Románia: két játékvezető is túlsúlyos, nem vezethetnek, ha nem fogynak le

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2023.01.30. 16:49
null
Andrei Antonie (balra) és Catalin Popa is túlsúlyosnak bizonyult (Fotó: gsp.ro)
Két labdarúgó-játékvezető is túlsúlyosnak bizonyult a legutóbbi fizikai állapotfelmérésen Romániában: Catalin Popa és Andrei Antonie március 1-ig kapott haladékot arra, hogy elérje a szabálykönyv szerinti megfelelő testsúlyt, különben nem vezethetnek mérkőzést – számolt be róla a gsp.ro.

A Játékvezetők Központi Bizottsága (CCA) az összes élvonalbeli játékvezető kondícióját felmérte Romániában. A Bufteában tartott tréningek során kiderült, hogy két bíró is átlépte a személyi aktájában szereplő optimális testsúlyt: Catalin Popának és Andrei Antoniének március 1-ig kell lefogynia ahhoz, hogy mérkőzést vezethessen.

Amennyiben a két játékvezető elérte az elrendelt testtömeget, jelentkeznie kell a Játékvezetők Központi Bizottságánál.

A 41 éves Catalin Popa 2011 óta tevékenykedik a román Liga 1-ben. A szintén 41 esztendős Andrei Antonie egy cukrászda tulajdonosa, ahová gyakran hívta meg desszertre a szövetségi tagokat.

Popa és Antonie egyaránt negyedik számú játékvezetőként kapott lehetőséget a román élvonal legutóbbi fordulójában.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: életben tartották világbajnoki reményeiket a románok

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:47

Női kézilabda: nagyszabású gála keretében vonult vissza Cristina Neagu

Kézilabda
2025.06.08. 16:54

Kétszettes hátrányból fordítva győzött női röplabda-válogatottunk Romániában

Röplabda
2025.06.06. 18:30

Románia: már nem Gheorghe Hagi a Farul edzője

Minden más foci
2025.06.02. 13:39

Búcsúztak az élvonaltól, lemondott a korábbi magyar válogatott középpályás

Minden más foci
2025.06.02. 07:03

Folytatódik a visszalépések sora a román női kézilabdában

Kézilabda
2025.05.25. 12:06

Videó: a „We Are The Champions”-szel ünnepelték a bennmaradást a román másodosztályban

Minden más foci
2025.05.24. 15:07

Kikapott a Sepsi, és búcsúzott az élvonaltól

Minden más foci
2025.05.18. 17:01
Ezek is érdekelhetik