Folytatódott az Eszék vesszőfutása, a hosszabbításban fordított a Kapronca

Vágólapra másolva!
2023.04.21. 17:59
null
Az Eszéknek semmi sem sikerül az utóbbi időben (Fotó: nk-osijek.hr)
A horvát labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában az utóbbi időben gyengélkedő NK Osijek a Slaven Belupo otthonába látogatott, és bár egészen a hosszabbítás 7. percéig győztesnek érezhette magát, üres kézzel távozott Kaproncáról.

 

HORVÁT BAJNOKSÁG
30. FORDULÓ
SLAVEN BELUPO–NK OSIJEK 2–1 (Krstanovic 90+7. – 11-esből, Boras 90+9., ill. Caktas 52.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Szegény embert az ág is húzza. Ez a régi mondás juthatott az ember eszébe az eszékiek kaproncai vendégjátéka után, hiszen az NK Osijek a meccs előtt már 12 meccse képtelen volt nyerni, és ennek egyenes következményeként egyre távolabb került az első két helyezettől, majd a mai vereségével immár a középmezőnybe süllyedt a tabellán.

Pedig úgy tűnt, ezúttal megszakad a rossz sorozat. A rettentően gyenge első félidőben ugyan egyik csapat sem jeleskedett a helyzetkialakításban, de a vendégek valamivel többet veszélyeztettek, igaz, a kaput nem találták el. A második félidőben viszont igen hamar vezetés szerzett az Eszék, mert az álmélkodó hazai védők elvétették a jobb oldali beadást, és az 52. percben Caktas közelről beköszönt. 0–1

Ezután a vendégek visszahúzódtak, várták a Slaven Belupo rohamait, amelyek csak nem akartak jönni. Rendkívül alacsony volt a színvonal, csak a hirig ment, ezt aztán a bíró is honorálta sárga lapokkal.

Már a hosszabbítás perceiben jártunk, amikor az addig meglehetősen egysíkú játékot produkáló hazaiak váratlan segítséget kaptak egy buta kezezés formájában. És mivel ez a tett a tizenhatoson belül történt, jöhetett a tizenegyes a 97. percben, ezt Krstanovic kegyetlenül bevágta. 1–1

A hazaiak megérezték, hogy van itt még keresnivalójuk, és nem ültek rá boldogan az egy pontra, hanem támadtak tovább, és az egyenlítés után két perccel már vezettek, méghozzá egy bal oldali szöglet utáni csodás Boras-fejessel. 2–1

Így az Eszék nem tudott kijönni a gödörből, sőt még mélyebbre került benne, ezért nagyon nagy változásra lesz szükség a játékában, ha vissza akar kapaszkodni a nemzetközi kupaindulást érő helyek valamelyikére.

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+11. perc: Vége a meccsnek, az utolsó pillanatokban kapott ki az Eszék. 2–1

90+9. perc: GÓÓÓÓL! EGÉSZEN HIHETETLEN, FORDÍTOT A KAPRONCA! Még jutott idő egy bal oldali szögletre, amelyet Boras 11 méterről, védhetetlenül fejlet a jobb felsőbe. 2–1

90+7. perc: GÓÓÓÓL! EGYENLŐ! Krstanovic futot neki a labdának, majd rendkívül higgadtan megvárta, míg a kapus elmegy balra, ő pedig a kapu jobb oldalába lőtt. 1–1

90+4. perc: Hát igen... Műesés volt, de előtte kezezett az eszéki Mazar, ezért tizenegyes!

90+3. perc: Perosevic esett el a tizenhatoson belül, a videóbírók nézték, hogy hozzáértek-e, első blikkre műesésnek tűnt. A bírót viszont kihívták megnézni az esetet...

82. perc: Rendületlenül csak a bal oldalon próbálkozik a Slaven Belupo, hátha egyszer normálisan be tudják adni a labdát az alapvonal közeléből. Eddig nem sikerült.

73. perc: Hibázott a saját tizenhatosa előterében a kaproncai védelem, lecsapott a labdára Manaj, de a lövésébe az utolsó pillantban belelépett egy eszéki védő, és a visszapattanó a hazaiak csatáráról ment mellé.

67. perc: Leginkább a hazaiak támadnak, de egyelőre teljesen hatástalanul. Távoli, semmire sem jó lövésekkel jelentkeztek eddig, az Eszéknek egyelőre nem kell idegeskednie.

52. perc: GÓÓÓL! VEZET AZ ESZÉK! Jobb oldali szöglet utáán elcsúzott a labda a a védők lába előtt, érkezett Caktas, és 3 méterről a kapuba lőtt. 0–1

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45. perc: Vége az első félidőnek, gyenge a játék, gól nincs. 0–0

42. perc: Bal oldali hazai szöglet után ide-oda pattogott a labda a tizenhatoson belül, végül Hoxha 3 méterről képes volt fölélőni...

34. perc: Munkában az eszéki védelem, Malenica kapus azonban jól takarított.

28. perc: Valamivel aktívabb az Eszék, de a kaput még egyetlen próbálkozása sem találta el.

23. perc: Leovac adott be remekül balról, jól elkaszálták, de a veszélyes beadást kiütötte Covic kapus. Éppen egy eszéki elé, aki viszont nem találta el a kaput.

12. perc: Lovric került helyzetbe, lövését azonban a védők mentették.

5. perc: Az Eszék már 12 meccs óta nem tudott nyerni, ezt a rossz sorozatot szeretnék ma megszakítani.

1. perc: Elkezdődött a találkozó, napos idő, hangos szrukolók fogadták a csapatokat Kaproncán.

 

Az NK Osijek kezdőcsapata: Malenica – Omerovic, Barisic, Zaper, Leovac – Fiolic, Jugovic – Bukvic, Caktas, Lovric – Miérez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik