Füzesséry Gyula kajak-kenu mesteredző

Kajak-kenu
2026.03.09. 14:35

Gyász: 20 évesen elhunyt Borsos Barna, az Újpesti Jégkorong Akadémia U21-es csapatának játékosa

Jégkorong
2026.03.08. 13:16

Elhunyt Katona András, olimpiai bronzérmes, fair play díjas vízilabdázó

Vízilabda
2026.03.05. 18:09
Ezek is érdekelhetik