Román Kupa: Bukarestben verte meg a Dinamót a Sepsi

Vágólapra másolva!
2022.11.08. 22:40
Második csoportmérkőzését is megnyerte a Román Kupában a címvédő Sepsi OSK, a székelyföldi csapat sokáig simának tűnő, de a hajrában izgalmassá váló találkozón győzött Bukarestben, a Dinamo ellen.



Cristiano Bergodi edző szinte teljes sort cserélt a szombati, FC Arges elleni mérkőzés kezdőcsapatához képest, csupán Tamás Márk és Nicolae Paun maradt hírmondónak. Az osztálykülönbség azonban így is kijött, a másodosztály középmezőnyébe visszasüllyedt Dinamo az utolsó negyedórát leszámítva nem volt egy súlycsoportban a Sepsivel.

A hazai tábor már a kezdés előtt és a mérkőzés alatt is hírhedt „Ki a magyarokkal az országból!” rigmust harsogta, és bár a hangosbemondó többször is figyelmeztette őket, Andrei Moroita játékvezető ingerküszöbét nem ütötte a dolog. A pályán az elején jóval békésebben zajlott a játék, a két tizenhatos között, helyzetek nélkül focizgattak a csapatok. Negyedóra után viszont a Sepsi játékosai elkezdtek átlövésekkel próbálkozni, és bár Anass Achabar még a bal alsó sarok mellé küldte a labdát, Francisco Junior már kapásból, 23 méterről a jobb alsó sarokba vágta a védők által Varga Roland elől elpöckölt labdát.

A magyar szélső nem sokkal később egyedül törhetett kapura, és bár hátulról fellökték, nem kapott szabadrúgást. Aztán ő is eleresztett 25 méterről egy életerős lövés, Filip Dujmovic bukaresti kapus azonban kiütött a léc alá tartó labdát. A 36. percből szabadrúgásból is próbálkozott Varga, de nagyon fölé lőtt, majd Rares Ispas kapu elé lőtt labdájáról maradt le Alexandru Tudoriével együtt. A félidőt Denis Ciobotariu felsőlécre fejelt labdája zárta – miközben a Sepsi kapuja felé egyetlen lövés sem ment az első 45 percben.

Szünet után is a Sepsi kontrollálta a mérkőzést, Nicolae Paun közeli lövése még elakadt egy becsúszó védőben, de Achahbar baloldali szabadrúgása után fejjel már betalált a szentgyörgyi középpályás. A Dinamo első lövésére 67 percet kellett várni, ekkor Gorka Larrucea távoli kísérlete ment nagyon fölé. Iulian Rosu beállása viszont életete lehelt a bukaresti támadásokban, első kemény lövését is bravúrral kellett védje Razvan Began, a kapu előtt lepattanó szabadrúgása után viszont Ciobotariura ütötte a labdát a Sepsi kapusa, amely a hálóba pattant. Ex-dinamós öngóljával szépített a Dinamo, de sokáig nem reménykedhetett, mert kapitánya, Razvan Patriche is lőtt egy öngólt, Marius Stefanescu centerezése után. Rosu a végén még 22 méterről, jobbról kilőtte a hosszú alsó sarkot, de többre már nem maradt ideje a Dinamónak – a Sepsi pedig karnyújtásnyira van a negyeddöntőtől. Ez akár már csütörtökön összejöhet, ha a FC Voluntari nem kap ki a FCU Craiova otthonában.


ROMÁN KUPA
A-CSOPORT
2. CSOPORT
Dinamo Bucuresti–Sepsi OSK 2–3
(Rosu 82., 90+3., ill. Junior Francisco 16., Paun 57., Patriche 88. – öngól)

Legfrissebb hírek

Liga 2: idegenben született meg a Sepsi első sikere

Minden más foci
2025.08.22. 18:11

A Csíkszereda és a Sepsi alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott a Román Kupában

Minden más foci
2025.08.19. 11:54

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.08.18. 18:07

Liga 2: kapusának köszönhetően szerzett pontot a Sepsi

Minden más foci
2025.08.09. 12:52

Liga 2: rivális elleni döntetlennel kezdte az idényt a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.08.03. 12:27

A magyar válogatott játékos szerződést bontott a Sepsivel

Légiósok
2025.07.30. 15:47

Mérész Beatrix boldog és sikeres Sepsiszentgyörgyön, ezért még egy évig marad

Kosárlabda
2025.07.30. 10:53

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28
Ezek is érdekelhetik