Brazília: Pelé állapota súlyosabbá vált, karácsonyra sem mehet haza

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.12.21. 23:19
null
Pelé (Fotó: Getty Images, 2016)
Mint ismert, a labdarúgás történelmének egyetlen háromszoros világbajnoka, Pelé a Sao Pauló-i Albert Einstein Kórházban részesül ellátásban. Az egészségügyi intézmény közleménye szerint a 82 éves brazil ikon állapota rosszabbodott – írja a Globo.

 

Pelé a karácsonyt is a kórházban tölti „rákbetegségének elhatalmasodása”, valamint a vese- és szívfunkcióiban fellépő zavarok miatt. A kórház közölte, a brazil legenda „továbbra is egy normális kórteremben fekszik, ahol megkapja a szükséges ellátást”.

Korábban Pelé lánya, Kelly Nascimento Instagram-oldalán számolt be arról, hogy édesapja nem lehet otthon az ünnepek alatt.

„Az otthoni karácsonyunk lefújva. Úgy döntöttünk az orvosokkal, hogy több okból is jó lenne maradni ebben az új családban, amelyet az Einstein Kórház ad nekünk. Ahogy mindig is, nagyon köszönjük az aggodalmaitokat Brazíliából és az egész világból. A szeretetetek, a történeteitek és az imáitok iránta nagyon megnyugtatóak, mert tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül.”

Pelénél tavaly augusztusban diagnosztizáltak vastagbélrákot, ami miatt többször is kórházi kezelést kapott. Az egykori játékos 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben nyert vb-t a brazil válogatottal, amelyben 92 találkozón 77 gólt szerzett. Teljes pályafutását tekintve 1363 mérkőzésén 1281 – más számítások szerint 1284 – alkalommal volt eredményes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik