Belgium: Scott Parker az FC Bruges új vezetőedzője

2022.12.31. 20:56
null
Belgiumban folytatja edzői pályafutását Scott Parker (Fotó: Getty Images)
Az angol Scott Parkert nevezték ki a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Jupiler League) szereplő FC Bruges vezetőedzőjévé.

Elődjét, Carl Hoefkenst szerdán menesztették, annak ellenére, hogy irányításával története során először jutott Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőbe az együttes. A 44 éves szakembert az után mentették fel a munkavégzés alól, hogy csapata a múlt héten 4–1-es vereséget szenvedett a Belga Kupában a vendég St. Truidentől, kedden pedig 1–1-es döntetlent játszott bajnoki meccsen, szintén otthon a Leuvennel. A Bruges így negyedik a tabellán, hátránya pedig 12 pont a listavezető Genkkel szemben.

A 42 éves Parker, aki 18-szor szerepelt az angol válogatottban, edzői pályafutását a Tottenham Hotspurnél kezdte a 18 éven aluliak csapatánál, majd a Fulham szakmai stábjába került 2018 júliusában, 2019 februárjában pedig átvette az irányítást Claudio Ranieritől. Abban az idényben kiesett a Premier League-ből a Fulham, de a következő szezonban visszajutott, majd megint búcsúzott az élvonaltól. Parker a Bournemouth-hoz került, melyet feljuttatott a PL-be, idén augusztusban pedig, csupán néhány PL-meccs után távozott.

Hoefkens mindössze hat hónapig irányította a Bruges-t, másodedzőből lett vezetőedző, amikor Alfred Schreuder az Ajax Amsterdamhoz szerződött.

A Bruges ősszel második lett a BL-csoportjában az FC Porto mögött, kiejtve az Atlético Madridot, valamint a Bayer Leverkusent.

A klub vezetése elismeréssel írt a nemzetközi kupasorozatban elért sikerekről, ugyanakkor hangsúlyozta, a hazai bajnokságban és kupában mutatott teljesítmény nem felel meg az elvárásoknak, ezért váltak meg Hoefkenstől.

A Bruges jövő vasárnap az éllovas Genk vendége lesz a belga bajnokságban, februárban pedig a portugál Benficával találkozik a BL nyolcaddöntőjében.

 


 

Legfrissebb hírek

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
3 órája

Három belga klub is figyeli az ETO FC támadóját – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.08.06. 11:24

A szomszédból érkezik a belgák új szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2026.07.24. 15:31

Sunderlandben folytatja a vb-t megjárt belga védő

Angol labdarúgás
2026.07.15. 15:09

Ha július 14. és futball-vb, akkor brazil bemutatkozás és belga bronzérem

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:05

Brazil vb-kezdet vereséggel; az egyetlen belga érem – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.14. 16:53

Belgiumba igazolt a svájciak veterán kapusa

Minden más foci
2026.07.14. 13:24

Lehetséges visszavonulásáról is beszélt Thibaut Courtois a belgák vb-búcsúja után

Foci vb 2026
2026.07.11. 10:09