Brazília: Köszönöm az imákat, édesapám a bálványunk – Pelé fia

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2022.12.23. 22:08
null
Pelé fia, Edinho a munkájával szeretné jobb kedvre deríteni édesapját (Fotó: Reproducao/Instagram)
Hivatalos sajtótájékoztatón köszönte meg a támogató üzeneteket és imákat a súlyos betegséggel küzdő korábbi legendás labdarúgó, Pelé fia, Edinho. A jelenleg vezetőedzőként dolgozó Edinho elmondta, két nővére a nap 24 órájában édesapjuk mellett van.

 

Edinho jelenleg a brazil másodosztályban szereplő Londrinát irányítja, állítása szerint apjának azzal segít a legtöbbet, ha jól végzi a munkáját.

„Mindenkinek szeretném megköszönni a sok támogató üzenetet és imát. Ezt az egész család nevében mondom. Édesapám a mi bálványunk. A két nővérem a nap 24 órájában a kórházban van, apánk mellett. Én is szívesen lennék mellette, de most más feladataim vannak. Nem vagyok orvos, így sajnos nem tudok javítani az állapotán. A munkámat viszont szeretném jól végezni, ami édesapámat is jobb kedvre deríti. Gyakran szakítok időt imádkozásra, rengeteget gondolok rá” – mondta Peléről a fia, Edinho.

Mint ismert,Pelé állapota súlyosabbá vált,így a brazilok legendája a karácsonyt is a kórházban tölti.

Legfrissebb hírek

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
2025.09.13. 08:20

Pelé politikai okokból nem vett részt az 1974-es világbajnokságon?

Minden más foci
2025.08.08. 16:49
Ezek is érdekelhetik