NL: De Bruyne és Batshuayi vezérletével nyert Belgium, a hollandok is győztek

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.09.22. 22:46
null
Kevin De Bruyne gólt szerzett és gólpasszt is kiosztott (Fotó: AFP)
Belgium 2–1-re megverte Walest a Nemzetek Ligájában, az A-liga 4. csoportjában. A hollandok idegenben győzték le a lengyeleket, így a továbbjutó és a kieső kiléte is az utolsó fordulóban derül ki.

 

Csütörtök este kezdetét vette a Nemzetek Ligája csoportkörének utolsó előtti fordulója az A-ligában. A 4. csoportban a forduló előtt második Belgium Walest fogadta. A vendégek egyetlen pontjukat a sorozatban épp a belgák ellen szerezték, Robb Page csapata most is abban bízott, hogy legalább egy egységet elvihetnek Brüsszelből.

A belgák erről másként gondolkodtak és már a 11. percben megszerezték a vezetést. Michy Batshuayi tette jobbról vissza a labdát az üresen álló Kevin De Bruynének, aki nem állítgatta, kapásból, bal belsővel az alsó sarokba lőtt. VIDEÓ ITT!

A 38. percben a Manchester City középpályása „visszaadta” a gólpasszt a Fenerbahce támadójának. De Bruyne a védője mellett lépett ki a jobb oldalon a tizenhatoson belül, majd középre adta a labdát, ami túljutott a kapuson, így Batshuayinak csak a lábfejét kellett beletennie, hogy a kapuba találjon. VIDEÓ ITT!

A második félidőre sokkal jobban jöttek ki a walesiek, öt perccel a kezdés után szépíteni is tudtak: Brennan Johnson remek szólót követően tette ívelte be középre a labdát a jobb oldalról, Kieffer Moore pedig magasabbra ugrott, mint védője, és fejelt Thibaut Courtois mellett a hálóba. VIDEÓ ITT!

A 81. percben úgy tűnt, a belgák büntetőhöz jutnak, azonban a játékvezető a videobíró segítségével végül nem adta meg a tizenegyest. Ez lökést adott a walesieknek, Johnson nem is járt messze a góltól, azonban a maradt a 2–1, így a továbbjutás és a kiesés is az utolsó fordulóban dől el a 4. csoportban.

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA
4. CSOPORT
BELGIUM–WALES 2–1

Brüsszel, Baldvin király Stadion. Vezette: Palabiyik (török)
BELGIUM: Courtois – Debast, Alderweireld, Vertonghen – Meunier, Tielemans (Vanaken, 75.), Witsel, Carrasco (Mertens, 65.) – De Bruyne (De Ketelaere, 90+1.), E. Hazard (Trossard, 65.) – Batshuayi (Openda, 65.).Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
WALES: Hennessey – Connor Roberts, Rodon, Mepham, N. Williams – M. Smith (Morrell, 64.), Ampadu, Norrington-Davies (Tyler Roberts, 84.) – D. James, B. Johnson – K. Moore (Bale, 64.).
Szövetségi kapitány: Rob Page
Gólszerzők: De Bruyne (11.), Batshuayi (38.), ill. K. Moore (50.)

Robert Lewandowski ezúttal nem volt eredményes (Fotó: AFP)
Robert Lewandowski ezúttal nem volt eredményes (Fotó: AFP)

 

A csoport másik találkozóján az élen álló Hollandia látogatott a 3. helyezett lengyelekhez. Nem indult jól a mérkőzés Louis van Gaaléknak, Teun Koopmeinerst már a 6. percben le kellett cserélni fejsérülés miatt.

A hiányát azonban nem érezték meg különösebben a vendégek, a 14. percben egy remek összjátékot követően Denzel Dumfries centerezett, a labdára a PSV kiválósága, Cody Gakpo érkezett és szerezte meg a vezetést a hollandoknak. VIDEÓ ITT!

A második játékrészben tovább növelték előnyüket a kék mezben játszó vendégek, egy lengyel labdavesztés után Steven Bergwijn elé került a labda. Az Ajax játékosa Vincent Janssennek passzolt, aki remek ütemben tette vissza elé, s a 24 éves támadó nem hibázott, a kapus mellett lőtt a hosszúba. VIDEÓ ITT!

LENGYELORSZÁG–HOLLANDIA 0–2
Varsó,
Nemzeti Stadion. Vezette: A. Hernández (spanyol)
LENGYELORSZÁG: Szczesny – Bednarek, Glik, Kiwior – Frankowski (Bereszynski, 79.), Krychowiak, Linetty (Milik, a szünetben), Zalewski (Skóras, 79.) – Szymanski (Klich, 70.), Zielinski (Legowski, 86.) – Lewandowski.Szövetségi kapitány: Czeslaw Michniewicz
HOLLANDIA: Pasveer – Timber, Van Dijk, Aké – Dumfries, Koopmeiners (Berghuis, 6.; K. Taylor, 75.), Frenkie de Jong (De Roon, a szünetben), Blind – Gakpo – Bergwijn (Weghorst, 75.), Depay (Janssen, 52.).Szövetségi kapitány:Louis van Gaal
Gólszerzők: Gakpo (14.), Bergwijn (60.)

A 4. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 5 4 1 13– 6 +7 13
2. Belgium 5 3 1 1 11– 7 +4 10
3. Lengyelország 5 1 1 3 5–12 –7 4
4. Wales 5 1 4 6–10 –4 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik